Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.
95 Terjeszkedő géb-fajok vizsgálata Kiss Gergő 1, Beliczky Gábor 1, Keresztessy Katalin 2, Demény Ferenc 2, Farkas János 1 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, TTK, Állatrendszertan és Ökológiai Tanszék, 1117. Bp., Pázmány P. 1/C 2 Szent István Egyetem, MKK, Környezet- és Tájgazd. Intézet, Halgazdálkodási Tanszék, 2103, Gödöllő, Páter Károly u. 1. Kivonat: A terjeszkedő géb-fajok vizsgálatát végeztük a közép-dunai patakok torkolatvidékén a 2006-2007-es időszakban és a Közép-Tiszán 2006-ban. Eredményeinket ugyanezen helyekről származó korábbi faunisztikai adatokkal hasonlítottuk össze, hogy értékeljük a jövevény halfajok őshonos halfajok populációira gyakorolt hatását. A mintavételezés elektromos kutatóhalászgéppel történt. A vizsgált egyedeknél mértük a törzshosszat és testtömeget, majd sérülésmentesen visszahelyeztük az élőhelyükre. Kivételt ez alól csak a jövevény gébek képeztek, melyeknél az egyedeket gyomortartalom vizsgálat céljából formalinos oldatba tettük és a laborban történt ezek kiértékelése, valamint a kormeghatározásuk. Kulcsszavak: halfaunisztika, jövevény géb-fajok, gyomortartalom, kormeghatározás Bevezetés Hazánk vizeiben egyre nagyobb teret hódítanak a különböző gébfajok. Elsőként a Proterorhinus marmoratus (tarka géb) jelent meg 1872-ben, majd magyarországi megjelenését követően rövid időn belül elterjedt. Ezt követően az 1980-as évektől ismét intenzív terjedése volt megfigyelhető Magyarországon, amely napjainkban is folytatódik. A Neogobius fluviatilis (folyami géb) 1970ben jelent meg először a Balatonban (Bíró, 1972), később sikerült kimutatni a Duna dél-magyarországi- (Pintér, 1989), majd teljes hazai szakaszról (Erős et al. 2005) valamint a Tisza-tóból (Harka, et al. 2002), és a Tisza alsó és középső szakaszáról. A Neogobius kessleri (Kessler-géb) legelső bizonyitó példányai 1996-ban kerültek elő a Dunából (Erős & Guti, 1997), ezután rohamosan elterjedtek a Dunában (Erős, et al. 2005, Keresztessy et al. 2007). A Kessler-géb és amurgéb táplálkozását kutatva gerinctelen szervezetek (rovarlárvák, férgek, puhatestűek, planktonrákok, illetve bevonatlakó árvaszúnyoglárvák, kérészlárvák, vízipoloskák és kisebb mennyiségben szárazföldi gerinctelenek) és halak fogyasztását is leírták (Erős & Guti, 2001, Szitó & Harka, 2000). A Percottus glehni (amurgéb) 1997 őszén került elő a Tisza-tó tiszafüredi szakaszáról (Harka, et al. 2002) és a következő években több elterjedési területet tártak fel hazánkban. A Neogobius melanostomus-ra (feketeszájú géb) 2001-ben találtak rá, a Budapest fölötti Duna-szakaszon (Guti et al. 2003), de 2003-2004-re a folyam teljes magyarországi részén kimutatták (Erős és mtsai 2005, Harka & Bíró 2006). A Neogobius gymnotrachelus (csupasztorkú géb) 2005-ben szintén előkerült a magyarországi Duna-szakasz jelentős részéről (Harka et al. 2005). Az utóbbi években rendkívül sok tanulmány jelent meg az egyes gébfajok terjedéséről, melyek sok kérdés megválaszolása mellett rengeteg újabb kérdést is felvetnek. A vizsgálataink során hal faunisztikai alapadat felvételezést végeztünk, melyeket a későbbiek folyamán szeretnénk felhasználni az invazív halfajok őshonos halfajok populációira gyakorolt hatásainak