Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
1. szám - Alföldi László–Kapolyi László: Szükséges-e a Tisza térség vízhiányának pótlására és/vagy a hajózó útvonal lerövidítésére Duna–Tisza csatornát építeni? Ha igen, miért nem, és ha nem, miért igen?
2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 1. SZ. rendszerbe való bekapcsolását taglaló elképzelések. A technikai és technológiai színvonalon megrajzolt elképzelések használhatatlanságig elavultak. A hazai Dunahajózás fejlesztési perspektívái nem igazán vonzóak, annak ellenére, hogy a Duna-hajózással kelet és nyugat felé egyaránt egy-egy tengeri kikötő elérhető. A félreértelmezett környezetvédelmi érdekek mindenekfölött való érvényesítése nemcsak a magyar hajózás fejlesztését, hanem a hajózóútvonal elhanyagolását is hozta magával. Mit tegyünk, ha nem tudjuk, hogy mit csináljunk? A Dunából való vízátvezetés tervezett változatai a használhatatlanságig elavultak, ezért a Duna és a Tisza hazai vízrendszerének összekapcsolását a legfejlettebb mai technikai színvonalnak megfelelően kellene felülvizsgálni és újraértékelni. Nem tekinthetünk el a teljes tiszai vízgazdálkodási rendszerrel kapcsolatos máig is használt paraméterek tényleges mérésekre alapozott felújításától, a vízjáráshoz igazított, a teljes magyarországi Tisza szakasz egyetlen, azonos módszerekkel, azonos időben végrehajtott komplex méréssorozatok megszervezésétől. A vizgazdálkodási-rendszer korszerű alapokra helyezett állapotértékelésétől sem tekinthetünk el. Egyetlen rendszerbe foglalva a vízháztartási, hidrogeológiai, hidrológiai, tájgazdálkodási, mezőgazdasági, meteorológiai állapot szerinti értékelése, a kölcsönhatások modellezéssel való újraértékelése, előreláthatólag érdemben befolyásolná a gondolkodásunkat és nem utolsó sorban a döntési lehetőséget. A jövő megítéléséhez pedig több lépcsős szcenáriók alkalmazása segíthet. A rendszer bonyolultsága a szervezeti tagoltság mielőbbi csökkentését és egyetlen irányítási rendszer alatt való működésének megszervezését igényelheti. Minden esetre nem ártana egy kis időre megállni, megvitatni és kialakítani a rendkívül sokrétű és bonyolult Tisza térség, az Alföld és a hegyperemi hatáskörzetek hosszú távú fejlesztési lehetőségét. Magyarázat Az itt élő, átvonuló vagy harcoló népek tapasztalataira, valamint az elmúlt háromszáz esztendő földtudományi tevékenységére támaszkodva egyértelmű, hogy a Kárpát-medence, azon belül a Tisza-vízrendszere a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, a Duna-vízrendszerének része. Azt hiszem, az is egyértelmű, hogy Magyarország jelenlegi határain belül a magyarországi Duna szakasszal lehatárolható térség a Dunántúl, vízrajzilag, vízháztartásilag sok tekintetben földtanilag az Alpi régióhoz, annak előtéri rendszeréhez illeszkedik. Nem biztos, hogy véletlen, hogy lemeztektonikai tekintetben az Alpok, a Dinaridák és a Dunántúl nagyobb hányada az Afrikai lemez északi kiágazásai, ugyanakkor a Dunántúli-középhegység vonulatától párhuzamosan húzódó kettős, nagytektonikai szerkezettől keletre lévő térség az egész Alföld az Eurázsiái lemez szerves része (Horváth F. 2002) (1. ábra.). Ahhoz, hogy a címben foglaltaknak megfeleljünk, nem tekinthetünk el Magyarország vízrajzi és vízgazdálkodási körülményeinek legalább nagyvonalú jellemzésétől az állítások tételes igazolásától azonban kénytelenek vagyunk eltekinteni. A Duna közvetlen vízgyűjtő-területeinek időjárási és morfológiai adottságaiból következően a Duna vízjárását a magashegységi körülmények (hóolvadás, gleccserolvadás stb.) határozzák meg. egggpg Óceánaljzat roncsok _ Az Eurázsiái- és az Aírikal-lamoz, iäßSa (szubdukciós nubliely) valamin! töredókftinek határa 1. ábra A Kárpát-medence az Eurázsiái- és Afrikailemez ütközőzónájában (Horváth F. nyomán) A Duna viszonylag kiegyenlített vízjárása a vízhasználók számára igen kedvező adottság a 80 % tartóssági vízhozama átlagosan 2000 m 3/s, legkisebb vízhozama télen, közép-vízhozama a tenyészidőre esik (nyári, kora őszi). A Duna-meder szállítja az országba belépő felszíni vízkészlet kb. 80 %-át. Ezzel szemben az ország területének kb. 50 %-át lefedő Tisza csak kb. 20 %-ot szállít. A Tisza vízjárása a vízgyűjtőterületek megoszlásától, valamint a vízhálózat jellegéből következően szélsőséges, ráadásul a kisvizek jellemzően a nyári tenyész-időszakra esnek. A Tisza vízhálózat fürtös jellegéből következően a magyarországi Felső-Tiszán mért legkisebb vízhozam 45 m 3/s (gázlók), az Alsó-Tiszán az országhatárt elhagyó szelvényen több mint kétszeresére növekszik, és eléri a 100 m 3/s-ot. Mindkét folyó országhatáron belüli szakasza síkvidéki meanderező medermozgású. Az országhatáron belül képződő felszini vízkészlet legfeljebb néhány százalékra tehető, melyek döntő hányada az esetek többségében az országhatáron belül az egyre szélsőségesebben alakuló evapotranszspiráció következtében felhasználódik. A Duna és a Tisza vízválasztó határvonala szorosan a Duna árteréhez illeszkedve helyezkedik el, végig ott, a hol a Duna észak-déli irányban haladva gyakorlatilag kettémetszi az ország vízhálózatát (vízgyűjtőjét). Az ország vízháztartásának karakteres kettéosztottsága már a Tisza szabályozásra való felkészülés során is, illetve óta a magyar vízgazdálkodás kiemelkedő sajátossága. Az eredeti állapot szerint a két folyó között a vízi közlekedés kapcsolat lehetősége nagy kerülővel ugyan, de természetszerűleg rendelkezésre állt. Egy történelmi legendárium szerint a Szent István az ellene lázadó Ajtony támogatóival a Maroson tutajokon szállított só-szállítmányokat - legalábbis - egy időre feltartóztatta. Hiteles leírások utalnak arra is, hogy a tutajozás megkönnyítése érdekében a Magyar Királyság első évszázadaiban, különösen a Felső-Tiszán, már mederkiigazítást is végeztek.
