Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
1. szám - Nagy Ildikó Réka–Novák Tibor József: A hazai vízfolyás-helyreállítások fogalomhasználatáról
40 A hazai vízfolyás-helyreállítások fogalomhasználatáról Nagy Ildikó Réka- Nóvák Tibor József Budapesti Corvinus Egyetem, Tájvédelmi- és Tájrehabilitációs Tanszék, 1118. Bp. Villányi út 35-43. Debreceni Egyetem, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék,, 4010. Debrecen., Egyetem tér 1. Pf. 9. Kivonat: A Szerzők a nemzetközi gyakorlatból és több tudományterület fogalomhasználatából levezetve tekintik át a folyóvíz-helyreállítás kifejezéseit. Megkísérlik kiemelni az egyes kifejezések által takart tevékenységek közötti - néha elmosódó - különbségeket. Összegzésként a vizsgált fogalmakra vonatkozóan ajánlást tesznek a hazai lehetőségekhez és a vízgazdálkodási gyakorlathoz illeszkedő szóhasználatra, oly módon, hogy a kifejezések eredeti jelentéstartalma se maradjon figyelmen kívül. Kulcsszavak: nyelvművelés, vízgazdálkodás, környezetvédelem. A vízfolyás-helyreállítások helye a vízgazdálkodásban A hazánkban is meghonosodott vízfolyás-helyreállítási programok kapcsán egyre gyakrabban találkozunk a gyakorlati életben, a szakirodalomban és a köznyelvben is a rehabilitáció, renaturáció, renaturalizáció, restauráció, rekonstrukció, revitalizáció kifejezésekkel. Mindezek olyan vízügyi beavatkozásokat takarnak, amelyek esetében a hagyományos célok (árvízvédelem, vízkészlet biztosítás, vízelvezetés, meder és partbiztosítás) mellett jelentős súllyal szerepelnek természet- és tájvédelmi, ökológiai célok, a vízfolyások rekreációs és esztétikai értékének növelésének szempontjai. A fenti célok integrálásával olyan vízfolyáshelyreállítási tervek születnek, amelyekben gyakran a hagyományos vízügyi beavatkozásokkal tökéletesen ellentétes intézkedésekre van szükség (gátak, meder- és partbiztosítások eltávolítása, holtágak visszacsatolása, lehető elárasztás). E tevékenységek tervezését az elmúlt évtizedekben megvalósított számtalan esettanulmányból, és a kivitelezés tapasztalatait, legfontosabb irányelveit sűrítő áttekintő munkákból ismerhettünk meg (Kapfer - Leiders 1994, Gunkel 1996 Patt et al. 1998, Loucks 1998, Schiechtl Stern 2002, Bain et al. 2000, Tourbier - Schanze 2005). Az Európai Unió Víz Keretirányelvének (2000/60/ EC) 2000-ben történt elfogadásával a vízfolyás-helyreállítás nemzetközi jogalapot nyert. Felszíni vizek esetében az Irányelv által előírt, víztest-típusonként nemzetközileg és nemzetileg is meghatározott (Blöch 2004, SomlyódySzilágyi 2004, Heltai et al. 2005, Gayer 2005, Zumbroich - Müller - Friedrich 1999) „jó állapot" elérésének kulcsa a víztestek ökológiai állapotát (is) javító helyreállítása. A hagyományos vízgazdálkodási célok kiegészítése az újonnan felmerült igényekkel integrált vízgazdálkodási modellek kialakítását sürgette, amelyeknek fontos elemét képezik a restaurációs ökológiából a vízgazdálkodási gyakorlatba átültetett elemek (Dahlmann 1996, Tent 1994, Stöckmann 1994). Az integrált vízgazdálkodásban megjelenő, a restaurációs ökológia gyakorlati megvalósulásaként értelmezhető élőhely helyreállítás (SER 2002) ugyanúgy nem végezhető el vízrendezés nélkül, ahogyan a vízügyi beavatkozások sem nélkülözhetik a várható hatások árvízbiztonságra, élővilágra, a tájhasznosításra, a tájképre ható következmények mérlegelését. Az élőhely-helyreállítás sok esetben egyéb vízgazdálkodási feladatok eszköze, így egyre kevésbé jelenik