Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 1. szám - Scheuer Gyula: Az izlandi Gejzír-mező keletkezése és hidrotermás jelenségeinek összefüggése a földrengésekkel

60 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 1. SZ. A negyedidőszak folyamán az interglaciális és glaciális szakaszok egymást váltva alakították és formálták a szigetország felszínét, miközben az éghajlatváltozások a vulkáni tevékenységet nem befolyásolták. A vulkán- kitörések nemcsak a szárazföldön fordulnak elő, hanem a tenger alatt is. Ezért megkülönböztetnek subaerikus, subaquatikus és subglaciális vulkáni működést jellegzetes formakinccsel. Izlandon a közelmúltban is az aktív vulkáni tevékenységnek mind a három változata előfordult. Jég alatti kitörés legutoljára 2011. tavaszán volt a Vatnajökul-i jégtakarónál. Meg kell említeni, hogy a neovulkáni övezet északi szakaszán három- négyezer éves vulkánkitörések a térség hídrográfiáját is jelentősen átalakítva létrejött a jelentős nagyságú Myvatna nevü tó. A tóba a fiatalabb lávaömlések befolyva érdekes sziklavilágot teremtettek. Ezen a területen fő látványosságok közé tartoznak a tó környezetében az un. pszeudó kráterek, amelyek nagy számban képződtek. Ezek keletkezését azzal magyarázzák, hogy a híg folyós láva ráfolyva a vizes területekre a képződő gőz lávabuborékokat hozott létre, amelyek kipukkadva hátrahagyták ezeket az álkrátereket (S. László K. 1996). A szigetország napjaink földtani és vízföldtani adottságait alapvetően meghatározzák azok a neovulkáni övezeten belüli aktív széthúzásos-tágulásos árokképző extenzív folyamatok révén kialakult mélyreható észak-déli, illetve északkelet-délnyugati irányú vetők menti 10-15 km széles un. riffzónák, amelyekkel összefüggésben az elmúlt ezer évben több új vulkán született. De döntő szerepet játszottak még az egyes hidrotermás mezőkhöz kapcsolódó hidrodinamikai rendszerek kialakulásában ezek működésében és aktivitásukban közvetve vagy közvetlenül. Izlandon jelentős elterjedésben fordulnak elő a hidrotermák által a környezetükben felhalmozott különböző típusú kiválások. Ezek közé tartozik elsősorban a terméskén. Ez néhol olyan jelentős mennyiségben halmozódott fel, hogy ezeket bányászták és exportálták. Ezek közé tartozott többek között a Reykjanas félszigeten a Krisuvik-Seltun-i hidrotermás mező, ahol a terméskén olyan nagy mennyiségben vált ki, hogy az elmúlt időszakban bányászták. Kénkitermelés folyt még az országban a Krafla vulkán környezetében Namafjall-nál is, ahol a feltörő kénes gázokbóljelentős elterjedésben vált ki a kén. A hidrotermás mezők leggyakoribb kiválása a gejzírit, amely igen változatos formában halmozódott fel, mert a hídrotermák rendszerint jelentős kova- tartalommal törnek a felszínre. Ezek közül nagyon gyakoriak a feltörések környezetében kivált alak gazdag kovakúpok. így pl. a későbbiekben részletesen tárgyalt Nagy Gejzír lapos pajzs alakú kovakúpja vagy a Hreravellir-i hidrotermáknál képződő kis kovakúpok, melyek közül a leglátványosabb az Öskjuholl-i gőzfeltörés, amelyből sistergő hang kíséretében folyamatosan megszakítás nélkül áramlik ki a gőz és a kicsapódó vízpárából kb. 1.0 m magasságú gejzírit kúp képződik. Jellegzetesek még a hidrotermák által létrehozott a változó nagyságú kovamezők is. De előfordulnak az elfolyó vízből kaszkádos-Iépcsős kiválások is. A szakirodalom a kiválások közé sorolja még az iszaptavaknál, iszap vulkánoknál, az iszap fortyogóknál képződő finom pélites anyagokat is, amelyek a vulkáni kőzetek hidrotermás mállásából keletkeztek és keletkeznek (Hróarsson B.