Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

1. szám - Alföldi László–Kapolyi László: Szükséges-e a Tisza térség vízhiányának pótlására és/vagy a hajózó útvonal lerövidítésére Duna–Tisza csatornát építeni? Ha igen, miért nem, és ha nem, miért igen?

4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 1. SZ. A második világháborús események lezárásával az első szakmai tanulmány késedelem nélkül napvilágra került (Lampl, Hallósy 1947) Szerzők szerint a leggazdaságosabb és legésszerűbb megoldás a Dunaharaszti-Cegléd-Szolnok nyomvonalon létesítendő, elsősorban hajózási célt szolgáló csatorna megépítése. Akkoriban a technikai színvonalnak megfelelően olyan nyomvonalat kerestek, amelyben a lehető legkevesebb vízlépcső építésére lenne szükség (2. ábra). t—•—•—

1—

1—i—'—

1—

1 ' i — r 0 25 W 7S ft lm 2. ábra. A Duna-Tisza csatorna hossz-szelvénye és jellemző metszetei A kizárólag hajózási cél már akkor is meghaladott volt, ezért a tanulmány rendkívüli mértékben kiváltotta a szakmai és politikai érdeklődést. Tekintettel arra, hogy a csatorna első 30 km-nek útvonala megegyezett a viták során kialakított többfeladatú magasvezetésü nyomvonallal is, ezért ezt a szakaszt az első hároméves terv során, legalább részben ki is építették. Kerettervek A második világháborút követő teljes gazdasági és politikai rendszerváltás határozott lépéseket tett a vízügy önálló szervezeti egységekbe való szervezésére, miközben az ország vízgazdálkodás fejlesztésének folyamatosságát fenntartotta. Az újonnan alakult vízügyi szervezetek a tervgazdálkodás feltételeihez igazodva, a több száz éves vízügyi tapasztalatok összegyűjtésére és szakmai feldolgozására 1954-ben és 1965-ben az ország egész területére kiterjedő új koncepciók készítését megalapozó vízgazdálkodási keretterveket készítettek. A Kerettervvel kapcsolatosan első ankétot az MTA Műszaki Tudományos Osztálya szervezte, azzal is kifejezve a magyar tudomány támogatását és részvételét. A vonatkozó kiadvány (MTA 1954) tartalmazza az elhangzott előadások és a hozzászólások anyagát is. Az öntözéssel kapcsolatos kérdések előtérbe kerülése során az Alföld szélsőséges időjárási körülményeire való tekintettel, vizsgálatokat ill. számításokat végeztek az időnként fellépő tenyészidei-vízhiány pótlásával kapcsolatosan. A számítások szerint a Tisza Tiszaug fölötti szakaszán max. évi 500 millió m

3 öntözési vízhiány volt kimutatható, ezért új (hegyvidéki) tározók építésére (többek között a Visó-völgyben) felvetették a Gödöllői dombság területén való tározás lehetőségét is (Jolánkai 1957). A javaslattevő korábbi dolgozatában már bemutatta a Duna-Tisza vízrendszer összeköttetésével foglalkozó korábbi publikációkat (Jolánkai 1953) és részletesen elemezte a különböző átvezetési változatokat. Korábban a Duna-Tisza csatorna megépítésének megvalósításával a hatékony közlekedés megvalósítása volt a cél, és elsősorban „magas vezetésű" csatornákban gondolkodtak ahol a hajók áthaladását hajózsilipek teszik lehetővé. A mély bevágású csatornák nemcsak a hajózás, hanem a Dunából való vízátvezetést is szolgálhatták volna. Ez utóbbi megoldás legalább 27 m mély bevágást igényelt volna a rendkívül laza üledékeken keresztül, ahol a szükségessé váló kis dülésű rézsűk miatt óriási földtömegek mozgatására került volna sor, és nagy területet kellett volna használaton kívül helyezni. Ehhez járult volna, hogy a mély bevágás által létrehozott depresszió jelentős területen változtathatta volna meg a talajvíz áramlási tendenciáit, és jelentős mértékű általános talajvízszint csökkenést okozhatott volna. 3. ábra. A Duna-Galga-Tisza vízpótló rendszer helyszínrajza Jolánkai második (1957) vitairatnak számító publikációjában újszerű javaslatokkal áll elő (5. ábra). Az általa bemutatott mindkét változat az öntözővíz átvezetés és vízenergia felhasználásával, valamint a korábbinál korszerűbb előfeszített betoncsöves szakaszok beépítésével és gravitációs átvezetéssel számolt. Az addigi változatok a Duna-Tisza-közi hátság vízhiányának pótlására még nem adtak volna lehetőséget, hanem alternatív megoldásként a morfológiai magaslatokra külön-külön szivattyúzással felnyomott Dunából való víztáplálás lehetőségével számoltak, de a térképen egy a Fővárosi Vízmüvek részére tervezett felszíni vízmüvet összekötő 17 km-es nyomócsövet is berajzoltak. Új háttérintézetek létrehozásával lehetővé vált a roham-tempójú technikai és gazdasági fejlődés menetéhez igazodó keretterv munkálatok felújítása melynek hol szunnyadó, hol felgyorsuló készítését az új vízgazdálkodási keretterv készítését leállították, és egyetlen év leforgása alatt (1984) a Vízgazdálkodási Keretterv kiadvány rohamtempóban készült el. A kiadvány részletes elemzés nélkül tárgyalja a Tiszatérség vízhiányával kapcsolatos elképzeléseket (4. ábra) és a korábbi több változat közül szövegesen a Duna-Galga változatot ismerteti. Vác térségében Sződliget mellett a Duna-Tisza közötti vízválasztó 12 km-re van a Dunától. A vízválasztó azonban Sződ mellett mintegy 100 m-rel magasabban van (190 m t. sz.f.), de egy közbülső víztározóból szivattyútelep működte-