Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
1. szám - Alföldi László–Kapolyi László: Szükséges-e a Tisza térség vízhiányának pótlására és/vagy a hajózó útvonal lerövidítésére Duna–Tisza csatornát építeni? Ha igen, miért nem, és ha nem, miért igen?
ALFÖLDI L. - K .APOLYI L,: Duna-Tisza csatorna 7 toztatja meg, a szélső értékek túllépése azonban az adott ökoszisztéma jellegének megváltozásához vezet. Ebben a hidrológiai megközelítésben le kell szűkítenünk a kérdést azokra a víztestekre és víztartókra, melyekkel az ökoszisztémák közvetlen kapcsolatban, szimbiózisban vannak. Számunkra ez azt jelenti, hogy a mélybehatoló felszín alatti vízáramlási rendszerekkel, a rétegvíz készletekkel csak különleges esetekben érdemes foglalkozni. Várallyay Gy. szerint, a talaj a legnagyobb potenciális víztároló és a növényzet a legnagyobb vízhasználó, ezért nem elégedhetünk meg a „talajvíz" pontosabban a felszín közeli vizek állapotának vizsgálatával, hanem egyidejűleg tevékenységünket ki kell terjeszteni a talajrégiók vízháztartásának az elemzésére, a felszín közeli vizekkel való sokváltozós kapcsolat elemzésére. Tekintettel arra, hogy a talaj az ökológia függvénye (steril kőzet nem talaj), ezért az ökológiai kapcsolatrendszer elemzése természetszerűleg nélkülözhetetlen. Ezek szerint úgy tűnik, hogy egyelőre a szakma nem kíván, vagy nem tud a felvetett kérdésekre releváns választ adni. Ezt a különös helyzetet valószínű az okozza, hogy az egymondatos kérdést nem is lehet egyértelműen megválaszolni. A nehézség ott kezdődik, hogy az Alföld valóban tartósan leg-vízszegényebb része a Duna-Tiszaközi-hátság területe, melynek megoldatlansága évtizedek óta foglalkoztatja az érintetteket és a közvéleményt is. A Duna-Tisza-köze hidrológiai és öko-hidrológiai vonatkozásban szokatlanul mozaikos szerkezetű, ezért a vízgazdálkodási kérdések felderítésénél a sokrétűséget nem lehet elhanyagolni. A XX. sz. második felében a térség mozaikos földtani, földrajzi és morfológiai sajátosságaitól függően a csapadék természetes helyben tartását kisebb-nagyobb időszakos vagy tartós tóképződés sokasága jellemezte, mígnem központi döntés alapján egy optimálisnak tűnő intézkedéssel az 1 m-nél nem nagyobb mélységű tavak lecsapolására került sor. Alig egy évtized elteltével a lecsapolás hátrányos következményei érzékelhetők voltak, a lecsapolt kistavak regenerálására a közelmúltban került sor. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a Duna-Tisza-közi vízgazdálkodási nehézségek nem a teljes térséget, hanem kizárólag a hátsági területeket érintik, ami az ökohidrológiai viszonyok változékonyságát is fokozza. A rekonstrukciós beavatkozások segítenek ugyan a természet közeli állapot visszaállításában, de nem oldják meg az antropogén beavatkozások, az aránytalan mértékű felszínalatti víztermelés következményeit, ami elsősorban a lepelképződmények vízháztartásának a felborulásához vezetett. Ráadásul a térségben a felszínalatti vizek vízválasztója nem esik egybe a felszíni vizek vízválasztójával, s a lepel-képződmények és az alattuk lévő jó vízadó pleisztocén Ősduna-meder vízrendszere nem válik karakteresen külön az ún. talajvíz-háztartástól. Mindezekből következően a legkorszerűbb ismereteket is alkalmazható eljárásokkal vegyes, komplex, dinamikus öko-hidrológiai elemzés nélkülözhetetlen. Az