Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

4. szám - Pék Éva: A magyar vidék vízgazdálkodásra alapozott fejlesztésének konfliktusai

16 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 4. SZ. alacsony megélhetési szintje. A gazdálkodás sikerét nagyrészt olyan tényezők befolyásolják (időjárás, klímaváltozás, stb.), amit a gazdálkodók nem, vagy nagyon minimális mértékben tudnak befolyásolni. Magyarország jelentős részén jellemző a negatív klimatikus vízmérleg, azaz a potenciális evapotranszspiráció éves mértéke meghaladja a természetes csapadékmennyiség éves értékét. A klimatikus vízhiány átlagban 200-300 mm lehet függően az időjárástól, területtől. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének legkritikusabb és kockázatosabb tényezője a vízellátottság. Ez kiszolgáltatottsághoz, kiszámíthatatlansághoz és olyan termelői magatartáshoz vezet, ami előtérbe helyezi a jelen megélhetését a jövőbeni fenntarthatósággal szemben. Ezért lenne kívánatos a mezőgazdasági tevékenységekhez egyéb, másodlagos jövedelemszerzési forrást társítani, illetve a lehetőségekhez mérten a jelen termelést biztonságossá tenni. Azonban Magyarországon elhanyagolható mértékű a gyakorlata a másodlagos erőforrás kihasználásoknak, így a vízgazdálkodás multifunkcionalitásáról is alig beszélhetünk. Olyan szekunder felhasználási lehetőségeknek vagyunk híján, mint a tógazdaságok, tehát a halgazdálkodás fellendítése, a turisztikai attrakciók növelése, az ipari vízhasználat, illetve a vízi közlekedés modernizálása. A magyar mezőgazdaság megítélésem szerint viszonylag modernnek tekinthető, azonban a vízgazdálkodással összefüggő része, mint az öntözés, vízi infrastrukturális fejlesztések elmaradtak. Az 1978-ban bevezetett beruházást korlátozó intézkedések az öntözőberendezések létesítésének megtorpanásával járt, azóta a gazdák kiszolgálására irányuló fejlesztések nem valósultak meg kellőképpen, a funkcionális modernizálás elmaradt. A gazdák teljes mértékben a mezőgazdaságból való jövedelmükre támaszkodhatnak csak, az alternatív jövedelemszerzési lehetőségek korlátozottak. A kérdőívekből számomra kiderült ezen kívül az is, hogy míg elviekben jól működnének az egyéb pénzforrások megszerzésére irányuló törekvések, ezek a gyakorlatban vagy teljesen ismeretlenek, vagy olyan kockázatokkal járnának, amit nem mernek a gazdák magukra vállalni. Hozzátartozik a kérdéskörhöz ezen túl az a kialakult támogatási rendszer, amely elriasztja a mezőgazdasággal foglalkozókat a tevékenységük formaváltásától. A jelen támogatási és szabályozási rendszerek úgy lehatárolják az előállított termények körét, hogy nem tud vertikum kiépülni a közös piacon az újfajta gazdálkodási formák termékeire. Az előző problémakörhöz nagymértékben hozzátartoznak, és gyakran közös tőről fakadnak az okok, hiszen a bizalmatlanság, ellentét és konfliktus az eltávolodáshoz vezet. A vizeink kíhasználtságí szintje rendkívül alacsony. Az előzőkben kifejtettem a szekunder hasznosítás hiányának okát, valamint utalást tettem az öntözőfürtök kihasználatlanságának okára. Azonban feltételezhetnék, ha az öntözés nem elterjedt a magyar mezőgazdaságban, akkor valószínűleg aszálykárral ezeken a területeken nem kell számolni. Valójában ez nem igaz, hiszen Magyarországon a vízigények és a szabad vízkészletek elválnak egymástól térben és időben, tehát karöltve jelenik meg a vízkártételekkel az aszály is. A megkérdezettek alapján viszont a gazdák komoly megélhetési problémákkal küzdenek, nem képesek a számukra magas vízkészleti járulékot megfizetni, továbbá a nagy tőkeigényü öntözőberendezések beruházásait finanszírozni. Mivel az öntözés is időjárás függő, így nem tudnak kalkulálni azzal, hogy valóban megtérülendő-e befektetni a víz felhasználásába. Mint mondtuk, leginkább a természeti tényezők határozzák meg a termelés színvonalát, amely tényezők ember által nem befolyásolhatók, vagy csak kis mértékben. Ilyen befolyásoló eszköz lehet az öntözés, ami azonban gazdaságossági veszélyeket rejt magában annak függvényében, hogy a befektetett eszköz érték milyen gyorsan tud megtérülni, valamint a vízdíjak meghatározása egyes területeken - ami rendkívül széles skálán mozogva kb. 0,4-25 Ft/m

