Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 3. szám - Dobos Irma - Scheuer Gyula: A Rába-völgyi Sárvár-Rábasömjén-i és a Duna-Tisza köz déli határ menti hévízkutak makro- és mikroelemeinek összehasonlító vizsgálata
37 ^OBO^^^CHEUEI^G3^^^áb>^ölg^éi^3uiií^Tiszíncözniéví^aital^^ hetőség nyílott a gyógyvíz bepárolására, hogy könnyen szállítható és bárhol felhasználható legyen. A kedvező eredményeket figyelembe véve, az egészségügyi miniszter 1983-ban engedélyezte a hévízből a termálkristály gyógysó termelését és forgalmazását. 2.1.4. A gyógysó üzem alapítása A Vízkutató és Fúró Vállalat és a Sárvári Állami Gazdaság 1981. februárban társasági szerződést kötött és a szükséges anyagi eszközökkel jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot hoztak létre. A Sárvári Gyógy hévíz és Só hasznosító Közös Társaság feladata volt az ország egész területén és külföldön is a gyógyhévíz és az ebből bepárlás útján nyert só és egyéb melléktermékek és a sárvári Termálfürdő részére gyógyászati célra gyógyhévíz értékesítése, a bepárlás után visszamaradó melléktermék és hulladékenergia hasznosítása. A hévíz a besűrítőben kb. 27% sókoncentrációig sűrűsödik be és innen a kristályosítóba, a hidrociklonba, majd a centrifugából a szárítóba, onnan a csomagolóba jut az anyag. A hasznosítás megvalósításához sóbepárló üzem szükséges, ahol az előirányzott évi 1200 tonna gyógyhatású só előállítása valósul meg. Az üzem tervezett befejezési határideje 1982.1. negyedéve volt (Horváth L. 1981). A társasági szerződés után, április 22-én a Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsága, a Magyar Hidrológiai Társaság Nyugat-dunántúli Területi Szervezete és Sárvár Város Tanácsa ankétot rendezett a gyógysó felhasználásáról. Az ankétot Major József vízügyi igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd több előadás hangzott el. A balneológiái felhasználásról Dongó Pál, a hidrológiai és a földtani viszonyokról Menyhért Barna, a hévízkút üzemeltetéséről Budai László, majd Sztanó Pál nőgyógyász és Gautier Barna tüdőgyógyász főorvos számolt be az addigi vizsgálati eredményekről. A forgalmazás módjáról és várható eredményéről Kozó Ferenc a Sárvári Állami Gazdaság igazgatója, a város részéről Szabó Imre elnök-helyettes az új létesítmény a településre gyakorolt hatásáról értékes gondolatokat vetett fel (Budai L. 1981). A gyógyászati hasznosítás igazolásához kétféle orvosi vizsgálatot kellett végezni mind a hévízzel, mind pedig a termálkristállyal. A kristály és a hévíz gyógyhatásának ösz- szehasonlítására kis mennyiségű kísérleti sókristályt állítottak elő és klinikai vizsgálatokat végeztek vele. A kémiai összehasonlító vizsgálathoz pedig az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) a hévízről és a termálkristályról is végzett elemzést. Az addigi orvosi vizsgálatok a nőgyógyászati, a felső- és a mély-légúti, valamint a bőrgyógyászati kezeléseknél eredményesek voltak (Horváth L. 1981). A laboratóriumi kísérletek után 1986-ban kristálygyártó próbaüzem létesült a Rás-2. sz. hévízkúton. A kristály kémiai vizsgálatáról megállapította az OKI, hogy az alkalmazott bepárolási eljárás során a gyógyhatást előidéző elemek és vegyületek ugyanúgy kimutathatók, mint a hévízben, így a bróm a jód, a fluor és a többi mikroelem változatlan nagyságrendben előfordul. A radiológiai vizsgálatok pedig bizonyították, hogy a kristály radioaktivitása a megengedett értéken belül van, élettani hatása kedvező, nehéz fémeket (ólom, kobalt, kadmium stb.), a további vizsgálatok szerint toxikus, rákkeltő anyagokat és káros e- gyéb vegyületeket ugyancsak nem