Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
5. szám - Orlóci István–Szesztay Károly: A vízgazdálkodás tervezése
ORLÓCI I. - SZESZT AY K.. : A vízgazdálkodás tervezése 31 Indokolt utalni a sósvízi készletek korábbi gazdaságossági korlátjára. A tengervíz sótalanítására vonatkozó technológiák fejlődésével azonban az édesvízi készletek hozzáférhetősége egyre több helyen bizonyult költségesebbnek, mint a tengervíz (vagy a mélységi sósvízi víztartókban felhalmozódott víz) sótalanítása. Ma már több mint száz országban összesen mintegy háromszázmillió embert látnak el sótlanított tengervízből, és ez a szám várhatóan gyors ütemben növekedni fog. - A vízminőségi, illetve az ökológiai korláttal akkor kell számolni, amikor a vízhasználattal (illetve a szabályozással) elért előnyöknél lényegesen nagyobb az ökológiai károsodás értéke. Csak az a gond, hogy a két érdek-körnek nincs egységes értékmérési rendszere. A tervezés indokoltsága és szerepe A szándék megfogalmazása és a végrehajtás módozatának kimunkálása, egyszóval tehát a tervezés olyan régi, mint a tudatos emberi cselekvés. A tervező munka két vonatkozásban kapcsolódik a cselekvéshez; egyfelől az indítékok és a célok megfogalmazásának, másfelől pedig a célokat teljesítő megoldások kimunkálásának eszköze. A tervezési munka jellege és módszere e két vonatkozásban lényegesen eltér egymástól: Az utóbbi vonatkozásban a tervezés meghatározó (determinisztikus) jellegű és a megvalósítás módozatai, illetve szervezetei felé irányul. Az első vonatkozásban a tervezés feltáró, elemző jellegű, és a fejlesztési politika kialakítására, illetve intézményeire vonatkozik. A vízgazdálkodás tervezése a korlátok és az érdek-ütközések fololdásának mestersége. A vízgazdálkodás, mint a társadalmi munkamegosztás bármely más ágazata igényekszükségletek kielégítését szolgáló intézkedések összessége. Feladatait a (természeti, valamint a politikai körülmények által meghatározott) vízföldrajzi adottságok és a (kulturális valamint a gazdasági viszonyokból eredő) személyes és a közösségi igények ellentmondásai jelölik ki. A vízgazdálkodási tervezés az adottságok és/vagy az igények módosítására, illetve szabályozására alkalmas eljárásokat elemzi, mérlegelve tartamos társadalmi hasznosságukat. A lehetőségek vizsgálata nem szűkül be a vízkészletek szabályozásának műszaki eszközeire, hanem a tervező jelentős figyelmet fordít a különböző területhasználati módszerekre és különösképpen a jog, az igazgatás, a közgazdaság és az igénylői magatartás formálásának eszközeire. A vízkészlet az emberiség közös tulajdona, egy adott ország állampolgárainak közös érdekű készlete, amihez mindenkinek alapvető joga hozzáférni (a törvényben foglalt feltételekkel) és ami sem egyének sem csoportok által nem sajátítható ki. Ebből következően mindenki egyénileg kielégítheti vízigényeit, tehát a vízzel mindenki gazdálkodik. A közösségi készlettel azonban egységesen, rendszerében is kell gazdálkodni, mert véges, mert sérülékeny, mert nemcsak a ma, hanem a jövő nemzedék létfeltétele is. A gazdálkodás kötelezettsége pedig a társadalom szakpolitikai képviseletére hárul, amit nem tudhat le törvényi szabályozással, mert a gazdálkodás nem viszonyszabályozás, hanem értékváltoztatási, érték-felhasználási folyamatok összessége. Mint minden más gazdálkodás, a vízkészlettel történő is nyilvántartásokon és mérlegeken alapul, a döntéseket pedig az eszközök, készletek felhasználásának hatékonysága irányítja. A központi (országos vagy területi) vízgazdálkodási tervezés feladata elsősorban tehát a vízkészletek értékszempontú nyilvántartása és a készletek használatára vonatkozó mérlegek