Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Kováts Gábor: Lehetőség és valóság a VKI alapján folyó vízgyűjtő-fejlesztésben

21 Lehetőség és valóság a VKI alapján folyó vízgyűjtő fejlesztésben Kováts Gábor 6771. Szeged, Kavics u. 13. Kivonat: Egy nemzet, egy szakma ilyen múlttal rendelkezik, nem válhat „követővé" , nem másolhatja szolgaian a nála sokkal kevesebb tapasztalattal rendelkezők elképzeléseit, hanem élenjáró, kezdeményező kell, hogy legyen. Szerencsére most már ki lehet mondani, merjünk nagyok lenni, és ez mire igaz, ha nem a vízgazdálkodásra. Azt természetesen jogos, hogy a XXI. századi szempontok szemléletünket lényegesen átformálják, új értékek teremtése válik szükségessé, melyek azonban nincsenek ellentmondásban eddigi vízgazdálkodási elveinkkel, csupán azok továbbfejlesztését jelentik. Kulcsszavak: vízgazdálkodás, vízgyűjtő-fejlesztés, szakember-képzés. Az alábbi dolgozatot olyan szerző készítette, aki közel 10 éve nem vesz részt közvetlenül a vízügyi államigazgatásban, így előfordulhat, hogy az írásműbe olyan megállapítások kerülnek, melyeket jogszabályok vagy egyéb államigazgatási utasítások másként írnak elő. A dolgozat szerzője nem kíván senkit megbántani, és ha dolgozatában végre nem hajtható javaslatok szerepelnek, akkor azt kéri vitaanyagként kezelni. Történelmi visszapillantás Az Európai Víz Keretirányelv (VKI) megszületésével, és az ennek alapján kidolgozásra kerülő vízgyűjtő fejlesztési tervekkel hatalmas lehetőség nyílik az európai és ezen belül a magyar vízgazdálkodás számára. Elég, ha az egységes irányelvekre, valamint a finanszírozásra gondolunk. Azonban nekünk, magyaroknak nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy a területi vízgazdálkodásban ennek alapozó és gyakorlati tudományában már akkor világraszóló eredményeink voltak, amikor sok európai országban ez a kérdés még fel sem merült. A török hódoltság után felszabadult Magyarországon, ezen belül a magyar Alföldön a vízgazdálkodás valóban második honfoglalást jelentett, és a kor átlagánál messze több kiváló vízépítő mérnök, valamint az őket támogató nagyszámú felvilágosult politikus vett ebben részt. Csak címszavakban: a XVIII. században és XIX. század elején már jelentős vízi munkálatok folytak, melyeket a rendkívül nehéz körülmények között végzett felmérések, az úgynevezett mappáció előzött meg. Elég, ha a Körös-völgy szabályozására a Nagy- és Kis-Sárrét rendezésére gondolunk. De megemlíthetjük a mai Vajdaság területén a DunaTisza-csatorna rendszerét Kis József munkáját, vagy épp az Al-Duna szabályozását, nem beszélve most a legnagyobb műről, Vásárhelyi Pál Tisza szabályozásáról, melyet ma méltán nevezhetnénk Alföld Programnak is. Ugorjunk egy nagyot a XX. század első felére a Trianon utáni időkre. A megnyomorított ország új életének lehetőségét az Alföld felvirágozását nem kis mértékben a Sajó Elemér neve által fémjelzett program indította el, melyet Sajó Elemér emlékirata fogalmaz meg. Ennek keretében többek közt megépült Békésszentandráson a folyami duzzasztómű (a fiatal Mosonyi Emil közreműködésével), a tiszafüredi öntözőrendszer, és körvonalazódtak olyan nagy tervek, mint például a Keleti-főcsatorna, és a tiszalöki vízlépcső, bár ezek a második világháború miatt csak később valósultak meg. E példák alapján is nyilvánvaló, hogy Magyarország messze élen járt a vízgazdálkodás komplex megvalósításában, az