Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
6. szám - LII. Hidrobiológus Napok: „Alkalmazott hidrobiológia” Tihany, 2010. október 6-8.
104 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 6. SZ. Structural and functional elements of the benthal in the Danube river system. 1: Bed material and organic matter Tóth, B. - Bódis, E. - Nosek, J. - Oertel, N. Abstract: We investigated the composition of the bed material, the organic matter content of the bed material fractions and the total benthic organic matter (TBOM) content on 20 sampling sites in the Danube water system from June 2005 to October 2008. Samples of the upper 5 cm were washed through a series of sieves to separate fractions as follows: coarse (2360-710 urn), fine (710-250 (_im), very fine (250-63 urn) and ultra fine (63-0.45 um). The organic matter content was determined by ignition (550 C°, 4 hrs), expressed in g organic matter as ash free dry weight (AFDW) m" 2. TBOM values of the 2 n d order Hosszúvölgyi stream, 3 r d order Börzsöny stream, middle size river Ipoly and large river Danube ranged from 117 to 6838 g AFDWm 2 during the investigated period. Organic matter content of the coarse fraction moved in a wide range (0.3-83.1%), narrowest ranged occurred in the case of the ultrafine fraction (3.9-18.2%). Results of the small, middle and large spatial scale investigations showed, that the composition of the bed material and the of the BOM was basically determined by the local flow characteristics, however, average values of coarse BOM and fine BOM exhibited a decreasing trend along the continuum. Keywords: benthic organic matter, bed material, Danube, river. A Balaton nyíltvízi bentikus makrogerinctelenjeinek gyűjtésére használt mintavevők összehasonlítása Tóth Mónika 1, Árva Diána 2, Móra Arnold 1 ]MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237. Tihany, Klebeisberg Kuno út 3. 2Debreceni Egyetem, TEK, TTK, Hidrobiológiái Tanszék, 4032. Debrecen, Egyetem tér 1. Kivonat: A nyíltvízi bentikus makrogerinctelenek mennyiségi gyűjtésére sok módszer létezik, ám közülük egyik sem tekinthető általánosan használhatónak. Ugyanakkor a megfelelő mintavételi technika kiválasztása jelentősen meghatározza a mintavétel sikerét, és az eredmények értékelhetőségét. Vizsgálataink során két, általánosan használt üledékmintavevőt, a csőmintavevőt és az Ekman-Birge üledékmarkolót hasonlítottunk össze a Balaton két különböző üledéktípusán, a kimosatlan minták tömege, a kimosott minták térfogata, valamint a makrogerinctelenek egységnyi felületre viszonyított egyedszámai alapján. Mindkét üledéktípuson erősen szignifikáns (p<0,0005) különbségeket találtunk a két mintavevő között a mért változók alapján. Összességében az Ekman-Birge mintavevővel minden esetben kisebb mennyiségű üledékből több makrogerinctelen szervezetet tudtunk gyűjteni, mint a csőmintavevővel. Mindezek alapján az üledékmarkoló alkalmasabbnak tűnik a nyíltvízi üledéklakó állatok vizsgálatára. Kulcsszavak: csőmintavevő, Ekman-Birge, bentosz, Balaton. Bevezetés A nyíltvízi bentikus makrogerinctelenek mennyiségi gyűjtésére sok módszer létezik, ám közülük egyik sem tekinthető általánosan használhatónak. A mintavevő hatékonyságát számos tényező befolyásolja, úgymint a vizsgált élőlény-csoport fizikai sajátosságai (pl. mérete), mozgása, eloszlása és etológiája, de döntő jelentősége lehet az üledék/ aljzat szerkezetének és összetételének is. Ennek megfelelően a mintavételi technika kiválasztása jelentősen meghatározza a mintavétel sikerét, és az eredmények értékelhetőségét (Dévai és mtsai. 