Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

1. szám - Szentgyörgyi Zsuzsa: Bánki Dontás és a mérnök-szakma (150 éve született a nagy magyar mérnök)

58 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 1. SZ. megválasztásához. Ám ahhoz, hogy egy ifjú ember éppen egy adott szakmát válasszon, kell tájékoztatás, ismeret, meggyőzés, sőt, példa is. Miért éppen mérnök? Kezdjük az alapokkal. Nem csak az egyetemen kapott matematikai, fizikai, kémiai, mechanikai elméleti alapokra gondolok, bár ezek döntő jelentőségűek a mérnöki tudáshoz, a rugalmas fejlődéshez, az élethosszig tartó tanuláshoz. Ám ezeknél sokkal fontosabb az a gondolkodásmód, amire megtanítják a mérnököt. Arra például, hogy igyekezzék mindig logikusan felépíteni a feladatok megoldásához szükséges eljárásokat, használja az iteráció, vagyis a közelítések módszerét, tartsa mindig szem előtt a visszacsatolásokat. A mérnök nem elégedhet meg a hibák, a bajok-károk feltárásával, nem állhat meg a réginek, az elromlottnak a kritikájánál, hanem egyúttal ki kell alakítania a megoldásokat - megkeresni a „mit" mellett a „hogyan"-t. Nagyon lényeges, hogy már a feladatok vagy a tárgyalások kezdetén definiálja az új fogalmakat, mert csak így lehet elkerülni, hogy kavarodások legyenek a különböző emberek és csoportok felfogásában (ahogyan ez rendszeresen tapasztalható a politikában, ahol rendre elfelejtik a definíciókat, vagy szándékosan nem is használják, hogy így kenjék el a lényeget). A mérnök mindig méréseken, számításokon alapuló tényekkel, adatokkal kell, hogy dolgozzék, a „bemondásra" készült munkák akár életveszélyt is hordozhatnak. És nem elég a műszaki tudás, mert gazdasági, környezetvédelmi, életvédelmi kérdések, no meg ezekből adódó feladatok is szerepelnek a mérnök munkájában. Nagy előny, hogy a számítástechnika, az informatika révén a ma mérnökének rendelkezésére áll a számítások, iterációk, elemzések viszonylag gyors elvégzésének lehetősége, a modellalkotás és szimulációk képessége, az egymással együtt dolgozó, de térben akár igen távol lévő munkacsoportok közötti folyamatos hálózati kooperáció. Ám ezek fontosak bár, de csak eszközök. A lényeget a gyors alkalmazkodás, az új tudás befogadásának és hasznosításának képessége hordozza. És még egy kiemelkedő jelentőségű összetevőről kell szólni e szakmákban: a humán tényezőről. A mérnök - legyen kutató vagy gyári technológus - mindig munkatársakkal dolgozik, felelősséget visel nemcsak saját magáért, hanem kisebb-nagyobb csapatáért, nemkülönben munkája kimeneteléért, eredményei piacképességért, megbízhatóságáért. Emberekkel, társakkal kell együtt dolgoznia, motiválni kell őket, ellenőrizni, dicsérni olykor elmarasztalni. Ezért oly fontos a beleérző képesség, a türelem, és adott esetekben a kellő erély is. Dicsérni jöttem - és csábítani. Remélve, hogy egyebek között Bánki Donátnak, e zseniális, nagy mérnöknek példáján is megszerethető a mérnöki a pálya. Ami - mármint a mérnökség, a mérnöki tudás és teljesítmény - nélkül nem lenne villany és az általa nyújtott valamennyi kényelem, kellemesség, nem lenne közlekedés, mert jó utak és hidak sem lennének, nem autózhatnánk, nem repülhetnénk. És nem lenne modern mezőgazdaság, élelmiszeripar sem, nem is szólva arról, hogy átlagosan 3040 évet élnénk, mert nem lenne korszerű medicina. Nem lennének egyre komfortosabb