Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Vona Márton: A galgahévízi láprét vízháztartásának jellemzése

^ON^^^^^^algahévíznágré^ízháztartáía 47 Párolgás a galgahévízi lápréten A galgahévízi láp vízháztartásának alapvető eleme a párolgás, amelynek mértékét általában véve több tényező befolyásolja. A galgahévízi lápréten a talajvíz szintje 60 cm-nél mélyebbre nem szinte soha nem süllyed, így a talajok kapilláris vízemelő képességének következtében a talajvíz helyzete az evapotranszspirációt nem korlátozza. A láprét tényleges párolgása feltételezhetően közel azonos a potenciális párolgással. A meteorológiai adatok elemzéséhez a párolgási adatokat (Országos Meteorológiai Szolgálat 2006a) használtuk fel. Az adatsorok hiányosságai miatt az 1995 és a 2002-2005 év párolgási adatait elemeztük, mely mérésekhez az „A" típusú kádakat alkalmazzák. A természetes vízfelületek párolgási adatait a növényzettel borított felszín esetében korrigálni szükséges. Esetünkben a láprét felszínborítására a nádas, sás és gyékény jellemző, amelynél a szakirodalom (Szlávik 2002, Parlange 1998, Pannonhalmi és Sütheő 2004, Domonkos 2002) 1,1-1,6-os korrekciós tényezőt javasol a párolgási kád által mértekkel szemben. Mivel esetünkben a lápréten a felszínt növényzet is borítja (nád, sások), így a párolgási értékek további 1,1-es korrekcióra szorulnak (Pannonhalmi és Sütheő 2004, Antal és Posza 1983, Posza és Stollár 1983). A szerzők a növényzettel benőtt vízfelszínre adják meg a fenti korrekciós számot. Azonban esetünkben a láprét talajai terepi tapasztalataink alapján az év nagy részében vízzel telítettek, a talajvíz maximális mélysége nem haladja meg a (-50—60) cm-es szintet, a mélyebb részeken pedig a felszíni vízborítás is jellemző. Az evaporáció, valamint a transzspiráció összege jól közelíthető növényzettel fedett vízfelszín párolgási értékeihez. Eredmények Talajtani adottságok: A völgyfenéki láprét, talajtani szempontból rendkívül mozaikos, eltérő talajtípusokkal, és már az alapkőzetben is eltérő textúrákkal találkozunk. A lápréten uralkodó talajtípusok lápos-réti és öntés-réti talajok típusba sorolhatók (Stefanovits 1999). A lápréten végzett vizsgálataink során, talajtani felvételezésekor számottevő mennyiségű eltemetett nyers és szuroktőzeg rétegeket találtunk 60-90 cm mélységben. A domborzatban megtalálható változatosság is a patak által lerakott homok hátak, és a mélyedésekben megtalálható agyagosabb összletek a patak üledéklerakási tulajdonságaira utalnak ezt a szedimentológiai vizsgálataink is alátámasztották (Vona et. al 2006). Talajtani vizsgálataink során csupán néhány felvételi pontban találtunk jelenkori tőzegesedésre utaló nyomokat. A jelenkori tőzeg nyers tőzeg típusba sorolható, és igen sekély, mindössze 1-5 cm vastagságúak, ezen tőzegképződmények a vízhiány miatt oxidálódtak, nagyobb mérvű lápföldképződés, kotusodás jellemző, amely a terület szárazodására utal. A térség vízrajzi adottságai A galgahévízi láprét vízháztartásában jelentős szerepet játszik az érintett részvízgyüjtő területén összegyülekező víz, amely elsősorban felszín alatti beszivárgással mozog a völgyfenék irányába. A felszíni lefolyás korlátozott, mivel a részben a domboldalon, részben a völgyi területeken fekvő Galgahévíz település csatornázott, belterületi vízelvezetése zárt rendszerű, így jelentős felszíni víz nem jelent utánpótlást a láprét vízellátásában. A területet Ny-ról határoló a Sósi-patak, amely egykor a lápréten keresztül jutott a Galga-patakba (Katonai felmérés 1782), azonban a vízrendezési munkálatok során medrét, torkolatát áthelyezték. A történeti térképek tanúsága alapján az 1950-es évekig a Sósi-patak egykori medrében még folyt víz, állandó vízutánpótlást biztosítva a lápréten. A Sósi-patak a láprét vízháztartási viszonyainak megváltoztatásában jelentős szerepet játszott, jelenleg felszíni elöntés, állandó vízutánpótló szerepét elvesztette. Vízforgalom a lápréten Talajvízjárás A galgahévízi láprét vízháztartását alapvetően a talajvíz befolyásolja. A vízállások grafikonos összevetésből megállapítható, hogy a két kútban (Aszód, Tura) mért talajvízjárás jelentős mértékben hasonlóan viselkedik. A hét napos gyakorisággal mért adatsorból származó görbék lefutása nagy pontossággal azonos, a két talajvíz észlelő kút vízszintváltozása, vízjárása közel azonos jelleget mutat. Valószínűsíthető, hogy a monitoring kutak hidrogeológiai szempontból azonos talajvíztükör szintjét mérik, amely meghatározza a láprét vízháztartását is. Ezt igazolhatja, hogy a láprétet borító vegetáció összetétele, állapota, és a kutakban mért talajvízállás közötti összefüggés áll fent. 1998 óta a területet rendszeresen vizsgáljuk botanikai, talajtani szempontból. A botanikai vizsgálatainak, valamint a növények relatív ökológiai mutatói alapján (Vona és Falusi 2005) megállapítható, hogy a növényzetben jelentős átalakulások kezdődtek 2000 óta, a láprét jellemző vegetáció-típusai visszaszorulóban vannak, a nádasodás igen jelentős mértékű. Az 1998-2005 évek aszódi talajvízállás adatsorainak értékeléséből kitűnik, hogy 1998-1999-ben a talajvíz szintje igen magasan, mindössze 70-120 cm-rel a felszín alatt volt egész évben, majd a talajvíz szintje 2000 tavaszától jelentősen csökkent, 2003 októberében 220 cm-rel volt a felszín alatt, amelyre 1962 októbere óta nem volt példa. Ez a vízszintcsökkenés a vegetációban 2003-2005-ig számottevő változásokat eredményezett, a degradáció a 2005 év csapadékos időjárásának, valamint a természetvédelmi kezelésnek köszönhetően változóban van, a degradáció megállt (Vona és Falusi 2005). Az elmúlt évek talajvízszint minimumai összecsengnek a vegetációban bekövetkezett változásokkal, feltételezhető, hogy a talajvíz észlelő kutak mérési adatsorai eredményesen alkalmazhatók a galgahévízi láprét vízgáztartási elemzése során. A láprét és környezetének felszíni vizeinek mozgása A szintezési munkálatok során a Sósi-patak vízszintje közel 1 m-rel magasabbnak mutatkozott, mint a Galga-patak vízszintje, míg a láprét csatornáiban a vízszint e két vízszint alatt helyezkedett el, a vízszintek feltételezhetően csak a Galga alsóbb szakaszán egyenlítődnek ki. A vízszint a Sósi-pataktól ÉK-i irányban a Galga-patak felé, valamint a láprét irányába fokozatosan csökken.