-Jonsson S. S. 1992). 3. Vízföldtani adottságok és a Gejzírmező ismertetése 3.1. Altalános vízföldtani áttekintés Izlandnak a vulkánossághoz kapcsolódóan világhírű a hidrotermás tevékenysége és ezek megjelenés formái (gejzírek) is. A neovulkáni övezetben előforduló hidrotermás területek száma eléri a 25-öt és ezeken belül a feltörő hévforrások és egyéb megjelenésfonnák gejzírek, iszapfortyogók, katlanok és kovalerakódások megközelítik a 800-at. De a neovulkáni övezeten kívüli területeken is számos és neves forrás és vízkilépés ismeretes. így országosan megkülönböztethetők a hőmérsékleti adottságok és a megjelenés formák alapján: nagy és kis hőmérsékletű vízföldtani körzetek. A nagy hőmérsékletű vizek közé sorolják a neovulkáni övezeten belüli hidrotermás mezőket és ezekhez kapcsolódó forró forrásokat hévizeket, gejzíreket, gőz feltöréseket, iszap vulkánokat. E területekre az jellemző, hogy már kis mélységben (150-200 m) a víz hőmérséklete megközelíti a 200°C-t, és gyakran gőz formájában tör fel jelentős túlnyomással a felszín fölé. A kis vízhőmérsékletű területeken a hidrotermák teljesen hiányoznak, és vízkörforgalmukhoz kapcsolódó áramlási pályáik hőadottságai sokkal kedvezőtlenebbek, mint a hidrotermás területeken, ezért relatíve alacsony a hőmérsékletük (max. 75 °C). Ide sorolják még a hideg rés- és hasadék forrásokat is. Ezeknek a helyi ivóvízellátásban igen jelentős szerepük van. A nagy hőmérsékletű hidrotermáknak igen változatos megjelenés formái ismeretesek az országban, mert ezek igen változatos környezetben fakadnak. Ismeretesek jég alatti, tenger alatti és subaerikus hidrotermák, és utóbbiak a leggyakoribbak. A hidrotermák vízutánpótlódását a megújuló vízkészletüket túlnyomórészt a felszíni kőzeteknek beszivárgó vize biztosítja. De jelentős szerepet játszanak a vizek ásványosodásában a mélyből származó kénes és egyéb savas gázok és fluidumok feláramlása is. A hőutánpótlódás pedig a neovulkáni övezetben 2-6 km mélységben levő magma felöl biztosított (Schnütgen A. 1988). A jég alatti hidrotermák közül leghíresebb a Vatnajökull-i jégtakarónak északi peremén található a Kverkfjöl-i hidrotermás terület, amelynek legnagyobb része a jég alatt helyezkedik el. A mélyből feltörő gőzök, gázok és hévizek a jégben tágas barlangjáratokat olvasztottak ki. Az un. Forró patak egy magas gleccserfal aljából kb. 10x8 m nagyságú tág járatból folyik ki. A jégben kialakult járat hossza a helyszínen kapott információ szerint kb. 1 km. Bejárása életveszélyes, mert mérges gázok töltik ki és nagy az omlásveszély. Vízföldtanilag érdekesek az egykori vulkáni kráterekben képződött forró tavak is, amelyek víz-utánpótlódását nagyrészt a kráterben feltörő erősen gázos hévizek biztosítják. Ezek közül a legnevezetesebb az Askja működő vulkán melletti hévizes krátertó a Viti, amely 1875-ben történt vulkán kitörés során keletkezett kráterben alakult ki. A tónak kifolyása nincs. A krátertó hőmérsékletét és gázosságát a működő Askja időszakos kitörései jelentősen megemelik. Ez azt jelenti, hogy a tó a kitörés során időleges hőpótlást kapott. A tó vízszintje a kráter peremétől kb. 40 m-rel mélyebben van. A subaerikus hidrotermák leglátványosabb megnyilvánulás formái a felszökő források a gejzírek. Az ország délnyugati részén a Reykjanes félszigeten ismeretes a Krisuvik gejzír, amely kis kovakúpból tör fel. A félsziget nagyon gazdag egyéb hidrotermákban is, így többek között iszapkatlanokban, iszaptavakban. Ezek közül nevezetes a sziget délnyugati peremi részén az un. Reykjanes-i hidrotermás