Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
4. szám - Faludi Gábor–Nebojszki László: A Mohácsi-sziget kialakulása és vizeinek történelmi változásai
47 A Mohácsi-sziget kialakulása és vizeinek történelmi változásai Faludi Gábor 1 - Nebojszki László 2 'ADUKÖVÍZIG, 6500. Baja, Széchenyi István u. 2/c., 2Szent László ÁMK Vízügyi Szakközépiskola, 6500. Baja, Katona József u. 3. Kivonat: A Bajától a szerbiai Bezdánig húzódó Mohácsi- (Margitta)-szigetet az 1870-es évekig minden jelentősebb dunai árhullám elöntötte. A Ferenc-csatorna megfelelő vízellátását - a Baracskai-Duna egyes szakaszainak felhasználásával - az eredeti tervek szerint biztosító Baja-Bezdáni tápcsatorna elkészülte (1875), majd a későbbiekben elvégzett ármentesítési és belvíz-levezetési munkák a terület lefolyási és vízrajzi viszonyait jelentősen átalakították. Napjainkban, amikor a víz stratégiai elemmé válásának időszakát éljük, fontos feladattá vált a meglévő felszíni vizeink, víztestjeink ökológiai állapotának megőrzése és javítása. A dolgozat történeti visszatekintésével ehhez szolgáltat adalékokat. Kulcsszavak: vízügyi történelem, Mohácsi-sziget, Duna, vízrendezések, élővilág, kultúrtörténeti értékek „A margittaszigeti belvízrendszer - a sziget természeti adottságaihól következően - a magyarországi Duna és Tisza egyik figyelemreméltó belvízrendszere, melynek különös jelentőséget ad az, hogy az egyébként igen jó termőképességű sziget legnagyobb részéről az összes belvizeket csak átemeléssel lehet eltávolítani." Ihrig Dénes, 1958,, Bevezetés A Duna Bajától délnyugatra, a Kádár-sziget alatt éri el a Mohácsi-táblát. Itt kezdődik és a szerbiai Bezdánnál végződik az a Mohácsi-sziget, amelyet gróf Luigi Ferdinando Marsigli 1726-ban megjelent Duna-monográfiájának első kötetében - a folyó magyarországi és szerbiai szakászának legnagyobb szárazulatai között említve - az alábbiak szerint jellemzett: ,,Mohács szigete a Duna jobb partjára épült mezővárosról kapta nevét, erdővel és mocsárral van tele; hossza csaknem négy mérföld, szélessége pedig kettő " (Deák, 2004). A földtörténet geológiai változásainak eredményeképpen a Duna mederfenekének Budapest alatti részén a görgetett kavics szilárd réteggé állt össze, így e szakaszon a folyó csak kis mértékben kanyarog. Azonban a viszonylag stabil meder szélei, a partok, - lazább összetételük miatt - kiszélesedésre teszik hajlamossá a folyót. A helyzet Pakstól jelentősen megváltozik: a lecsökkent esés miatt a Duna felső szakaszáról kavics ide már nem jut el, és a közel állandó medret a szabályozások előtt meanderek váltották fel. Amíg a Baja feletti szakaszt alapvetően a főágról lefüződő kanyarulatok szövevénye jellemezte, addig a Baja alatti részen - a továbbra is jellemző kanyargósság mellett - a folyó két ágra szakadva a Mohácsi-szigetet ölelte közre. A harmadkorban a Duna nem erre folyt, így a geológiai szempontból fiatal üledékben földtani érdekesség a triász kori mészkő kis felszíni kiterjedésű előbukkanása a sziget északi részén, az egykori Baracskai-Duna (a mai Füzeséri-Holt-Duna) északnyugati kanyarulata mellett fekvő Vár- vagy Váripusztánál. Az elnevezés onnan származik, hogy a XIX. században a hajóvontatók az itteni csárdában vártak, itt pihentették váltólovaikat (Pesti, 1982). Egy másik leírás szerint a vontatott hajó alkalmazottainak egy része addig múlatta itt az időt, amíg az uszály a folyókanyarban olyan helyre ért, hogy a legrövidebb úton el tudják érni vízi jármüvüket (Halász, 2000). Itt, Váripusztánál, az Alföld nyugati peremének sík területén nem megszokott, hogy követ is fejtsenek. A kőbánya müvelése a II. világháborút követően szűnt meg, a felhagyott tevékenység helyét gödrök jelzik. Szabad árterület lévén, rendszeresen elöntötte a szigetet az ár, s a Duna szélső vízállásai által biztosított dinamika - már ősidőktől - kedvező adottságokat teremtett az ártéri haszonvételek hagyományos formáinak kiteljesedéséhez. Az 1870. évi XXXIV. törvénycikk alapján meginduló vízrendezési munkák gyökeres változást hoztak a helyi viszonyokban. A Baracskai-Duna medrének részbeni felhasználásával kialakított Baja-Bezdáni tápcsatorna mentén épített töltések útjában álltak a természetes lefolyásnak, és különösen a sziget déli, délkeleti része kezdett elmocsarasodni, elposványosodni (Albrecht, 1883). A földművelésügyi miniszter által hivatalból megalakíttatott és az 1899. szeptember l-jén működését megkezdő Margittaszigeti Armentesítő és Belvízlevezető Társulat tevékenysége nyomán indult meg a munkák új fejezete. Az elkészült dunai töltések és belvíz-levezetések nyomán a szántóföldek területe a rétek és legelők rovására az 1920-as évek végére a társulat területén 16300 kataszteri holddal nőtt (Kenessey, 1931). Következményként a XX. század elején az addig jellemző extenzív állattartást felváltotta a földmüvelésre alapozott megélhetés. Ez a sziget olyan komplex-valóság, amelynek létezésében, sorsának alakulásában - a múltban, a jelenben és a jövőben is - meghatározóan és látványosan központi tényező kontinensünk legnagyobb folyóinak egyike, a Duna, pontosabban a víz. Több évtizedes helyismeretünk és a sziget természet- és ember- alkotta egy-egy területének, összetevőjének konkrétabb elemzése, néhány értékének megóvásában-újjáélesztésében való szerény közreműködésünk adja az alapját annak, hogy megkíséreljük összefoglalni a szigetről kialakult eddigi ismereteket, és bepillantunk ökológiájába, kultúrájába is. Hiszen mi magunk is mellette - vele — benne élünk. A sziget kialakulása és múltja A vidék honfoglalás kori történelméről Anonymus Gesta Hungarorum című munkájában találhatunk utalást: „... Árpád vezér meg nemesei innen előnyomulva egészen Titelig mentek, s odáig meghódították a népet. ... Innen pedig a bodrogi (értsd Bács-Bodrog-) részekre tértek, és a Vajas vize mellett ütöttek tábort." A Vajas Györffy György szerint olyan folyóvizet jelölt, amely a Kalocsa melletti Foktőnél ágazott ki a Dunából és mellékágként - a mai Mohácsi-sziget ősét jelentő szigetszerű szárazulatot a Dunával közrefogva - mintegy 150 kilométer után, a szerbiai Bács közelében tért vissza a folyóba. Nem egyetlen nagy sziget alakult ki, hanem több kisebb-nagyobb: az állandóan változó ártér lelűződött holtágai helyenként összekötötték a két vizet. A ma Szerbiában fekvő Monostorszeg és Apatin között olyan jelentős mederváltozások történtek, amelyeknek eredményképpen a Vajas átkerült a Duna túlsó, nyugati oldalára (Györffy, 1966).
