Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
4. szám - Faludi Gábor–Nebojszki László: A karapancsai szivattyútelep
28 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 4. SZ. Nyugat-Európában szerzett tapasztalatainak felhasználásával a várhatóan gyorsan tovább növekvő szállítási igények figyelembevételével Kiss József kincstári mérnök tervezte és szervezte a Dunát (Monostorszeg) a Tiszával (Bácsföldvár) összekötő, belvízlevezető és hajózható csatorna építését. A tervezésben, az építés előkészítésében öccse, Kiss Gábor mérnök is részt vett. 2 1. Ferenc császár-király 1792. augusztus 2-i 895 sz. okmányában elvileg jóváhagyta a Duna-Tisza csatorna építését, és hozzájárult neve használatához is. Az uralkodó és az akkori államkormányzat építést kedvezményekkel, uradalmi és űrbéli területek átengedésével, pénzzel, munkaerővel, különféle előjogokkal is támogatta. A Kiss-testvérek erőfeszítése, I. Ferenc császár-király engedélye nyomán épült a XVIII-XIX. század fordulóján a két nagy folyót összekötő, 1802-ben üzembe helyezett belvíz-levezető és hajózó csatorna. Legfontosabb adatai: hossza 118 km, a Duna-Tisza (Monostorszeg-Bácsföldvár) közötti vízszint-különbsége 10 m, ezt a vízszint-különbséget 5 szekrényzsilip osztotta meg. A csatorna fenékszélessége 17 m, vizszinti szélessége 23-25 m, vízmélysége 2 m. A Ferenc-csatorna a XIX. század első évtizedében a fölösleges belvizek lecsapolásának, a mezőgazdasági termelés, a szállítás (gabona, só) gyors fejlődésének, Bácska meggazdagodásának döntő, jövedelmező eszköze lett. A csatorna állaga, állapota az 1820-as évektől — az eliszaposodás, a karbantartási munkák hiánya következtében - sokat romlott; a legnagyobb gondot a vízellátás egyenetlensége okozta. Ezen enyhített a Bezdán alatt épített új torkolat (1851), majd az Európában elsőként (1855) betonból emelt, Ferenc József nevét viselő dunai torkolati zsilip (Bezdán mellett). Alacsony dunai vízállásnál azonban a csatorna vízellátása továbbra is bizonytalan volt. A megoldást a Duna egy magasabb pontjáról kiinduló csatorna, a Baja-Bezdáni tápcsatorna megépítése kínálta. Erre és a teljes csatornarendszer felújítására és bővítésére Türr István olasz királyi altábornagy vállalkozott, kapott megbízást. 2. A Duna Baja alatt (Szeremle-Báta) két ágra szakadt, majd Bezdán-Kiskőszeg magasságában egyesült. A két Duna-ág közötti Mohácsi (Margitta)-szigetet nyugatról a Báta-Dunaszekcső-Mohács-Kiskőszeg közötti magasabb partvonal melletti Duna-ág, keletről a Duna-Tisza közi homokhátság déli nyúlványa és a bácskai magaspart alatti sok-sok kanyarulatot kialakított BaracskaiDuna-ág fogja közre. Az 1870 előtti állapot térképe ezt ábrázolja. A sziget 1870-ig nyílt árterület volt, a két Duna-ág áradásai szabadon járták. Északról délre és egyúttal nyugatról keletre is lejtett. Összességében északnyugat-délkelet felé, amelynek köszönhetően századokon át a természetes módon kialakult, nagyjából ebbe az irányba rendeződött vizmedrek (fokok, morotvák, mocsarak, lefűződött Duna-ágak) az áradást követően mintegy 2-3 hét alatt a területről a felesleges vizeket levezették, illetve emberi beavatkozással szükség szerint visszatartották, tározták azokat. A Ferenc-csatorna teljes felújítása, vízellátásának biztosítása, hálózattá bővítése az 1870-es évek munkálatainak volt az eredménye. Minderre az 1870. évi XXXIV. tc. adott a vállalkozó Türr Istvánnak kedvező feltételekkel engedélyt és lehetőséget. 