Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
1. szám - Sümegi Mihály: Szlovákiai vízügyi tapasztalataim
52 Szlovákiai vízügyi tapasztalataim Sümegi Mihály 9024. Győr, Baross u. 75. Kivonat: Kulcsszavak: A Szerző a győri, Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál eltöltött 37 éves munkaviszonya idején a vízépítésnek szinte minden fajtájával találkozott és foglalkozott. Szakmai tapasztalatairól a Hidrológiai Közlöny hasábjain más alkalommal is beszámolt. E beszámolók sorát bővíti alábbi közleménye, vízügyi terepmunkák, nemzetközi együttműködés. Műegyetemi tanulmányaim elvégzése után 1951-ben kerültem az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogelődjéhez, a Győri Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalhoz. Még ugyanennek az évnek az őszén munkakapcsolatba kerültem a szlovákiai vízügyi szervekkel. Közösen készítettük a Duna őszi szondás-tahigáfos mederfelvételét, és közösen végeztük a dunai tanulmányok készítését is. Szlovák partnerem - Ing. Ján Szolgay - igen kedves és kellemes munkatárs volt. Azóta közel negyven évig dolgoztam szlovákiai kollégákkal a legkülönbözőbb vízügyekben. Kivétel nélkül valamennyien jó barátaim voltak, és nagyon sikeresen müködtünk együtt. Egymással őszinte, bizalmas viszonyban voltunk. Sokszor nehéz, és eléggé „rázós" feladatokat is kaptunk, de azokat közmegelégedésre mindig meg tudtuk oldani. 1968 és 1971. között Bokor Mihály igazgató kérésére az OVH engem jelölt Észak-Komáromba (Komárno) a Rajka-Gönyü Dunaszakasz Folyami Igazgatóságába magyar mérnök-szakértőnek. Észak-Komáromban lakást is kaptam, így családommal együtt ott is laktunk. Szlovák kollégákkal is kialakulhattak itt baráti családi kapcsolataink. A nyílt és őszinte kapcsolatok nyomán sikerült megismernem az ottani emberek életkörülményeit és torzítatlan gondolkodásmódját. Az elmondottak előrebocsátása után szeretném ismertetni a szlovák kollégáktól szerzett, főleg a mi szokásainktól eltérő tapasztalatokat. Elsősorban a vízrendezés vonatkozásában. Nekem már kezdettől fogva feltűnt, hogy Szlovákiában milyen nagy méretűek a belvíz-csatornák. Egyikmásik csatornán akár hajózni is lehetne - sőt, némelyiken hajóznak is. Eleinte nem tartottam ezt lényegesnek. De, amikor a területen jártam, azt is észrevettem, hogy a csatornákból kikotort anyag rendszerint csak az egyik - legtöbbnyire a keleti - partra van kirakva. A szemben lévő parton legfeljebb csak terepkiegyenlítő munkát végeztek, hogy a part egyenletes legyen. A partra kirakott kotrási anyagot azután gépekkel gondosan elmunkálták, s az árvízvédelmi töltésekhez hasonló depóniákat építettek ki. A Csallóközben a medrek szélessége és mélysége olyan nagy, hogy ezeken számottevő' fenntartási munkákat alig kell végezni. A depóniák kiépítésével a Csallóközt tulajdonképpen kazettákra (rész-öblözetekre) osztották. A depóniák egyes mélyebb pontjain nagyobb méretű víz-leeresztő műtárgyakat építettek. Ha sok a belvíz, az egyes kazettákban a vizet vissza tudják tartani, és így nem veszélyeztetik az alsóbb fekvésű, vagy a mélyebb területeket. Ha azután egyes kazettákban már annyira magas a vízállás, hogy annak tartása nem biztonságos, akkor a leeresztő műtárgyakon keresztül csökkenthetik a víz magasságát. A belvíz apadásakor mindig az alsóbb kazettákat kezdik lecsapolni. De, ha a talaj vízszín szempontjából esetleg ez szükséges, a kazettákban a víz hosszabb ideig vissza is tartható. A mezőgazdaság céljainak megfelelően is irányítható tehát a kazetták vízmennyisége. 1965-ben, amikor a Duna bal parti töltése Csicsónál átszakadt, a kitört vizeket nem engedték rá Komáromra, hanem először feltöltötték a csicsói kazettát, és amikor az már megtelt, engedték tovább a vizet az alsóbb kazettába, s így, fokozatosan ért a víz a Komárom feletti kazettáig. Mire azonban a víz zöme odaért, már a Duna is apadni kezdett, és az árvízvédelmi töltések zsilipjei is nyithatóvá váltak. Ha egyébként a talaj annyira telítve van vízzel, hogy a belvíz visszatartása szükségtelen, vagy káros, üzembe tudják helyezni a csallóközi nagykapacitású szivattyútelepeket a vízszínek leszállításához. Átlagos körülmények közt a csallóközi belvizek összegyülekezésének legmélyebb pontja (Észak)-Komárom térségében van. Az itt működő szivattyútelep 24 m 3/s vízszállító képességű. Ez lényegesen meghaladja a magyarországi belvíz-szivatytyútelepek szokásos kiépítettségét. 1969 és 1971. között, amikor (Észak)-Komáromban a Folyami Igazgatóságon dolgoztam, Fábry Vilmos mérnök volt a szlovákiai partnerem. Személyében kitűnő szakmai képességű, önzetlen társat ismertem meg. O korábban tervezéssel foglalkozott, és egész Szlovákiában jó hírneve volt. A Folyami Igazgatóságra is állandóan jöttek hozzá szlovák tervezők, Pozsonytól Kassáig. Hozták terveiket, hogy bemutassák neki, és kikérjék szakvéleményét terveik véglegesítése előtt. Vili barátom jól ismerte egész Szlovákiát, és a hozzá fordulóknak jó útbaigazításokat adhatott. Egy szobában dolgoztunk, és többször is láthattam a neki bemutatott terveket én is. A látott terveken az tűnt fel nekem, hogy a csatornák keresztszelvényein mindig két trapéz-szelvény volt berajzolva. Felül egy pirossal, alatta pedig egy feketével kihúzott szelvény. Nem értettem, mit jelenthet ez, s megkérdeztem barátomtól. O a következőket mondta: A felső, pirossal jelölt vonal az adott vízhozamhoz a Chézy-képlettel kiszámított szelvény határoló vonala. Ez a csatorna-szelvény a rá vonatkoztatott vízhozamot ideális körülmények között - frissen kotort állapotban - kétségtelenül szállítani tudná. Mivel az ilyen ideális állapot a rézsűkön és a mederfenéken megjelenő fű, gaz, cserje, stb. miatt hamar megszűnhet, a csatorna vízszállító képessége is rövid időn belül jelentékenyen csökkenhet. Ezért a kivitelezés során nem az „ideális", pirossal jelölt szelvényt kotorják ki, hanem több éves tapasztalat szerint megállapították hogy minden irányban legalább 30 cm-rel megnövelt szelvényt kell kikotorni, hogy a szükségnek megfelelően ideálisként számított szelvény vízhozamát akkor is biztosítani tudják, ha a medret ellepi a növényzet és iszap, s annak eltávolítására nincsen mód.
