Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

3. szám - Méltatás (Szesztay Károly részéről)

Méltatás 13 Dr. Orlóci István "Mit követel ez a kor a magyarságtól? Ez a kor, mely felosztja a hajléktalan népek menhelyét, azt akarja tudni, hogy melyik él és melyik haldokol. A magyarságnak be kell bizonyítania, hogy nem szakítja szét a csontjain átsüvöltő változás. Az elkerült, vagy tiszteletben tartott ázsiai tehetetlenség nem véd meg többé: helyt kell állanunk! " (Németh László:.4 minőség forradalma) Orlóci István, oki. mérnök, c. egyetemi tanár, a BME doktora, az egykori Vízgazdálkodási Intézet főmunkatársa és az 1984. évi, III, Vízgazdálkodási Keretterv irányító tervezője 1929-ben született a Heves megyei Nagyrédén vízimolnár származású családban. A gyakorta áthelyezett hivatásos katona édesapa fiaként iskoláit sok helyen végezte. Mérnöki oklevelét - a tanulás mellett kőműves és villanyszerelő tanoncként dolgozva 1952-ben kapta meg a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tartós munkaviszonya a BME II. sz. Vízépítéstani Tanszékén 1951-ben kezdődött, ahol demonstrátor-, tanársegéd-, aspiráns- és tanszéki mérnökként dolgozott. Orlóci István életmüvének eszmeiségében és gyakorlati kibontakozásában egyaránt a minőség forradalmának elhivatottja. Mit is jelent ez az elhivatottság? Az ehhez szükséges életmódnak és életeszménynek (ismét csak Németh László megfogalmazásában) három "fő erényből", pontosabban ezek egymást folytonosan kiegészítő és támogató együtteséből kell fakadnia: "szigorúság belül, a változatok szeretete a világgal szemben és vállalkozó kedv az eszmék gyakorlati érvényesítésében". Életútja mozzanatai és fordulatai világosan példázzák a három életelv sajátos megnyilvánulását; az életmű, egésze pedig jól tükrözi együttes jelenlétüket és változó hangsúlyú kölcsönhatásukat. A belső szigorúság nyilatkozik meg a víz társadalmilag jelentős tulajdonságaiból. kiinduló és azok minél teljesebb és hatékonyabb gyakorlati kibontakoztatására törekvő feladat, megoldási módozatok és stratégiai célok állhatatos keresésében. A világgal szembeni változatok szeretete fejeződik ki a véleménykülönbségek és az érdekütközések áthidalását segítő rendkívüli ötletességében és emberismeretében. Az eszmék gyakorlati megvalósítására összpontosuló vállalkozó kedv jut felszínre a mindenkori megoldási változatok és döntési kockázatok tárgyszerű ismeretén és gyors mérlegbe-állításán alapuló taktikai nyitottságában, rugalmasságában és kompromisszum-készségében. Az életút jól szolgálta a fenti képességek kibontakozását. Az egyetemi tanszéki munkában ismerkedett meg a vízügyi oktatás és kutatás időszerű kérdéseivel. Oktatói és szemináriumi munkája során egyre szorosabb és bizalmasabb kapcsolatba kerülvén a hallgatósággal. 1956- ban velük együtt állt ki a szabadság és a minőség forradalmának eszméiért. A letartóztatással, rövid börtönélettel kezdődő megtorlás eltávolította az egyetemről és az aspirantúrából, majd két évvel később új munkahelyéről a VITUKl-ból is kizárván, eltanácsolták Budapestről. A vidéki munka-kényszer nem hátráltatta, inkább elősegítette szakmai pályájának kibontakozását. Három vízügyi Igazgatóságon dolgozott: Debrecenben, Szegeden, Pécsett. Volt tervező, osztályvezető, igazgatóhelyettes és a Tiszalöki Rendszer üzemvezetője. Tervezett öntözőtelepet, vízmüvet, csatornákat, műtárgyakat és tározókat, valamint a Vízgazdálkodási Kerettervet. Foglakozott vízjoggal, szakigazgatással, társadalmi