tartalmaz. Kiderült még a kristály baktériumölő hatása is, fizikai állapotának megtartása előnyös, könnyen és határidő nélkül tárolható, kristályos szerkezete kedvező, nem színeződik, jól és könnyen csomagolható, minden hatóanyaga jól oldódik. Az orvosi kísérletek legtöbbje vak kísérlet volt (konyhasó és termálkristály). A sokrétű alkalmazási terület bizonyította, hogy a kristállyal ugyanolyan eredményt lehet elérni, mint a gyógyvízzel. Az 52 szakintézetben mintegy 6000 betegen elvégzett klinikai vizsgálati sor eredménye alapján az egészségügyi miniszter 1983-ban a Sárvári Termálkristályt gyógyhatású gyógyforrásterméknek minősítette és forgalmazását, felhasználását engedélyezte. Újabb eredményes összehasonlító vizsgálatot 1988-ban a Visegrádi Gyógyintézetben végeztek (Matyasovszki M. et al. 1990). A sóbepárló üzem létesítése előtt meg kellett akadályozni a kútban a kalcium-karbonát kiválását a folyamatos termelés érdekében (kép). A megoldást a NALCO 46-22. számú, különleges polifoszfát anyag folyamatos adagolása biztosította. így azután lehetőség volt a gáztalanított hévizet 24 %-ra besűríteni, majd kristályosítva, légmentesen csomagolva fél kg-os kiszerelésben, „Sárvári Termálkristály ” néven forgalomba hozni. A termelt só mennyisége 1200 t/év szárazanyag tartalma max. 0,5% átlagos szemcseméret 0,6-1 mm csonagolás % kg polipack 600 t/év 50 kg papírzsák 600 t/év Az üzemeltetéshez szükséges személyzet 5 fő A só-termelő technológia a héviz gáztalanításával kezdődött, majd a besűrítő, a szeparáló, és az őrlő-szárító eljárás következett és a csomagoló eljárással fejeződött be (Horváth L. 1981b). A megalakult gazdasági társulásban a Vízkutató és Fúró Vállalat, az Energiagazdálkodási Intézet és a Sárvári Állami Gazdaság gesztorként működött közre. 1990. január 1-től az üzem Sárvári Termálkristály Üzem Kft néven folytatta tevékenységét. A több évig tartó felszámolás alatt lévő Termálkristály Kft.-t 2005-ben egy osztrák cég vásárolta meg és a termálkristályt Bükfürdői Termálkristály néven a Sárvári Termálkristály Kft hozta forgalomba. Miután az új vezetés sem hozott gazdaságos eredményt, ezért a termálkristály előállítását megszüntették és ma kizárólag havonta egyszer nyitják meg a kutat azért, hogy a sárvári kórházba és a gyógyszállo- dába kezelésre gyógyvizet szállítsanak. 2.2. Sárvár belterületi hévízkutatása A Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) 1961-ben Sárvár földtani, szerkezeti és hidrogeológiai viszonyainak jobb megismerése céljából az akkori Országos Földtani Főigazgatóság (később Központi Földtani Hivatal, KFH) perspektivikus hitelkeretéből egy 1000 m-es kutatófúrás létesítését javasolta. A fúrás a VIKUV ceglédi üzemvezetőség BA-40- es típusú fúróberendezésével valósult meg. E kutatófúrással a teljes felső-pannóniai képződmények harántolása volt a cél, de ez az adott mélységig nem sikerült, s igy a fúrás földtanilag csak részeredményt hozott. A földtani vizsgálatok negyedidőszaki képződményeket 32,0 m-ig, alatta 897,0 m-ig felső-pannóniai és 998,5 m-ig feltételesen alsó-pannó- niai üledéket különítettek el. A 998,5 m mélységű fúrásban az akkori technológia szerint 916.0-987,0 m között három szintben jet perforálással nyitották meg a felső-pannóniai rétegeket. A perforált laza, homokos szintek a kompresszorozáskor kezdetben erősen homokoltak és ezt részben homokmentesítő tartállyal, részben búvárszivattyús üzemeltetéssel sikerült időszakosan kiküszöbölni. A város vezetősége a percenként 400 1 45 °C hőmérsékletű alkáli-hidrogén-karbonátos, klorid tartalmú hévizet a fürdőben kívánta hasznosítani. A legnagyobb vízmennyisé