öko-hidrológiai tervezés alapjait többek között az országos léptékű talajtérképezés és hivatkozott aszálykutatások annyira már lerakták, hogy legalábbis véleményem szerint nincs érdemi akadálya annak, hogy az előbb-utóbb szükségessé váló nagytérségű és országos vízgazdálkodási tervkészítés nélkülözhetetlen együttműködője legyen. A nagytérségű vízgazdálkodás elkerülhetetlen feltétele a hozzáférhető vízkészlet-egyenetlenségek, vízgyűjtőn belüli víztározók és gravitációs vízellátó rendszerek működtetése. Ennek megfelelően nálunk a Tisza-völgyben és a Körös völgyében működtetett, zömében meder-tározásra és főcsatorna elosztásra támaszkodó, többnyire gravitációsan üzemeltetett vízgazdálkodási rendszerek sarkalatos hiánya, hogy a kapacitását nagyvonalú feltételezésekre alapozva határozták meg. Nem mindenki előtt egyértelmű, de az árvízvédelem a vízgazdálkodás egyik alappillére, melynek grandiózus árvízcsúcs csökkentő, vagy pontosabban árvízvédelmi tározók építése (VTT) kicsit félre sikeredett, mert a 10 évre tervezett, eredetileg 12 tározó építését előirányzó komplex árvízvédelmi program (2003) tervezésénél még nem volt napirenden a lehetséges árvízi szituációk elemzése és a beavatkozások egymásra hatásának vizsgálata.. A vonatkozó 2004. LXVII. törvény 2007-ben módosításra került és kormányhatározat született (1300/2007. 5.24. sz.) amely a fejlesztések megvalósítását 25 éven belüli időszakra irányozta elő, ami tulajdonképpen, legalábbis az alföldi teljes vízgazdálkodási program felülvizsgálatát igényelné. A törvény 2.§ l.c pontban úgy rendelkezik, hogy az árvíz szabályozott kivezetését és a folyóba történő átvezetését, vagy vízhiányos területre való átvezetését szolgáló műtárgyakból és tározókból álló árapasztó rendszert úgy kell kialakítani és működtetni, hogy az árvízvédelmi funkciók biztosítása mellett még mértékadó árvízszint alatti árhullámok esetén is hasznosítható legyen az agrár környezetgazdálkodási, klímavédelmi és a Tisza-völgy fejlesztésével kapcsolatban előirányzott célok megvalósítására, valamint a természetes élőhelyek fenntartása és gyarapítása során biztosítani kell - megfelelő vízhozam esetén - a sekélyvízi elöntés lehetőségét. Kiegészítésként előírja, a Tisza teljes hazai szakaszán a rendkívüli árhullámok csúcsvízszintjének 1 m-rel való csökkentését, tartós monitoring és előjelzési fejlesztését és az árapasztó és hozzákapcsolódó tógazdálkodási vízrendszer üzemrendjének megvalósításához igazodó kialakítását. Mostanra a tervezett árvízvédelmi tározók közül elkészült a Cigándi-Tiszakarádi és a Tiszaroffi tározó, melyek helyileg nem illeszkednek az árvízvédelem felülről lefelé való szabályozás sorrendjéhez. Egyik tározó sem felel meg a hivatkozott 2008. január 1-én hatályba lépő törvény követelményeinek, legfontosabb eltérés, hogy a létesítmények tervezésénél nem állt rendelkezésre a tájgazdálkodási vízigény, mivel mind a napig hiányzik a táj gazdálkodás ökológiai vízigények meghatározása. Ennek hiányában a tározókat egy funkciósra (árvízvédelem) építették ki, azzal az utólagos kiegészítéssel, hogy az igény ismeretében a tározó vízellátási, ökológiai tározás céljaira is átalakítható lenne. Nincsenek elegendő ismereteink sem a tervezés sem a kialakítás részleteire vonatkozóan és kompetenciánk sincs annak szakszerű megvitatására.
