Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról
21 Beszéljünk a Tiszáról Alföldi László 1122. Budapest, Városmajor u. 8 I. Forrás-elemzés A Kárpát-vízgyűjtő fő folyója a Tisza. A Medence legnagyobb folyója mégis a Duna, amely a Medencén kívülről érkezett, azon áthaladva elenyésző mennyiségű vizet gyűjt össze, és érdemleges vízhozam növekedés nélkül hagyja el az országot. A Duna az országhatáron kívül veszi fel a Drávát és a Tiszát. 1972-ben kezdődött 13 Duna-vízgyűjtőbeli ország e- gyüttműködése. A közös munka eredményeképpen 1986- ban megjelent a Duna vízgyűjtőjének hidrológiai monográfiája, melyhez négy kiegészítő kötet csatlakozott. Ezek közül az egyik „A Duna vizgyűjtőjének paleogeográfiája az 1944-1999 időszakban” magyar koordinálásával készített e- lemzésekről adott tájékoztatást. 1999-ben jelent meg Néppel F. et al. (1999) publikációja, amely a nemzetközi egyeztetéssel kialakított álláspont mellett a tudományos előzményeket is összefoglalja. Számunkra a publikáció elsőrendű forrásnak tekinthető, mely földtörténeti összefüggésben tárgyalja a Kárpát-medence vízrajzának változásairól egyeztetett ismereteket, amelyekben a továbbiakban mint a Kárpátmedence fő folyójának a Tiszának az összefoglalása is benne foglaltatik. A publikáció szerint a Kárpát-medence mai állapotának a kialakulását a földtörténeti neogén időszak kezdetéig lehet visszavezetni, és a Kárpátok kialakulásával kölcsönhatásban a lehordás vagy a folyóképződés menetét a mai napig követni. Rónai A. (1966) egy ismeretterjesztő stílusú dolgozatában úgy fogalmaz, hogy „Fiatal a Tisza geológiai értelemben, kora alig több mint néhány tízezer év. Ennyi idő óta fogja össze az Észak-Alföld-perem folyóit és vezeti el őket az Alföld közepén komótosan”. Néhány mellékfolyója bátyja, sőt apja is lehetne. így például a Sajó, amely több százezer év óta követi majdnem ugyanazt az utat, amelynek hordaléka a Tisza mai medre alatt 100-200 m vastagságban megtalálható. „A Zagyva is korábban jelent meg az Alföld északi peremén, mint a ma őt kegyesen befogadó Tisza...” „ A Tisza az Alföld kialakulásának eseménytörténetében az utolsó felvonásban lépett színre, de megjelenése fontos esemény az egész Alföld megjelenítésében”. Az ezredforduló táján felerősödtek, megszaporodtak az egyre korszerűbb módszereket alkalmazó kutatások, melynek során újraértékelték a korábbi fúrások, megfigyelő fúrások, valamint a vízkutató fúrások mintaanyagát, melyek újra vizsgálata alapján pontosítani lehetett a korábbi elképzeléseket. A korábban hivatkozott Duna vízgyűjtő paleográfiai leírásait az új vizsgálatok lényegében megerősítették. Az újabb üledékföldtani vizsgálatok szerint bizonyítottnak tekinthető, hogy a Kárpát-medence kialakulását követő tektonikai mozgások következtében elzáródó és fokozatosan kiédesedő Pannon-tó (tenger) különböző mértékben süllyedő medencéjét a vízfolyások töltötték fel, melyre a fel- töltött területen negyedidőszaki pleisztocén üledékek rakódtak le. A vázolt vizsgálatok nemcsak az északnyugat felől érkezett törmelékanyag, nemcsak a Duna-Tisza közén át érkező delta, ill. folyóvízi képződményeket igazolja, hanem azt is, hogy ezek a Duna üledékek eljutottak az Alföld középső és déli területére. Egyidejűleg az Alföldre délkelet felől érkezett üledékanyag nagyrészt