egyeztetéssel, pénzügyekkel, és számítástechnikával. Részt vett számos árvíz- és belvíz-védekezésben, gáz- és olaj-kitörések okozta környezeti veszélyek elhárításában. Szervezett és végzett kutató-munkát (V1TUKI tíszalöki kísérleti telep, öntözőrendszerek üzemirányítása, algás-szennyvíztisztítás, vízbeszerzés és rétegvíz-feltárás, stb.). Ebben a sokszínű korszakban alakult ki a vízgazdálkodás egésze iránti érdeklődése, és ekkor kezdett rendszertervezéssel és operáció-elemzéssel foglalkozni. Orlóci István számára tehát a helyi, táji és a feladatbani sokféleség a szakmai felkészültség és a személyes ítélőképesség csodálatosan gyors és tág kibontakozására vezetett. Ehhez az is hozzájárult, hogy Dégen Imre, az akkori OVH vezetője hamar felfigyelt tevékenységére. 1972-ben került az OVH-ba, ahol kezdetben osztályvezető-helyettesként a nagytérségi rendszerek fejlesztésével foglalkozott. Rövid ideig felelőse volt a feléledő Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer előkészítésének, később a tiszai és drávai vízlépcsők, és a két-, illetve ötoldalú nemzetközi kapcsolatok szakirányítása is feladatává vált. Az OVH átszervezésekor az ágazatpolitikai osztály vezetője lett, és korábbi feladatai mellé a vízgazdálkodási koncepciók és fejlesztési irányok kidolgozásának irányításával is megbízták. Munkásságát e tárgykörökben az általános ismeretek szilárdságának és a feladat megoldási módozatok esetenkénti differenciáltságának élő és önszervező összefonódása jellemzi. Ez tükröződik rendkívül sokrétű és munkatársait is gyakran bevonó és mozgósító szerzői és szerkesztői tevékenységében is, ami eddig mintegy 10 összefoglaló kötettel és 60 igen jelentős tanulmánnyal gazdagította szakirodalmunkat. A teljesség és a minőség felé törekvő munkásság méltó tetőzése az 1984-ben elkészült III. Vízgazdálkodási Keretterv, és az ehhez csatlakozó vízgazdálkodás-politikai alapozó tanulmány. Mint ezek eszmei előkészítője és irányítója világviszonylatban elsőként állított össze olyan helyzet-értékelési, lehetőség-vizsgálati és analitikus-tervezési módszertant, amelyik bármely gazdasági ágazat, vagy fejlesztési koncepció számára könnyen áttekinthető tájékoztatásokat és összefüggéseket ad a víz gyorsan változó szerepéről és hozzáférhetőségéről, valamint a különféle műszaki-gazdaságitársadalmi jövőképek vízügyi előfeltételeiről és következményeiről. 1988-ban a VIZITERV-ben helyezkedett el, ahol a BősNagymaros vízlépcső-rendszer kutatási feladataival, különösképpen az üzemirányítás ökológiai feltételeinek feltárásával foglalkozott. Kezdeményezte és irányította az árvízlevonuláshoz kötött dunai komplex mérések végrehajtását, amelyek képet adtak a mederanyag időszakosan jelentős átrendezéséről is. 1989-tól igazgatói tanácsadóként a Közép-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóságon dolgozott, nyugdíjazásáig, 1993-ig. Szakértőként részt vett a Bős-Nagymaros mű munkáiban, valamint a vízügy és a környezetvédelem egyesítésével, majd pedig szétválasztásával kapcsolatos feladatokban. 1993-tól a VITUK1 alkalmazásában nyugdíjasként közreműködött egyes megbízási munkákban (mint a Duna szabályozása, az árvízvédelem fejlesztése stb.). Nyolcvanadik születésnapján munkatársainak, tisztelőinek és barátainak széles tábora nevében köszöntöm a vízügyi szolgálat minőségi forradalmának nyugdíjas éveiben is fáradhatatlan elhivatottját, jó egészséget és életpályája töretlen folytatását kívánva. Dr. Szesztay Károly