készítése. Nyilvánvaló, hogy a készletek elosztásának (a vízháztartás bárminemű megváltoztatásának) a joga a tulajdonost - az államot - illeti. Ennek a jognak a gyakorlásában az alapvető szempont a társadalom jelenkori jóléte és jövőbeni fejlődése közötti arányosság. A vízgazdálkodás közösségi tervezésének fontos indoka a víz természetbeni dinamikus egysége és az igények sokrétű elkülönültsége közötti ellentmondás. A víz alapvető sajátossága, hogy politikai és gazdasági határoktól függetlenül különböző hatásokat közvetítve egymástól független érdekelteket kapcsol össze, externalitásokat hoz létre. Az így keletkező konfliktusokat pedig csak akkor lehet rendezni, ha föl van tárva a hatásrendszer, és csak az tudja rendezni, aki rendelkezik a szükséges eszközökkel, jelesül információval, pénzzel és közhatalommal. Az állam lényegében három eszközzel tud beavatkozni a gazdasági folyamatokba: elsőként a jogi szabályozással (a legősibb eszközzel), aminek hatékonyságát meghatározza, hogy a szabályozás szükségességének felismerésétől igen sok idő telik el a szabály megalkotásáig és érvénybe lépéséig. Évszázadok óta alkalmazott másik eszköz a gazdasági beavatkozás, azaz az állami tőke és pénzeszközök felhasználása. A harmadik - növekvő jelentőségű - eszköz pedig az információ szolgáltatása a fejlesztési, gazdálkodási döntéseket meghatározó tényezőkről, feltételekről. Az állami, közigazgatási (önkormányzati) tervezés lényegében mind a három központi eszközt illetően döntés-előkészítési jellegű munka; feltáija a közösségi szempontból szabályozandó viszonyokat, meghatározza a közjó érdekében támogatandó fejlesztéseket, és meghatározza a közös érdekű információkat, amelyek egyben koordinációt jelentenek az egyéni, elkülönült döntések között. Az országos és a területi vízgazdálkodási tervnek fejlesztési programot és működési rendet megalapozó szerepe van valamennyi a víz- és terület-használó számára is, mert a vízgazdálkodási tényezők teljes körű feltárásához sem a gazdálkodók, sem bármely ágazat nem rendelkezik elegendő információval; ezek csak a központi, kormányzati szakintézmény által összegyűjthetők illetve képezhetők. A vízgazdálkodás országos és területi terve nem cselekvési program, hanem azt megalapozó dokumentum; feltételeket, lehetőségeket, korlátokat tár fel. lehetőséget teremt a döntéshozó szándékai következményeinek mérlegelésére. A regionális vízgazdálkodási tervezés feladata A vízgazdálkodási problémák az igények kielégítetlenségéből, a természeti és műszaki adottságok kihasználatlanságából és az elért szabályozottsági és szolgáltatási színvonal bizonytalanságából - amely utóbbiak a vízrendszert érő sokféle hatásból - erednek. De végső soron az igények kielégítése és a lehetőségek hasznosítása is bizonytalanná válik, ha nincs vagy nem kellően hatékony az elkülönült tevékenységek összehangolása, mert minden, a víz természeti egységébe történő beavatkozás szándékkal vagy szándéktalanul módosítja a vízkészlet társadalmilag jelentős tulajdonságait. A tervezés során tehát az összefüggéseket kell feltárni; azokat az ismereteket kell közzé tenni, amelyek révén a döntéshozók felismerik a víz természeti egységéből, és a víz és területhasználatok tagoltságából eredő ellentmondást, és választ kapnak arra: hogyan, milyen feltételekkel lehet (vagy kell) illeszkedni a legkisebb konfliktussal járó gazdálkodás rendjébe. A Keretterv tehát nem integrálja a vízgazdálkodás elemeit (mert nem határozhatja meg a gazdálkodást), hanem a közigazgatás és a gazdálkodók számára megadja az integrált vízgazdálkodáshoz szükséges információkat. A tervezés során elsősorban az alábbi kérdésekre kell választ adni:
