Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

1. szám - Péch József: 1848–49-i szabadságharci élményeim (Közli: Dunka Sándor)

DUN KA S.: Péch József emlékei 25 tünk emiatt nagyon kapkodta a fejét. A többiek ezért aztán igen nevették és gúnyolták. Ez úgy déltájban volt. Akkor már csak az ágyúk harcoltak. Egyszerre aztán az is megszűnt. A németek a határon kivonultak, mi pedig bevonultunk Brassóba. Ott a munkás nép tisztán magyarokból áll. Cselédek, napszámosok. Mi aztán Brassónál tovább nem mentünk. Hogy merre mentünk innen, arra nem emlékszem. Később aztán eszembe jutott, hogyan jutottunk Brassóból Dévára. Sejtem, hogy Szebenen is keresztülmentünk, mert ott kukoricalisztből palacsintát kaptunk, ami igen jól esett. Szászvároson átvonulva még láttuk a pár nappal előbb megesett piski csata nyomait. Ezen az úton Szerdahelyre érkezve egy este egy magyar házban voltam elszállásolva. Este együtt ültünk a kályha körül, egyszerre egy oláh ruhába öltözött csinos asszony átsurrant a szobán. A háziak elmesélték, hogy magyar asszony. A szomszédos faluban a tiszteletesnek felesége volt. Az oláhok a falut megrohanták. A pap felesége a szopós gyermekével egy szobába beszorultak, az ajtót rájuk törték, a papot agyon verték. Az asszony az ablakon a kertbe kiugrott, a kútba dobta gyermekét és ő is utána ugrott. A gyerek a vízbe belefulladt, ő megmaradt. Ott találtak rá. Szerintem olyan csendes félbolond-féle volt. Ugyanezen az úton előbb Gyulafehérvárra mentünk. A Maroson átmenve a „Kaiser Brennen" dombon voltunk sorba állítva. A német bent volt Gyulafehérváron. Itt láttam másodszor Bemet, aki akkor lovagolt. Mi igen közel voltunk a várhoz. Bem keze be volt kötve. Utána lovagolt inasa, s az pálcikával biztatta Bem lovát. Később innen Soóspatakra mentünk és ott megszálltuk az utat. Néztük a vár bombardírozását és azt, hogy a várban és a városban egyes házak meg is gyulladtak. Szép tűzijáték volt, de a várat nem tudtuk bevenni és innen kerültünk Déva ostromára. Déva várát a németek megszállva tartották. Mikor odaértünk, mindegyikünknek a nyakába egy ásót akasztottak. Először Déva városa előtt megálltunk. Ott unalomból magunktól egy sáncot ástunk. Este aztán a városba bevonultunk. Felvezettek bennünket a vár feletti nyeregre. Ott reggelig beástuk magunkat a földbe. Reggel láttuk, hogy az árok még mindig nem elég mély, ezért újra kezdtük ásni. Erre a németek közibünk lőttek kartácscsal. Az én vállamra is ráesett egy kartács-szilánk. Megütött, de nem sebesített meg. Ettől fogva, ha az ágyú csöve felvillant a várban, akkor rögtön lebuktunk. így mi a várbeliek szeme láttára készítettük el a sáncot, s puskával kezdtük lőni a várat. Déván egyszer valami Farkas nevű úri családnál voltam szállva. Ott 2 lány és 1 fiú volt. Azok mesélték, hogy Dévát is megtámadták az oláhok. Egyik vacsoránál a fiú elkiáltotta magát: „Bizony a német katonatiszt meg is csókolta az egyik lányt!" Déva nem volt tökéletesen cernírozva. Egyszer észrevettük, hogy egy lovas ember nyugat felől elmenekült az oláhok közé. Ettől fogva jobban vigyáztunk rájuk. A várból néha a városba is belőttek egyes ágyúgolyókat. A dévai mézeskalácsosok készítményeit rettenetesen kapkodták. Amint kiürült egy sütet, azonnal szétkapkodták. A mézes pálinka is igen kapós volt. Annyira, hogy sokszor a méz egészen elfogyott a városban. Egyszer 4 baka közülünk (az 50-esek közül) köztük kettő heves-megyei zömök tót legény volt, elhatározta, hogy a vár alsó kapuját felgyújtja. Két