vizsgálatához. Anyag és módszer Az inváziós halfajok közül a gébfajok vizsgálatát végeztük a Közép-Dunán és a közép-dunai patakok torkolatvidékén, valamint a Közép-Tiszán. A Közép-Duna esetében a mintavételi helyszínek az Apátkúti-patak, a Morgó-patak torkolatvidékén és a pataktorkolatokhoz közel eső Duna-szakaszon voltak. Az 1984, '89, '93, '98, 2004, '05. évi adatokkal hasonlítottuk össze a 200607. év eredményeit. A Közép-Tiszán Kisköre, ill. Nagykörű térségében voltak a kijelölt mintavételi területek, itt az 1993-as, 2003-as adatokhoz hasonlítottuk a 2006-ban gyűjtött adatokat. A patakokon elektromos kutató-halászgéppel (RADET IUP-12) történt a halfaunisztikai kutatás, a CEN szabványai szerint (www.cenorm.be), egységnyi területen történt (150 m hosszú szakaszon, vízsodrással szemben, pótszák használatával). A helyszíneken meghatároztuk a különböző hal-egyedek standard testhosszát (mm), testtömegét (g), majd sérülésmentesen visszahelyeztük élőhelyükre a gyűjtött egyedeket. A gébeket 3,8 %-os formalin-oldatban tartósítottuk. A laboratóriumban vizsgáltuk a különböző gébek (Neogobius fluviatilis, Neogobius kessleri, Neogobius melanostomus, Percottus glehni) gyomortartalmát. Kormeghatározás céljából pikkely és otolit mintákat vettünk. Eredmények és értékelésük 1984 és 1998 között a közép-dunai patakok (Morgó-, Apátkúti-patak) torkolati vidékén 18 halfaj volt kimutatható, és 7 volt a védett fajok száma (Phoxinus phoxinus, Barbus meridionalis petenyi, Gobio gobio, Cobitis elongatoides, Barbatula barbatula, Gymnocephalus baloni, Proterorhinus marmoratus). 2004-2007 között 27 halfajt sikerült kimutatnunk, melyek között 2 újabb védett faj is előfordult (A Nemzetközi Természetvédelmi Unió IUCN E és V kategóriáját használva): Alburnoides bipunctatus, Rhodeus serice us. Az E (endangered) közvetlenül veszélyeztetett kategóriába azok a fajok tartoznak, melyek csak néhány élőhelyen, kis populációban fordulnak elő. A V (vulnerable) potenciálisan veszélyeztetett, érzékeny az ember által előidézett környezeti változásokra. (Keresztessy K. 1996). A védett halfajok közül a sujtásos küsz alacsony egyedszámmal korábban is kimutatható volt az Apátkúti- és a Morgó-patak alsó szakaszán (Erős 1998, Keresztessy 1992, 1993, Keresztessy & Bardóczyné Székely 2007). A védett halfajok közül csupán 3 volt a veszélyeztetettek száma: Alburnoides bipunctatus, Barbus meridionalis petenyi, Gymnocephalus baloni. A korábbiakhoz képest az őshonos/jövevény halfajok százalékos megoszlásában semmilyen eltérés sem mutatkozott (77 % őshonos, beleértve az őshonos védett fajokat is, és 33 % volt a jövevény fajok száma), bár az őshonos védett fajok aránya csökkent a korábbi 33 %-ról 30 %-ra és nőtt a jövevény fajok aránya 1 %-ról 6 %-ra. Egyedszám szerint a kimutatott egyedek közül 99 % volt őshonos, és 1 % jövevény, addig ez az arány a 2004-2007-ig terjedő időszakban megváltozott, és 96 % volt őshonos és 4 % a jövevény fajok egyedeinek aránya. Ez a növekedés az egyre inkább terjeszkedő géb-fajoknak köszönhető, ugyanis 1998-ban csak egy darab kessler-gébet (Neogobius kessleri) sikerült kimutatni, ez 2004-ben már 48 volt. Emellett 2006-tól a feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) több példányát is sikerült kimutatni. A Neogobius