meg természetvédelmi öncélként, inkább az új vízgazdálkodással szemben támasztott társadalmi elvárások érdekében bevetett eszköztár részévé vált (Schiechtl- Stern 2002, Patt - et al. 1998). Az integrált vízgazdálkodás eszköz-rendszerében ezáltal előkelő helyet foglalnak el a hidrológiai és ökológiai adottságok - közvetve pedig a tájpotenciál és a kedvező látvány - helyreállítást célzó beavatkozások. Az új szempontok érvényesítéséhez több tudomány és szakma művelőinek (ökológusok, hidrológusok, tájtervezők, vidékfejlesztési szakemberek, gazdálkodók) közreműködésére van szükség. A fogalomhasználat következetlenségei A gyorsan terjedő gyakorlat, annak interdiszciplináris jellege és a konkrét esetek sokfélesége a helyreállítással kapcsolatos fogalmak néha már-már kaotikus használatához vezetett. Gyakran ugyanarra a beavatkozásra is eltérő fogalmakat használnak (ld. Zsuffa 1993, Marchand 1993, Zsuffa - Bogardi 1995), néha pedig az azonos fogalommal jelölt beavatkozások takarnak egymástól gyökeresen különböző célok érdekében teljesen eltérő módszerekkel megvalósított programokat. Mindezért a hazai szakemberek nem hibáztathatok, hiszen a fenti fogalmak, és az általuk takart tevékenységek csak néhány éve kerültek át a külföldi (elsősorban angol nyelvű) szakirodalomból a magyarba. Ezeket a kifejezéseket egy-egy nyelvterületen belül az eltérő szakterületek (ökológia, vízügy, területfejlesztés, természetvédelem) is különbözőképpen használják (Mitsch 2005, Mitsch - Lefeuvre - Bouchard 2002). Ennek egyik oka, hogy ezek a fogalmak több alkalmazott tudományterületen - mint a restaurációs ökológia vagy a mérnöki tudományok - kisebb-nagyobb átfedéssel egy időben jelentek meg, és jelenleg sem határolódnak el egymástól minden esetben pontos definíciók alapján (Margóczi 1998, Standovár-Primack 2001, Nagy-Novák 2004). Éppen ezért elsősorban angol és német nyelvterületen ahol ilyen típusú programok gyakorlati megvalósítása régóta részét képezi a vízgazdálkodás feladatainak - de itthon is, több kísérlet történt arra nézve, hogy a fenti fogalmak használatát legalább az adott nyelvterület, vagy szakterület számára egységessé és egyértelművé tegyék (Gunkel 1996, Bardóczyné-Harkányiné-Loksa 2000). A fogalomhasználat egységesítésére a hazai szakirodalomban inkább az ökológia, illetve a természetvédelem terén (Margóczi, Göri, Standovár-Primack) találunk példákat. Ezen törekvések és ajánlások ellenére sem mindig következetes az egyes fogalmak megjelenése. Előző tanulmányainkban (Nagy - Nóvák 2004, Nagy Nóvák 2005) kísérletet tettünk a nemzetközi és részben a hazai vízfolyás-helyreállítási gyakorlat sajátosságainak felvázolására és a használt fogalmak értelmezésére. Most a nemzetközi gyakorlatból és több tudományterület fogalomhasználatából levezetve tekintjük át a folyóvíz-helyreállítás kifejezéseit. Megkíséreltük kiemelni az egyes kifejezések által takart tevékenységek közötti - néha elmosódó - különbségeket. Összegzésként a vizsgált fogalmakra vonatkozóan bátorkodtunk ajánlást tenni a hazai lehetőségekhez és a vízgazdálkodási gyakorlathoz illeszkedő szóhasználatra, oly módon, hogy a kifejezések eredeti jelentéstartalma se maradjon figyelmen kívül. E tanulmány szerzői tisztában vannak vele, hogy új szakkifejezés meghonosodása egy adott szaknyelvben korántsem mindig konszenzus, sokkal inkább a megszokás alapján történik, ezért nem remélhető, hogy a helyreállítási beavatkozásokkal kapcsolatos fogalomhasználat rövid idő alatt le-