Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

4. szám - Kováts Gábor: Szolgáltató, vagy kezdeményező vízgazdálkodás?

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2012. 92. ÉVF. 4. SZ. Szolgáltató vagy kezdeményező vízgazdálkodás? Kováts Gábor 6771. Szeged. Kavics u. 13. Mindössze egy szót kell cserélni és az a cím azonnal heyes és követhető: a vagy szót és-re! De először is tisztázzuk, kit-mit értünk vízgazdálkodáson vagy a szokásos szlogennel vízügyi szolgálaton? Szűken értve a 12 Vízügyi Igazgatóságot (és Főhatóságot, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot), valójában azonban mindenkit, aki a társadalom vízzel kapcsolatos problémáit hívatott megoldani (pl. a vízi-közmü szolgáltatókat, a vízügyi környezetvédelem végrehajtóit, a vízügyi oktatást, a kutatás-fejlesztést, s a vízi-társulatokat). De nyugodtan ide sorolhatjuk az önkormányzatok vízzel foglalkozó szakigazgatási szerveit, a nagy cégek vízgazdálkodóit, az e témában dolgozó tervezőket, és még sok más szervezetet is. Térjünk vissza a címben feltett kérdésre. Májusban a nyugdíjas vízügyi igazgatók találkozóján, és ugyanekkor egy budapesti konferencián is elhangzott: „Ne legyünk kezdeményezők, de szolgáljuk ki a társadalom jogos igényeit!". E mondat második fele természetesen igaz és követendő, a vízgazdálkodás nem önmagáért van, hanem azért, mert a vízhez valamilyen módon mindenkinek köze van, és a Kárpát-medence egyébként nagyon kedvező, de speciális adottságai között korszerű vízgazdálkodás nélkül nem lehet élni. De meg tudja-e fogalmazni a társadalom az igényeket, egyáltalán megfogható-e az a hatalmas embertömeg, amely társadalomként definiálható, és ha igen, tudhatja-e a megvalósítás módját. Annak a meghatározása, hogy a társadalom részére a vízgazdálkodás milyen szolgáltatást nyújtson, ennek milyen sorrendje legyen, mik a gazdasági feltételei, milyen alternatívák lehetségesek, ennek előkészítése, bemutatása mindenki számára szakmai kérdésként kell, hogy megfogalmazódjék, tehát alapvetően felkészült szakembereknek kell az elképzeléseket és lehetőségeket bemutatni. A vízügyi szakkérdések mellett ebbe persze pénzügyi, jogi, sőt szociológiai szempontok is jelentősen belejátszanak. Nézzünk bele egy kicsit múltunkba: a törökök kiűzése után az elnéptelenedett Alföldön a vízügyi műszakiaknak, geodétáknak kellett olyan helyzetet teremteni, hogy ott élni (termelni, gazdálkodni, közlekedni stb.) lehessen. Ez társadalmi és politikai igény is volt, de a hogyant a szakma mondta meg, ezt talán jogosan nevezzük második Honfoglalásnak, mint a Vásárhelyi-féle Tisza szabályozást is, ami persze e tevékenységnek egyik legnagyobb léptékű és befejező fázisa volt. Most lépjünk egy nagyot. Sajó Elemér, a XX. század első felében Trianon után Emlékirat című munkájában a mai napig ható és követendő irányt mutatott az alföldi vízgazdálkodás fejlesztésében. Természetesen azokra a feladatokra fektetve a fősúlyt, melyek az adott kor kihívásait jelentették: vízminőség javítása, szennyvíz kezelése, vagy éppen a vizes élőhelyek helyreállítására abban az időben a maihoz hasonló igény még nem jelentkezhetett. A Sajó-féle gondolatok nem döntést, hanem javaslatot, iránymutatást tartalmaztak, ennek egy része már a második világháború előtt megvalósult (Békésszentandrás, Körös hajózás, Tiszafüredi öntöző-szivattyútelep), más része a második Világháború után realizálódott, de fő irányai, természetesen korszerűsítve, és mindig továbbfejlesztve, mai napig iránymutatóak. Ahhoz, hogy a szakma megvalósítható alternatívákat adjon, jól képzett nemzetközi kitekintéssel is bíró