Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
6. szám - XLVIII. Hidrobiológus Napok: Európai elvárások és a hazai hidrobiológia Tihany, 2006. október 4–6.
132 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 6. SZ. lakják ( Jensen 1987). Vizsgálatuk módszere ma már egységesen elfogadott (Higgins és Thiel 1998; Blomqist 1991). Az alkalmazandó stratégiát az egyedsürüség határozza meg. Fontos a helyes mintavétel. Az ismétlések számára és az egyes minták felületére vonatkozóan több szerző arra a következtetésre jutott, hogy inkább több mintát kell venni kis felületről, mint egyetlen mintát nagy felületről, mivel a makrozoobentoszhoz hasonlóan a meiobentosz is mozaikos. A hetenkénti mintavételt tartanák optimálisnak, ahol a minimális mintázott felület 10 cm 2 ( Giere 1993). Az üledéklakó szervezetek - néhány kivételtől eltekintve - megnyúlt testűek, mert ez a forma a legalkalmasabb az üledékszemcsék közötti hézagokban való közlekedésre. A Nematoda és a Copepoda (Harpacticida) fauna az üledékekben gazdag, a fajösszetétel és a fajgazdagság az üledék minőségétől ugyanúgy függ, mint ahogy azt a makrozoobentosz esetében ismerjük. A Nematodák abundanciája lassan változik. Általában az iszapos üledék felső két cm-ében élnek. Ezen tulajdonságaik miatt a Nematodák önmagukban is alkalmasak külső behatás (pl. felkeveredés, szennyezés) jelzésére ( Giere 1993), kimutatására. Azon megállapítás alapján, hogy a Harpacticoidákkal összehasonlítva ellenállóbb Nematodák mennyisége a szennyezettség mértékének növekedésével nő (Raffaeli és Mason, 1981), Ponyi a Nematodák és a Copepodák egyedszám arányából kapott indexet is alkalmasnak találta a környezeti változások kimutatására (Ponyi 1997, 1999). Az alacsony redox-potenciállal jellemezhető üledék eleve szelekciós tényező a Velencei-tó üledéklakói számára (Reskóné 1999; Reskóné és mtsai 1999, 2001). A Velencei-tó víztereinek Zooplankton, meiobentosz és makrozoobentosz eredményei amellett, hogy külön-külön és együttesen is alkalmasak a vízminőségi állapot jellemzésére, monitorozására, a tó biodiverzitásának megismerésében is nagy előrelépést jelentnek. Anyag és módszer 1997, 1998, 1999, 2001 és 2003-ban a tó 5, illetve 6 térségének vizéből és üledékéből végeztünk vizsgálatokat június és szeptember között évente három alkalommal. (1. ábra). A mintavételi helyek közül a Császár-öböl időszakos volt, mivel alacsonyabb vízállások idején, csónakkal megközelíthetetlenné vált. 1. ábra. A vizsgált vízterek a Velencei-tóban (Mintavételi helyek: 1. Császár-öböl, 2. Német-tisztás, 3. Lángitisztás, 4. Gárdonyi Nagy-tisztás, 5. Kajak pálya, 6. Fürdető) A Zooplankton mintákhoz 10-10 liter vizet vettünk a teljes vízoszlopból. A meiobentosz vizsgálatokhoz a Hargrave mintavevővel kiemelt üledék felszíni rétegének zavartalan, 1,5-2 cm-es mélységű, kb. 20 cm 2 felületü rétege szolgált. Az üledékmintát az iszaptól, törmeléktől, a helyszínen plankton hálóban mosva tisztítottuk, majd az így nyert maradékot, alkohollal (végkoncentráció: 80 %) műanyag edényben konzerváltuk. A mintákat a laboratóriumban minőségi és mennyiségi vizsgálat alá vettük. A meiobentoszban talált fajok kiértékelésénél felhasználtuk Marczewski-Steinhaus hasonlósági indexét (Ponyi 1997). A makrozoobentosz mintákat Ekman-Birge markolóval vettük, 3-szor 15x15 cm felületről. Ez minden alkalommal 675 cm 2 területnek felelt meg. A kimarkolt üledéket a helyszínen 250 (ím szembőségü szitaszövetből készült hálón átmostuk, és hütőtáskában laboratóriumba szállítottuk (HAKJ Szarvas, Szító). A mintákból az állatokat élő állapotban válogattuk ki, majd a különböző állatcsoportokat 80 %-os alkoholban konzerváltuk. A faji szintig történő határozáshoz hazai és külföldi szerzők rendszertani munkáit használtuk (Ashe és Cranston, 1990; Bíró 1981; Ferencz, 1979; Hirvenoja 1973, Pinder és Reiss 1983; Richnovszky és Pintér, 1979; Steinmann 1964). A makrozoobentoszt alkotó fajokat a rájuk megállapított indikátor értékekkel (G) láttuk el (Moog, 1995 Gulyás, 1998). A Copepoda/Cladocera, a Nematoda/Copepoda index és az üledékfauna indikátor értékeinek (G) változásait mutató adatok közötti korrelációs koefficienst (r) Sváb (1967) kétváltozós függvénye alapján számoltuk. Eredmények és értékelésük Zooplankton A planktonból a vizsgált években 14-27 közötti volt a kisrákok taxonszáma (1. táblázat). A Cladocera, Copepoda és Ostracoda taxonhoz tartozó fajok összetétele az évek során keveset változott, kisebb ingadozások mellett azonban az egyes fajok kicserélődtek. Alacsonyabb fajszámot 1998-ban és 2003-ban észleltünk. A különbség a Copepoda fajok eltérő számából adódott. Az egyedszám legmagasabb júliusban volt. A Rotatoria-k kimutatható mennyiségben (1-5 %) a Császár-öböl, a Német tisztás és a Fürdető mintáiban fordultak elő. A Zooplankton dominancia viszonyaira a Copepoda-k túlsúlya volt a jellemző. A Zooplankton mennyiségének együttese csökkenő taxon szám mellett a Cyclops-ok irányába tolódott el. A rákfaunának Copepoda populáció felé való eltolódását fejezi ki a Copepoda/Cladocera egyedszám aránya is. A planktonrákok egyedszámának csökkenése - a környezeti változásokon túl - a plankton fogyasztó halak hatásának is betudható. 1. táblázat Zooplankton taxonszámok a Velenceitóban az egyes években Taxon / év 1997 1998 1999 2001 2003 Cladocera 11 6 11 11 10 Copepoda 9 7 12 8 4 Ostracoda 2 2 4 3 0 Összesen: 22 15 27 22 14 Meiobentosz A Velencei-tóból kimutatott kisrákok taxonszáma 17-34 közötti volt (2. táblázat). A meiobentosz taxon több mint 40 %-a a planktonnak is tagja, ami a két élettér nagymértékű átjárhatóságát tükrözi. A meiobentoszban a fajok száma kevés volt, főként Cladocerák, Copepodák Ostracodák, Nematodák*, Oligochaeták* és Chironomidae* lárvák alkották (2. táblázat). A Nematodák gyakran hiányoztak a mintákból, míg a Copepodák szinte folyamatosan jelen voltak. Faji összetételük alapján 3 üledéktáj írható le: a nyugati, a középső és a keleti (1. ábra).
