Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
6. szám - LI: Hidrobiológus Napok: „Új módszerek és eljárások a hidrobiológiában” Tihany, 2009. szeptember 30–október 2.
167 Hozzászólá s Valóban összeegyeztethető-e a természetvédelmi értékesség és az ökológiai állapot megítélése (az oxigénháztartás példáján) - avagy hogyan segíti a tudomány a gyakorlati természetvédelmi kezelési munkát? Lukács Balázs András - Olajos Péter Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság; 4024. Debrecen, Sumen u. 2. A Hidrológiai Közlöny 88/6 (2008) számában megjelent, Nagy S. A. és mtsai (2008) által jegyzett közlemény a természetvédelemben dolgozók számára elfogadhatatlan, de szakmai szempontból is megkérdőjelezhető gondolatokat fogalmaz meg a természetvédelmi értékesség és az ökológiai állapot megítélésének összeegyeztethetősége kapcsán. Véleményünk szerint a cikkben leírtaknak egy része tévedés, megállapításai, következtetései helytelenek. Nem lehet továbbá titkolni azokat a háttérben zajló szakmapolitikai vitákat sem, amelyek a természetvédelmi és a vízügyi kezelő között zajlik az ökológiai jelenségek értelmezésében és a területek kezelése tekintetében. Fentiek miatt határozottan úgy véljük, az említett cikk azt sugallja, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelői tevékenysége a természeti értékek és a jó ökológiai állapot megőrzése szempontjából helytelen, ezért kötelességünknek tartjuk, hogy reagáljunk a leírtakra. Az inkriminált közleményben leírt kutatás egyik célkitűzése az volt, hogy a Tisza-tó eltérő természetvédelmi kezelésben részesített négy holtmedrében végzett faunisztikai (zooplankton, fitoplankton, zoobentosz, metafiton, hal, madár) és háttér-változó értékek (oldott oxigén és oxigén-telítettség) vizsgálati eredményei alapján igyekeznek összefüggést találni a természetvédelmi értékesség és a vízterek aktuális ökológiai állapota között. Rögtön felmerül a kérdés, hogy miért nem kerül megemlítésre a vegetáció vizsgálata, illetve, miért kapott az oxigén-ellátottság ilyen kitüntetett szerepet? A közleményben fellelhető első tárgyi tévedés az, hogy Tisza-tavi Madárrezervátum-ró\ beszél, holott ez a fogalom már régen nem létezik, az említett területek adminisztratíve a Hortobágyi Nemzeti Park részei. Talán éppen ez a tévedés szülte azt a - szintén téves - alapvetést, hogy a Háromágat és a Hordódi-Holt-Tiszát a madarak - mint kiemelt élőlénycsoport - védelme okán kezeljük másképpen (korlátozott belépés és horgászati tilalom), mint a Szartost és a NagyMorotvát. Szeretnénk tisztázni, hogy a két előbbi holtmeder szigorúbb védelmét elsősorban a vízterek kiemelkedően értékes vegetációja (hínár- és mocsár-), továbbá vízi gerinctelen faunája indokolja. További, de csak másodlagos indokai a védelemnek a madarak, halak, kétéltűek, emlősök, hüllők. A cikk anyag és módszer fejezetében szó esik ugyan néhány élőlénycsoport vizsgálatáról, de a cikk további részeiben erről nem tudhatunk meg szinte semmit, a vizsgálati eredmények értékelése a közleményben még csak utalás szintjén sem szerepel. Ugyanakkor a diszkusszió fejezetben komoly következtetések levonására kerül sor anélkül, hogy olyan alapvető információkat, mint pl. mintaszám és ismétlés, közölnének az olvasóval. Az eredmények értékeléséből hiányoznak a statisztikai próbák, ez nem teszi lehetővé egzakt következtetések levonását. Valószínűnek tartjuk, hogy ezen vizsgálatok eredményei mindjárt könnyebbé tennék az olvasó számára a cikkben leírt látszólagos ellentmondás feloldását. A címben szereplő természetvédelmi értékesség és ökológiai állapot fogalmak eléggé elvontak ahhoz, hogy egzaktul együtt értelmezni ne lehessen őket. Mindkét fogalomra érvényes, hogy csak adott biogeográfiai helyszínen, a tágabb környezet és a múlt pontos ismerete alapján lehet őket megállapítani. A természetvédelmi értékesség megállapításakor számos szempontot kell figyelembe vennünk, többek között az adott területen fellelhető fajok és/vagy élőhelyek unikalitását, egyedi előfordulását, endemikus vagy reliktum jellegét, védhetőségét, diszpergáltságát, elterjedtségét. Élőhelyek esetében figyelembe kell venni továbbá az ott élő állat- és növényfajok jellegében manifesztálódó természetes vagy természetközeli állapotot, a terület nagyságát, tulajdonviszonyait, rehabilitálhatóságát, stb. (Standovár & Primack 2001). A szerzők szerint a Tisza tó említett területrészein az a paradox helyzet figyelhető meg, hogy "a természetvédelmi szempontból legértékesebbnek tartott vízterek ökológiai állapota a vízben élő aerób élőlények számára a legroszszabb..." Álláspontunk szerint a helyzet egyáltalán nem paradox: egyrészt az oxigén-ellátottság csak az egyik a számtalan ökológiai hatótényező közül, melyeknek csak együttes értékelése alapján állapítható egy valamilyen szempontú ökológiai állapot. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a „jó" oxigén-ellátottság ökológiai szempontból nem jobb (vagy roszszabb), mint a „rossz" oxigén-ellátottság. A szerzők rosszul használják a „minőség" fogalmát, összekeverik azt a „jóság" fogalmával. Tetézik ezt azzal, hogy az egyetlen abiotikus változó (!) alapján megállapított „jóságot" csak az aerób élőlények (kiemelten a halak) szempontjából határozzák meg. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a „rosszabb" oxigénellátottsággal jellemezhető vízterek természetvédelmi szempontból általában értékesebbek, ezek ugyanis a lápok illetve láposodó jellegű vízterek. További megfontolandó tény, hogy hazánk halfaunájának néhány értékes eleme is kötődik az oxigénben szegény élőhelyekhez: lápi póc, réti csík. Ezt a cikk szerzői eredményeik alapján cáfolni nem tudják, hiszen hal-faunisztikai eredményeket sem közöltek. Az ökológiai állapot fogalmának értelmezéséhez tisztában kell lenni azzal is, hogy ezt a kifejezést nem csak a szerzők, de általában a „szakma" is rosszul, a „jóság" jellemzésére használja. Szerencsésebb lenne helyette minden esetben az „értékesség" kifejezést használni - a szerzők dicséretére szóljon, hogy ezt használják; ez esetben világosan meg lehetne különböztetni a zoológiai, botanikai, természetvédelmi, rekreációs, horgászati, stb. értékességet. Azt is érdemes tudni, hogy az ökológiai állapotot mindig egy referencia állapothoz viszonyítva határozzuk meg, így történik ez például a Víz Keretirányelv minősítési eljárásai során is. A cikkben vázolt vizsgálat során a két holtmedemek a másik kettő volt a "referenciája". Ez alapvetően hibás megközelítés, mert valójában mind a négy holtág más-más típusba tartozik, sajnos azonban kevés olyan tipológia létezik, mely érzékeny a köztük lévő különbségekre. A kutató felelőssége