épületek, és nem lenne mindennapos eszköz a mobiltelefon vagy az internet. Végül persze nem lenne természetvédelem sem, mert ahhoz is méréstechnika, kémiai és fizikai technológiák meg informatika szükségeltetik. No, jó, kérdezhetnénk, ha ez már mind megvan, akkor mi szükség a továbbiakban még mérnökökre? És ha mégis, kell-e annyi, amennyit képeznek? Ál-naiv, provokatív persze a kérdés, két alapvető okból is. Egyrészt, mert a meglévő eszközöket, de főleg a rendszereket, a bonyolult hálózatokat fenn is kell tartani, és például hibát keresni, elhárítani is csak az tud, aki ismeri a működést, a szerkezetet. Lényegesebb azonban, hogy a világ sosem áll le. Éppen a hibák, zavarok adnak ötleteket, és igénylik az új megoldásokat, de ennél fontosabbak a mindig újat kereső gondolatok, amiket meg is kell valósítani, hogy hasznot hozzanak. Csak egyetlen példa. Óriási előrehaladást hozott a medicinában úgy harminc éve a komputer tomográf, a CT. Azóta már a harmadik generációnál tartunk, és még további javításokat, egyszerűsítéseket, a betegek egészségét védő, minimális károsodását okozó, gyorsabb és okosabb CT berendezések jelennek meg. Az első generáció gépei ma már otrombának, nehézkesnek, sőt, ostobának számítanak, pedig megjelenésükkor milyen nagyra voltunk velük. Nyilván nem áll le sem a tudomány, sem alkalmazása, a technika, és főleg nem a piaci verseny egy kiforrottnak látszó modellnél. A verseny egyébként talán a legfontosabb tényezője a megújulásoknak. Hanem: ha ilyen fontos a mérnöki pálya, akkor mégis, miért kicsiny a vonzereje? És nem csak nálunk, a fejlett országokban talán még inkább. Több válasz is adódik. Az egyik a kor divatja. Amikor sok évtizeddel ezelőtt hallgatóként beléptem a Műegyetemre, a mérnöki pálya volt talán a legkívánatosabb. Akkortájt szinte alig választotta valaki a jogi kart, minek, jogászra alig van szükség, és különben is eléggé lenézett szakma, nyüzsögnek benne az osztályidegenek, lecsúszott polgárok. Menedzser? Nem is ismertük ezt a szót, ezt a fogalmat. Itt jön a második tényező: a kereslet. Akkortájt, az újjáépítés korában nagy szükség volt mérnökök seregére, és bár senki se merte volna kiejteni, hogy a piac diktál, mégis így volt. Ám a nyolcvanas évek vége felé, de főként a rendszerváltással a magyar ipar (meg a mezőgazdaság) szétrombolása, de legalábbis szétzilálása után a piaci kereslet csökkent, és természetes, hogy az iljak meg a szülők a jobban fizető, magasabb presztizsű pályák felé tolták a továbbtanulni vágyókat. Ügyvéd, bróker, tévériporter, politika-magyarázó lettek kívánatos foglalkozások. Most azonban bátran jósolható, hogy a piaci törvények ismét érvényesülni fognak, átorientál majd egyfelől az elhelyezkedni nem tudók példája, másfelől pedig a megugrott lehetőségek. Már többé-kevésbé meg is indult ez a folyamat. Végül, ha az okokat keressük, sajnos van egy harmadik, nagyon nyomós indok, hogy miért nem vonzódnak a fiatalok a műszaki pályákhoz. Az oktatás. Elsődlegesen és nem eléggé kárhoztatható módon az alap- és a középfokú oktatás lerontása, aminek felelősségében egyformán osztozik mindegyik 1990 utáni kormányzat. A tanári pálya alacsony presztízse, a természettudományos tárgyak leminősítése a középiskolákban. A rendszerváltás óta mintegy harmadával csökkentették például a fizika órák számát, és nem is kötelező érettségi