szakemberekre, működőképes, jogilag, pénzügyileg megalapozott szervezetekre, tudományra, alap- és alkalmazott kutatásra és magas szintű kivitelezésre és üzemelésre, valamint felkészült szakszemélyzetre van szükség. A mai Vízügyi Igazgatóságok egyik legnagyobb problémája, hogy először elvették tőlük a kivitelezés lehetőségét, arra hivatkozva, hogy az nem fér össze a hatósági tevékenységgel. Majd a következő lépésben elvették a hatósági tevékenységet is, a kiviteli tervezés lehetőségét pedig korábban magáncégekbe kiszervezték, ilyen módon a mai vízügyi igazgatósági mérnök, ellentétben a korábbiakkal, nem teljes keresztmetszetében látja a műszaki művek megvalósítását, hiszen korábban megtervezte, megépítette majd üzemeltette azt a létesítményt, mely felelősséggel ellátta a társadalom érdekében a védelmi feladatokat is. Még egy másik probléma és egyben a megoldás lehetősége: Trianon egyik bűne az egységes vízgyűjtő politikai határokkal való felszabdalása volt, most azonban az európai Víz Keretirányelv alapján az uniós országoknak kötelezően, az Unióba törekvő országoknak pedig lehetőség szerint a vízgyűjtő-fejlesztési tervekben megfogalmazott javaslatokra támaszkodva vissza lehet, sőt vissza kell állítani a vízgazdálkodásban a természetes állapotokhoz közeli helyzeteket. Mi, magyarok ebben is elől jártunk, hiszen még sem Unió sem Víz Keretirányelv nem létezett, amikor Mosonyi Emil vezérletével Magyarország megalkotta a vízgazdálkodási kerettervet, mai napig példamutató módon. Csak egy példát hozok fel arra, hogy a politikai döntések milyen vízügyi-közgazdasági abszurdumhoz vezettek: a valamikor egységes, északról délre lejtő és az Aranka-völgyön a Tiszába vezethető torontáli belvízrendszert három ország területére szedték szét, minek következtében mi magyarok, valamint a románok is kénytelenek vagyunk a vizek zömét eséssel szemben a Marosba vezetni és minden csepp vizet közbenső- és végátemelőkkel rendkívül drága energiaköltséggel beemelni a Marosba. Semmi egyebet nem kell tenni, mint az egyébként jól működő magyar-román és magyarszerb vízügyi együttműködésben ezt a kérdést megvizsgálni, és helyreállítani az eredeti vízállapotokat. Mindehhez azonban szükséges az oktatás, a tudományos kutatás magas szinten visszaállításra kerüljön, a területen dolgozó vízügyi mérnök pedig ne íróasztalnál, hanem elsősorban a terepen dolgozzon. Nem azt akarom mondani, hogy a társadalmi vagy politikai döntéseket a vízügyi szakembernek kell meghozni, de a lehetséges variációkat és a megoldandó feladatokat igenis a társadalom elé kell tárni, vagyis a vízügynek igenis kezdeményezően kell fellépni. Majd döntés után gyorsan kiváló minőségben kell a műveket megvalósítani és üzemeltetni. Lehetne még írni ebben a tanulmányban a pályázati rendszerek hátrányairól, ahol sokszor formai kérdések döntenek, vagy éppen nem veszik figyelembe, hogy a vízgazdálkodási kivitelezést nem lehet az év bármelyik szakaszában elvégezni. Semmi egyebet nem kell tenni, mint a Víz keretirányelvek alapgondolatát megvalósítani mind az irányításban, mind a fejlesztésben, mind üzemeltetésben, természetesen megfelelő anyagi háttér mellett az integrált vízgazdálkodást megvalósítani. Ha jelenleg az ország gazdasági helyzete nem is a legjobb, az ilyen jellegű infrastrukturális beruházások lehetőséget adnak arra, hogy egy kedvezőbb gazdasági helyzetben a gyors fejlesztés alapjai már készen legyenek, ugyanakkor a vízügyi munkák megfelelő szervezettség és egyéb feltételek biztosításával a munkanélküliség felszámolásában is nagyon jó lehetőséget biztosítanak, ennek egyébként bizonyos elemei az ez évi közmunka programban már megjelentek.