1984). Ponyi és munkatársai (1967) a Balaton iszaplakó állatainak gyűjtéstechnikáit és az ezekkel kapcsolatos problémákat tanulmányozva megállapították, hogy a Balaton nyíltvízi iszapjának vizsgálatához három feltételnek kell teljesülnie: (1) a mintavevőnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az üledék igen finom legfelső rétegét megfogja és megtartsa, (2) fontos, hogy homokos talajokon is alkalmazható legyen, emellett (3) meg kell felelnie a mennyiségi mintavétel követelményeinek. A makroszkopikus vízi gerinctelenek vizsgálatára a Balatonon hosszú ideje csőmintavevőt használnak, ami a fenti feltételek közül kettőnek maradéktalanul megfelel, viszont a homokos aljzaton történő alkalmazása nem megoldott. A mintavevővel kapcsolatban egyéb problémák is felmerültek, amikor Dévai és munkatársai (1984) a Balaton és a Zala üledéklakó árvaszúnyog-együtteseinek mennyiségi vizsgálatára két, széles körben használt - egy Ekman-Birge és egy Hargrave-féle - mintavevővel hasonlították össze. Megállapították, hogy a három mintavevő közül a csőmintavevőt tömöttebb szerkezetű üledékekben érdemes alkalmazni, mert csak ez képes megtartani a csőben az üledékoszlopot. Ugyanakkor a mintavevő hátránya, hogy ezzel az eszközzel olyan mélységű üledékrétegek is a felszínre kerülhetnek, a miben már nem élnek árvaszúnyoglárvák. így mindenképp a két alulról záródó mintavevő egyikét tartották megfelelőnek a Balaton és a Zala esetében (Dévai és mtsai. 1984). 2010 tavaszától újrakezdődött a Balaton nyíltvízi üledékében élő makrogerinctelenek rendszeres vizsgálata. Ezzel kapcsolatban felmerült az igény egy olyan mintavevő használatára, ami kisebb mennyiségű (tömegű) üledék kiemelése mellett azonos, akár jobb hatékonysággal képes mintát venni. A korábbi tapasztalatok alapján (Dévai és mtsai. 1984) választásunk az Ekman-Birge üledékmarkolóra esett. Jelen vizsgálatunk célja a két, mennyiségi minták gyűjtésére egyaránt alkalmas és széles körben használt mintavevő: a cső-mintavevő és az Ekman-Birge mintavételi hatékonyságának összehasonlítása a Balaton két különböző üledéktípusán. Anyag és módszer A mintavételekre 2010 júliusában került sor a Balaton Szemesi-medencéjében. A mintázott üledéktípusok közül ez egyiket a medence középső tengelyének finom szemcsés aljzata (MV 01-10), a másikat az északi part közelében (kb. 200 m-re a parttól) található növénytörmelékes aljzat (MV 11-20) jelentette. A mintavételek során két mintavevőt használtunk: egy cső-mintavevőt (d= 11,83 cm) és az Ekman-Birge üledékmarkolót (Birge 1921). Az általunk használt mintavevők közel azonos felületről (cső-mintavevő: 0,034 m 2, EkmanBirge: 0,036 m 2) vettek mintát. A mintavételi jellemzők vizsgálatához megmértük a kimosatlan minták tömegét, a kimosott minták térfogatát, valamint az összes előkerült makrogerinctelen, az árvaszúnyogok, valamint - a területen leggyakoribb árvaszúnyogfaj - a Chironomus balatonicus egységnyi felületre viszonyított egyedszámát (N/m 2). A szignifikáns különbségek felderítéséhez nem-parametrikus páros próbát (Wilcoxon teszt) használtunk. Eredmények és értékelésük A Wilcoxon teszt alapján az előkerült makrogerinctelenek egyedszáma között szignifikáns különbség volt megfigyelhető a kétfélképpen vett minták között mindkét üledéktípuson (1. táblázat; 1. ábra). A két eszköz közül az Ekman -Birge mintavevővel minden esetben több állatot sikerült gyűjteni, mint a csőmintavevővel (1. táblázat; 1. ábra). Hasonlóképpen Flannagan (1970) a különböző üledékmarkoló