3 A Türr szervezte felújítás-bővítés terveinek elkészítésében, felülvizsgálatában magyar, olasz, holland és osztrák mérnök is részt vett. A Részvénytársaság többségében angol tőkével és olasz vállalkozókkal dolgozott. A zsilipeket, műtárgyakat kijavították, a mederkotrást és tisztítást elvégezték. Megépítették a Kissztapár-Újvidék közötti 68 km hoszszú Ferenc József öntöző-hajózó csatornát. 4 1870-1875 között az egykori Duna-ág felhasználásával elkészült a Baja-Bezdáni tápcsatorna (44,6 km). Felső szabályozó műtárgya Baja legdélibb részén az 1875-től üzemelő Deák Ferenc zsilip, amely az ország egyik legrégebbi tégla falazatú, muzeális értékű vízügyi létesítménye. 3. témánk szempontjából a legfontosabb a BaracskaiDuna mederszakaszainak felhasználásával (átvágásokkal), új mederszakaszok ásásával kialakított Baja-Bezdáni tápcsatorna. A csatorna és a nyugati partja menti töltések elkészültével azonban megszűnt a Mohácsi-sziget felesleges vizeinek természetes vízlevonulási lehetősége, azaz megváltoztak a sziget természetföldrajzi viszonyai: a csatornában ugyanis az árterülethez képest magas, lóvontatásra alkalmas töltéssel védett vízfelszínt tartottak. Az 1875 utáni állapot térképe ezt mutatja. Egyértelműen meg kell mondanunk azt is, hogy a Türr elnökletével működő Ferenc-csatorna Társulat a tápcsatorna építési terveivel egy időben - a sziget elöntését megakadályozandó - összefüggő védtöltést is tervezett a Duna Baja alatti szakaszának bal partján (Szeremle-Dunafalva-Újmohács). Az országgyűlés pénzügyi bizottsága azonban a terveket elvetette, a dunai védtöltés megépítését az érdekelt földtulajdonosokra hárította. Ezzel a dunai védtöltés megépítése néhány évtizedre elhalasztódott. A XIX. század utolsó harmadában több dunai elöntés sújtotta a mély fekvésű szigetet, közülük legdrasztikusabb volt az 1876. évi jeges ár. 5 A térség egy része Albrecht főherceg Dunántúlról a tápcsatornáig átnyúló birtokához tartozott. A főhercegi birtokon szakszerű, jól szervezett, a természeti és emberi feltételekkel, lehetőségekkel számoló gazdálkodás folyt. Az ökológiai egység párosult jó ökonómiával is (erdőművelés, vad- és halgazdálkodás, szántóföldi termelés, gazdaságosság, emberség). 6 A terület délkeleti részén dolgozók-élők - amely akkor a bellyei főhercegi uradalom karapancsai járásához tartozott - rövidesen észrevették a pusztulást: „Megjegyzésre méltó, hogy a karapancsai járás hajdanta fa, nád, fűtermés és kivált legeltetés tekintetében igen jövedelmező volt; a baja-bezdáni csatorna kiásása óta azonban egészen elposványosodott s nagyrészt terméketlen vadonná változott át. " (Albrecht, 1883). A helyzetet kezelendő a Mohácsi-sziget nyugati partján - Baja és Bezdán között - összefüggő, kisebb védgátat építettek, a fokok keresztezésénél pedig belvíz-leeresztő zsilipek készültek. A megoldás nem vált be, ezért amikor a földművelésügyi miniszter 1899-ben hivatalból elrendelte a Margittaszigeti Armentesítő és Belvízlevezető Társulat megalakulását, a főcsatorna-hálózat tervezésénél már figyelembe vették a vízlevonulás természetes irányát. A terep biztosította esést kihasználva a belvizeket a Baja-Bezdáni tápcsatorna építése során a Baracskai-Duna átvágott holtá-