az Erdélyi-középhegységből, a- honnan időnként Szeged térségéig is (Juhász Györgyi, Tha- monné Bozsó Edit 2006) „ A harmadik folyó - pleisztocén folyóvízi üledékek ultra nagy felbontású szeizmikus szelvényeken a Tisza Tisza- dob-Martfű közötti szakaszán (Nagy Ágnes Tímea, Tóth Tamás, Sztanó Orsolya szerzők tanulmánya 2007. Földtani Közlöny 137/2) cím alatt publikálták nemcsak a szeizmikus szelvények adatait, azok elemzését, hanem az „Alföld fo- lyóhálózatának kvarterfejlődése” fejezetcímmel rövid történelmi összefoglaló értékelést közöltek az eddigi publikációkról és a kvarterüledékek rétegvastagságára építve a mai Magyarország területére vonatkozóan bemutatják az értelmezésből levezethető paleogeográfiai ill. ősföldrajzi képet. Ezek szerint a mai ún. közép-tiszai süllyedők még az Ős -Bodrog (Rónai szerint Ős-Sajó) mentén haladt, az Ős-Duna pedig még mindig a dél-tiszai süllyedőkbe szállította a hordalékát. Az Ős-Tisza a pleisztocén elején még a „Nyírségen” keresztül a Körös-medence névvel jelölt fiókmedencébe ömlött. Az összehasonlító irodalom felhasználásával szerzők a következőkben foglalták össze a Tisza mai állapotának a kialakulását: „Az abszolút kormeghatározási vizsgálatok alapján bizonyítottnak tekinthető, hogy az Ős-Tisza 13 000-14 000 évvel ezelőtt még mindenképpen a Körös- Berettyó és Érmellék vonalán folyt végig, vagyis a mai helyére valószínűleg kevesebb, mint 10 000 évvel ezelőtt került.” A múlt századi és az ezredfordulót követő elemzések, kutatások alapján egyre nagyobb biztonsággal állíthatjuk, hogy a Kárpát-medence erózió-bázisai kb. 16 millió év óta a medence déli, délkeleti régiójában sorakozó fiókmedencék voltak, és a Kárpátok kialakulásával egyidejűleg a medence-süllyedés mértéke és az aktuális helyzete határozta meg az elzáró pannon beltengert feltöltő folyók levonulási útvonalát. Az is bizonyos, hogy a teljes időszak döntő hányadában a Duna játszotta a főszerepet, és még a pleisztocénbeli váci áttörés után is délkeleti irányban keresztülhaladva az Alföldön a dél-alföldi pannon fiókmedencék fő hordalékszállítója volt egészen a pleisztocén végéig. A visegrádi áttörésnél a Duna medre kb. 100 m t.sz.f. magasságában haladt, és kb. 30 m-es eséssel jutott a délkeleti medencerégióba. Ugyanakkor jelenleg a Duna a váci áttörés után határozottan déli irányba fordulva halad a Dráva torkolatáig, majd átlagban legalább 10 m-rel magasabb térszíni helyzetben kelet felé fordul, ahol kb. 70 m t.sz.f. magasságban fogadja be a Tiszát. Ezek szerint a Tisza átlag 10 m-rel mélyebben halad, vagyis a haladását a két folyó között magas morfológiai körülmények alakították ki, a Duna által építtetett áttörhetetlen akadályt. Az elkülönülésre két elképzelés adhat magyarázatot. Az egyik szerint a korábban délkeleti irányba haladó Duna- medrek olyan törmeléklejtőt hoztak létre, amelyek fokozatosan dél felé terelték a medret egészen a mai állapotig. Az sem kizárt, hogy miközben a törmeléklejtőn seprűsödő Duna meder egyik ága még a délkeleti medencét töltötte, a fő meder pedig már a mai helyzetének megfelelően haladt. Arra is vannak jelzések, hogy a mai Duna-Tisza-köze, de legalábbis annak nagyobb része a pleisztocénben megemelkedett, és alapot szolgáltatott a mai hátság kialakulásához, ill. a Duna-meder végleges eltereléséhez.