életminőség javításában. Természetes azonban, hogy ebben az időben azok a prioritások, amelyek a XXI. században előtérbe kerültek, vízminőség, vizes élőhelyek, természet közeli állapotok helyreállítása, még nem jelentkeztek olyan súllyal, mint ahogy ezt ma figyelembe kell venni. Azonban már a Széchenyi-Vásárhelyi terv is azt mondta, hogy a vízrendezés, az árvízvédelem után hasonló súllyal kell megteremteni a vízhasznosítás feltételeit is, a kettő csak együtt egymással kölcsönhatásban fog igazán társadalmi hasznot hajtani. Következtetés a mai feladatokra Egy nemzet, egy szakma ilyen múlttal rendelkezik, nem válhat „követővé" , nem másolhatja szolgaian a nála sokkal kevesebb tapasztalattal rendelkezők elképzeléseit, hanem élenjáró, kezdeményező kell, hogy legyen. Szerencsére most már ki lehet mondani: merjünk nagyok lenni, és ez mire igaz, ha nem a vízgazdálkodásra? Azt természetesen jogos, hogy a XXI. századi szempontok szemléletünket lényegesen átformálják, új értékek teremtése válik szükségessé, melyek azonban nincsenek ellentmondásban eddigi vízgazdálkodási elveinkkel, csupán azok továbbfejlesztését jelentik. Mit mond az európai jogrend? Az európai jogi normák általában előírnak kötelező feladatokat, amely minden Uniós, sőt minden európai országra kötelező, legalább is követendő, de soha nem tiltják, sőt kimondottan ösztönzik, hogy emellett a helyi nemzeti sajátosságok ugyanúgy jelenjenek meg. A másik jellegzetessége az európai jogrendnek, hogy általában nem írja elő a szervezeti működési formákat, de tudomásul kell venni, hogy ezek nélkül a legszebb elvek sem valósíthatók meg. Tehát miközben nagyon nagy súllyal fel kell dolgozni a vízminőségi kérdéseket, határidőre a vizek jó állapotát, és a természetes állapothoz való minél jobb közelítést meg kell teremteni, aközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Kárpát-medence vízgazdálkodásának vannak olyan sajátos feltételei, melyek Európa más vízgyűjtőin nem, vagy nem így jelentkeznek. Mi nincs benne a vízgyűjtő-fejlesztésekben? Az eddig általam megismert és tanulmányozott vízgyűjtő fejlesztési tervek az európai normáknak megfelelően nagyon sokat beszélnek a természetes vízállapotok helyreállításáról, a vizes élőhelyekről, általában a természet közeli állapot visszaállításáról. Viszont alig-alig beszélnek, vagy legfeljebb zárójelben egy félmondatban említik meg azokat fontos vízügyi létesítményeket, melyek nélkül a XXI. századi Magyarországon a korszerű gazdasági feltételek és életminőség nem teremthető meg. Mondjuk ki bátran, itt igenis vízügyi nagylétesítmények megvalósítására van szükség, melyeket, ha jól tervezünk meg, jól építünk meg, és megfelelően üzemeltetjük, nem rombolni, hanem építeni fogják környezetünket, javítani fogják minőségi életet. A következőkben nem teljes körűen, és csak címszavakban tudom ezek egy részét felsorolni, hiszen az előadás teijedelme rendkívül korlátozott. Mindenekelőtt beszéljünk egy mai kétszáz éves álomról, a Duna-Tisza csatornáról. Megjegyzem: 1994-ben egy bajor demonstrációs táblán, mint az integrált európai vízi út része, ez a csatorna már szerepelt. A Duna-Tisza csatorna nélkül Kelet-Európa csak nagy kerülővel tud integrálódni a nyugati vízi út rendszerhez, konkrétan a Duna-Majna-Rajna-csatornához. De ez az egyetlen megoldás a ma krónikus vízhiánnyal küzdő Duna-Tisza közi homokhátságnak, és ilyen