3-ig terjedhet - be tud-e arányosan épülni a termelési értékbe. Tehát felmerül megint a kérdés, megéri-e a gazdálkodónak befektetni az öntözőberendezések létesítésébe? Gazdákkal való beszélgetés során kiderült, hogy legtöbben az öntözést a termesztett növények fajtájához kötik, kevesen vizsgálják az egyéb kritériumokat. Hosszas fejtörést jelent azonban azok számára is az öntözőberendezés létesítése, akik magas értékű kultúrákkal foglalkoznak. Ha az idei évet (2010) nézzük, egyértelműen felesleges lett volna megvalósítani a beruházást, azonban még ha nem is a hosszú idősorokat, csak az elmúlt tíz év csapadékviszonyait tekintjük, egyértelmű válasz nincs a kérdésre. Az előzőekben említett tényekhez tartozik az öntözés ökológiai lábnyomának jelentős része, ezen túl a víz és energia. Az Európai Unió gazdasági támogatásai financiálisán elősegítik, hogy Magyarországon is tért nyerjen az ökológiai gazdálkodás egyik alapelve, a csapadékgazdálkodás. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a természeti tőke válik meghatározóvá, és válik követendővé az eddig alkalmazott pénztőke helyett. A csapadékgazdálkodás bevezetés gazdaságilag és ökológiailag is hatékony megoldást nyújthat a forráshiánnyal küzdő termelők esetében. Mind a Vízgyűjtő Gazdálkodás Tervezés, mind a fenntarthatósági stratégiák előnyben részesítik ezt a technológiát a klímabiztonság és a vizeink biztonságának megteremtése végett (SZINAY, 2010). Az öntözés tehát csakis az ökológiai korlátok figyelembevételével folytatható, az értelmetlenül, rendkívül rossz adottságokkal rendelkező talajok öntözését, ha szükséges, el kell hagyni. Csakis ott szabad öntözni, ahol az ökonómiailag és ökológiailag indokolt és megtérülendő, ahol a megfelelő talajminőség a rendelkezésünkre áll. A talajjavítás alatt a talaj vízmegtartó-képességét és drénviszonyait kell elsődlegesen vizsgálni. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás ugyancsak fontos feltétele az ökológiai vízgazdálkodásnak, tehát megfelelő klímához, megfelelő talajon, a megfelelő növényfajták termesztése. Az előző fejezetben kiderült, hogy újszerű tájgazdálkodási forma kialakítása lenne célszerű a Szamos-Kraszna közi területeken. Az ezekhez szükséges tervek el is készültek, azonban senki számára nem tisztázottak a konkrét elvárások, milyen módon térjenek át teljesen új gazdálkodási formákra, valamint milyen támogatási rendszer képes ezeket életben tartani. Az előző bekezdéshez hasonló probléma tehát itt is megjelenik, miszerint még ha működnek is elviekben az egyes törekvések, azok gyakorlatba való átvitele még várat magára. A vizek kihasználatlanságához tartozó másik elem a vizek szennyezettsége. A jelenlegi monitoring rendszer