Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
3. szám - Scheuer Gyula: A délnyugati Bükk karsztvizeinek és karsztos hévízeinek nyomelem vizsgálata és karsztvíz-földtani összefüggések a térség aktív lemeztektonikájával
24 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 3. SZ. táblázat). Ezeken kívül még a lítium, arzén, rubidium, cézium és a bárium képvisel még a vízben relatíve említésre méltó mennyiségeket. A vizsgált nyomelem összetétel alapján tehát a bogácsi hévíz az uralkodó elem alapján a stronciumos típusú nyomelem tartományba sorolható, magas fluor és bór tartalmával. 5. A makro és nyomelemek vízföldtani összehasonlító vizsgálata és értékelése A Délnyugati-Bükk területén és környezetében a karsztvíz-földtani adottságok figyelembe vételével 27 db vízminta begyűjtésére, és ezeknek makro és nyomelem vizsgálatára került sor a karsztforrásokból és ezekhez kapcsolódó vízkivételekből, továbbá az egri és a város környéki hévizekből. A megmintázott karsztos víztípusokat az előző fejezetben öt csoportba soroltam, figyelembe véve a hegységrészen megnyilvánuló karsztvíz-földtani adottságokban mutatkozó eltéréseket, illetve egyegy csoportra jellemző egyediségeket. E fejezetben ennek az öt csoportnak makro és nyomelem adottságaikat hasonlítom össze a főbb jellemzők figyelembe vételével, mert ezekből következtetni lehet a Délnyugati-Bükk jelentős nagyságú karszt-hidrodinamikai rendszerén belül lezajló vízkörforgalmak különbözőségére az áramlási pályák közötti eltérő folyamatokra, és ezek eltérését okozó adottságokra, és ebből származó egyediségükre. Továbbá arról, hogy az Eger környékén oly gyakori földrengésekkel kapcsolatos napjainkban is aktív lemeztektonikai folyamatok milyen mértékben befolyásolják, illetve hatnak a karsztvíz-földtani adottságokra, és ezen belüli vízminőségekre, különös tekintettel a nyomelemek mennyiségi és minőségi összetételére. 5.1. A makro elemek összehasonlító vizsgálata és következtetések Közismert, hogy a karsztvizekben a karbonátos kőzetekkel összefüggő származás miatt a makro-elemek közül uralkodó a kalcium és a hidrogén-karbonát. Ebből eredően első lépésben a kalciumra vonatkozóan végeztem összehasonlítást az első fejezetben megadott öt csoport között. Kiindulási alapként az „a" csoportba sorolt időszakos karsztforrásoknál (Vöröskő, Imó és Feketelen) meghatározott kalcium mennyiségeket, vettem figyelembe, mind olyan forrásokat, amelyeknél a beszivárgott víz a rendszerben legrövidebb ideig tartózkodik, és szakaszos működésűk a karsztvíz-rendszemek maximális feltöltődésére utalnak. A három forrásnál a kalcium 90,9-100,Omg/1 között ingadozott. A számított kalcium átlag 94,1 mg/l. A közölt értékekből megállapítható, hogy a három forrásnál tapasztalt kalcium mennyiségek között alapvető eltérés nincs. A kalcium viszonylag nagy értéke a vizsgált többi csoportnál kapott kalcium mennyiségeket figyelembe véve azzal magyarázható, hogy a rendszeren belül a beszivárgott friss víz és rendszerben tárolt víz között létrejön olyan keveredés, amely megnövekedett oldást eredményez. Erre utal még a forrásokban kimutatott össz-sótartalom is, amely 392-430 mg/l között ingadozott. Az össz -sótartalomnak átlagértéke 406,6 mg/1. Összehasonlítva e csoport kalcium értékekeit a további három karsztvíz csoportokra jellemző kalcium menynyiségekkel a következő eredmények és következtetések állapíthatók meg: A Tárkányi-medence környezetében lévő Szikla-forrás és termelt karsztvizek („b" csoport) kalcium tartalma (2. táblázat) 69,5-90,7 mg/l között ingadozott. Legalacsonyabb a Szikla-forrásé 69,5 mg/l-el, legmagasabb a Dohánygyári-forrásé 116 mg/l értékkel. Miután ez a forrás független a nagy fő karsztrendszertől, ennek nagy Ca értékét nem vettem figyelembe. A barátréti, bervai és az almári kutak között lényegi eltérés nem tapasztalható a kalciumban. Az ezeknél számolt átlag 80,0 mg/l-nek adódott, amely érték kisebb a túlfolyó forrásokénál. Miután az előzőekben hivatkozott kutakból termelt karsztvíz hőmérséklete nagyobb a szokványos karsztvizénél (12-17-18°C), jelezve azt, hogy ezekhez olyan vízkörforgalom és áramlási pályák kapcsolódnak, ahol a rendszeren belül biztosított a folyamatos hő-utánpótlódás is. Ez a rendszerben történő elhúzódó tartózkodásra utal. Ennek ellenére ezeknél a vizeknél túlfolyó forrásokhoz viszonyítva nem tapasztalható kalcium növekedés. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kutak a víz-körforgalomhoz kapcsolódó áramlási pályák mentén a hosszabb tartózkodás ellenére a rendszerben nem történik további kalcium növekedés. Vagyis a rendszerben lezajló hosszabb idejű áramlási folyamata során a" b" típusú karsztos vizek esetében nem mutatható ki további oldódás, a víz és a karbonátos kőzet között legalább is kalciumban. Ennek a megállapításnak igazolása érdekében a „b" csoportba sorolt karsztvizek össz-oldott sótartalmát is összehasonlítottam a túlfolyó forrásokéval. A „b" csoportnál az össz. oldott sótartalom 410-458 mg/l között ingadozik, és a számított átlag össz. sótartalom 430 mg /l-nek adódott. Ezt az értéket összehasonlítva a túlfolyó források 406,6 mg/l össz-só átlagértékével, megállapítható, hogy a két átlag között tapasztalt növekmény a „b" csoport javára nem ítélhető jelentősnek, mert nem haladja meg a 23 mg/I-t, illetve a kb. 5 %-ot. így a „b" típusú karsztvizek oldott sótartalmának kisebb mértékű gazdagodása oldott sótartalomban az egyéb makro-elemekben (Mg, S0 4) kimutatható növekmény okozza. Ezért „a" és „b" típusú vizek között makro-elemekben csak kisebb különbségek mutathatók ki. Ezek az adottságok azt bizonyítják, hogy a „b" típusú vizek vízkörforgalmában az áramlási pályák mentén nem történik olyan jelentős mértékű oldódás, amely alapvető eltérést okozna a „b" csoport javára. Feltételezem, hogy a „b" csoport víz-körforgalmában azért nem mutatható ki kalcium-hidrogén-karbonát növekedés, mert a rendszerben oldódást elősegítő C0 2-ben hiányt valószínűsítek. A „c" csoportba soroltam a felső-eocén Szépvölgyi mészkő előfordulás azon részeit, amely önálló karsztvíz rendszerként működnek és bizonyíthatóan független a Délnyugati Bükk triász karsztvizeitől. Ezért ennek az önálló karsztvízrendszemek makro elem adottságait már az előző fejezetben tárgyaltam és működési sajátosságaiban a vizsgálatok szerint olyan vízföldtani tényezők játszanak közre, amelyek nem indokolják a triász fő karsztvízzel való összehasonlítást.