ferslogot szalmával megtöltve, este alkonyatkor a kapuhoz elvitték. Az ottani kapuőrség nem vette őket észre. Én 4-5 embert kaptam azzal, hogy a másik oldalról olyan közel menjek a kapuhoz, hogy a kapuőrséget szükség esetén lövöldözzem. Erre jó helyet kerestünk ki. Egyszerre csak zajt hallottunk a kapunál, és szaladást felénk. Aztán visszafelé szaladtak. Végre fellobogott a láng. A négy ferslogos alighanem német patrollal találkozott. A patroll megijedt, s a várba visszaszaladt. Erre a ferslogosok a ládákat hirtelen a kapuhoz rakták, meggyújtották, s a németek szeme láttára leégették az alsó kaput. Egyszer új hadnagyot kaptunk, aki az első este minket altiszteket - rántott csirkével megtraktált. Nevére már nem emlékszem. Szép bariton hangján először azt kiáltotta: „Őrök, vigyázzatok!" Olyan szép helyen voltunk, hogy azt le akartam rajzolni. De bizony lövöldöztek rám. így odébb álltam a legszebb kilátású helyről. Egyszer egy gyerek csatlakozott a csapatomhoz, egy szászvárosi csizmadia inas. A gazdája megverte és így a magyar táborhoz csatlakozott. Lehetett 12-13 éves. Apja volt, de anyja nem volt, az apja kalapos volt, Tardi Jánosnak hívták. Magyar volt. A fiút ételért felfogadtam inasomnak. A leghűségesebb inas volt. Én tanítottam írásra, meg egy ebekre. Egyszer elküldtek engem Kolozsvárra mundérért. Az inast is magammal vittem. Hol gyalog, hol kocsin mentünk. Nagyenyeden is megszálltunk. Ekkor láttam azt a rettenetes pusztítást, amit az oláhok ott tettek. Láttam a szétrombolt gróf Bethlen féle könyvtárt. Mesélték, hogy a kutakban holtak vannak. De én ezt nem néztem meg, mert borzadtam tőlük. Akkor újra megborzadtam a polgárháború iszonyataitól. Ekkor láttam az út mellett azt a két fűzfát is, amit leírt Jókai hasonló című novellájában. Mikor tovább mentünk, két lány is felkérezkedett egy darabig a kocsira hozzánk. Az egyik azt mesélte, hogy neki is az ágyékába lőttek egy puskagolyót. Jancsi erre nevetett. Kolozsvárra érve az Óvár hegy alatt egy hosszú utcában szálltunk meg. A mundérokra pár napot kellett várnom. Ott a saját pénzemből, katonai szövetből honvéd ruhát csináltattam Jancsinak. A posztó állami volt, a csináltatást én fizettem. Jancsi a ruhának rettenetesen örült. A ruhákat hazaszállítottam, valami 3-4 embert hoztam magammal. Mondták, hogy vigyázzunk az oláhokra, de nem találkoztunk velük. De egész úton nyomta a lelkiismeretemet az az egy mundér, amit Jancsinak csináltattam. De az elszámolásnál a hadbíró (később Verseczen kisebb földbirtokos lett Lazarevits szomszédságában) nem vette észre a hiányt, s nem követelte a ruhát. Jancsi nagyon csinos lett, s akkor kezdték a főtisztek elcsalogatni, de Jancsi nem hagyott el engem. Déva ostroma egyre folyt. Egyszerre csak a hegyeken tüzeket láttunk. Akkor a várbeliek is nagyon mozogtak. Bizonyosan a múltkori kiszabadult lovas ember jelei voltak. Attól kezdve nagyon éberek voltunk, mert az oláhok támadásától tartottunk. De nem jött senki. Hanem egyszerre csak jött a parlamentair, és feladták a németek a várat. Nem volt már ennivalójuk. Én nem láttam őket, mert máshol voltam szolgálatban. A várat ekkor megszálltuk. Ez alatt már egyre jöttek a hírek az abrudbányai veszedelmekről. Ott Hatvani hibájából Hatvanit és Vasvárit csapatostól lemészárolták az oláhok. (Hatvanit nem, mert elmenekült. A szerk.) Déva ostromának befejezte után Marosillyénél kompon átkeltünk a Maroson, s az úton Brádnak haladtunk. Brád a Körös mindkét partján épült. Bal partján magyarok, jobb