Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Scheuer Gyula: A budai termálkarszt pilisi szakaszának karsztvíz-földtani fejlődése a negyedidőszakban a mészképző források alapján

48 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 3. SZ. Második folyamatként fogható fel, hogy mivel az eddigi karsztos kőzettestek felfütését biztosító hévíz-feláramlás megszűnt, ezek lehűltek, azaz hőmérsékletük lényegesen lecsökkent. Ez vízföldtanilag annyit jelent, hogy a termálkarszt határa keleti irányba tolódott el, így területi kiterjedése nyugat felé csökkent, miközben a normál hideg karsztvizet tároló karsztrendszere pedig növekedett, illetve a két rendszer közötti átmeneti zóna is keleti irányba mozdult el. Vagyis a földtani (emelkedés) és a vízföldtani folyamatok (a melegvizet szállító feláramlási pálya elapadása) a pilisi-egység termálkarsztján belül, annak nyugati peremi területeinél a rendszer lehűlésének irányába tolódtak. Ezek a folyamatok azzal magyarázhatók, hogy a vizsgált területen belül a mai széles Duna-völgy területén a folyóig ma már csak subtermális karsztos hévizek törnek fel. E folyamatot részletezem még a „Megállapítások" fejezet 3.7 pontjában. Annak bizonyítására, hogy a termálkarszt legészakibb részén a paleo-budakalászi öblözet területén 1,1-0-5 millió évek között milyen jelentős hévforrás-tevékenység és mészképződés történt, elvégeztem az egyes mészkő előfordulások készlet-becslését is. A tárgyalt területen a paleo-hévforrások 11,750 millió m

3 becsült mennyiségű forrásvízi mészkövet raktak le, amely érték kiugróan nagy a teljes budai termálkarszton belül. 2.2. A paleo-iirömhegyi öblözet hévforrásai és mészkő előfordulásai. A pilisi-termálkarsztnak Solymári-völgyhöz tartozó részén a Péter-hegyi dolomitvonulat keletre a Dunára néző előterében is kialakult egy olyan öblözet, amelynek területén feltörő paleo-hévforrások jelentős mennyiségű forrásvízi mészkövet halmoztak fel környezetükben. Ezt az öblözetet az itt keletkezett legnagyobb forrásvízi mészkő előfordulás után neveztem el amely nemcsak a tárgyalt terület egyik legnagyobbja, hanem a teljes budai-termálkarszton belül is meghatározójelentőségű előfordulás. A Budai és Pilis-hegység természetes határát az északnyugat-délkelet irányú Solymári-árok mentén állapították meg, amelyben a Aranyhegyi-patak folyik. Ez a völgy és hozzá kapcsolódó paleo-ürömhegyi öblözet a negyedidőszakban kb. 1,1-0,5 millió évek között szintén jelentős szerepet játszott a budai-termálrendszer északi részének megcsapolásában Budapest építésföldtani térképezése s majd a terület állékonyságával kapcsolatban az öblözet területén jelentős számú fúrás készült (Végh S-né 1972, Paál T. 2003) amelyek a negyedidőszaki üledékek alatt mindenütt alsó-oligocén vízzáró képződményeket tártak fel (Tardi Agyag, Kiscelli Agyag). így az ürömhegyi-öblözet nagy kiterjedésű paleo-hévforrástava és üledékgyűjtője az alsó oligocén vízzáró képződmények lepusztult felszínen alakult ki. Tehát ezen a részen is a Solymári-árokhoz kapcsolódóan a pleisztocénen belül 1,1-0,5 millió évek között létrejött egy kiterjedt sík felületű öblözet, amely kedvező feltételeket biztosított egy jelentős nagyságú hévforrástó kialakulásához. Ennek a paleo-tónak mérete északnyugat-délkelet irányban elérte az 1500m-t, szélessége pedig a 600-700 m-t, így felülete 75 ezer m

2-re becsülhető. így az öblözet területén feltörő paleo-hévforrásból képződött mészkőtest azt bizonyítja, hogy a pleisztocén e szakaszában a képződéséhez szükséges paleo-karszt-vízföldtani és környezeti feltételek igen kedvezőek voltak. A paleo-karsztvízföldtani vizsgálatok és megfigyelések alapján e területen is 0,5 millió évektől kezdődően napjainkig alapvető változások következtek be, mert az előzőekben tárgyalt paleo-hévforrások elapadtak, és a termálkarszt ezen a részén is megszűnt a rendszer megcsapolása, s csak a felső-pleisztocénban újjult fel ismét, amikor a szűk Solymári-völgy baloldalán két helyen kis vízfelületű hévforrástó és üledékgyűjtő alakult ki a források körül. Ezért ezeknél a tavi típusú mészkő igen alárendelt mennyiségben keletkezett. A területen is kimutatott újabb fejlődési szakasz azzal a gyors emelkedésekkel és ezzel járó völgybevágódásokkal hozható összefüggésbe, amelyet már hivatkozott Ruszkiczay-Rüdiger Zs. és munkatársainak (2005) vizsgálatai mutattak ki a Duna-völgy fejlődésével kapcsolatban a középső-pleisztocén második felétől kezdve. Ehhez a szakaszos emelkedési időszakokhoz kapcsolható erőteljes völgybevágódás és lepusztulás azt eredményezte, hogy a tárgyalt területen csak a felső-pleisztocénben exhumálódtak olyan karsztos kőzettestek, amelyek forráskilépési hellyé váltak. Ebből levonható az a következtetés, hogy a budai termálkarszt északi-pilisi szakaszánál kb. 500 ezer évtől a felső-pleisztocénig megszűnt átmenetileg a rendszernek a megcsapolása, és csak a pleisztocén befejező belső szakaszában újult fel ismét alárendelt mértékben. így összefoglalóan megállapítható, hogy a Solymárivölgyhöz kapcsolódóan is körülbelül 1,1 millió évvel kezdődően alakultak ki kedvező paleo-vízföldtani adottságok. Ez annak köszönhető, hogy a térség karsztfejlődésének már közölt időszakában a kialakult sík felszínű öblözet lehetőséget biztosított a feltörő paleo-hévforrások környezetében egy kisebb, és egy igen jelentős nagyságú paleo-hévforrástó kialakulásához és több generációs mészkőtestek keletkezéséhez. Ezért paleo-vízföldtanilag bizonyítottnak tekinthető és megerősíti az előző pontban leírt megállapítást, hogy a tényleges paleo-karsztvízszint nem változott, illetve az éghajlati adottságoktól függően csak ingadozott. Ezt a tektonikailag nyugodt periódust váltotta fel azután a területen is kb. 500 ezer évtől kezdődően egy mozgalmas karsztfejlődési szakasz, amelyet már az előzőekben részleteztem. 3. Megállapítások, következtetések 3.1. A budai-termálkarszt északi részén a Pilishegység délkeleti peremein és a Duna völgyében, a jelenlegi forrásokon túlmenően (3) a forrásvízi mészkövek teljes számbavétele alapján, a pleisztocénen belül annak egy meghatározott szakaszától kezdve 11 paleo-hévforrás mutatható ki. Ezért a tárgyalt terület a budai-termálkarszt egyik paleo-hévforrásokban gazdag részének tekinthető, amely azt bizonyítja, hogy egy időszakban a pleisztocénen belül a rendszer megcsapolásában jelentős szerepet játszott egyedi jellemzőkkel. 3.2. A hévforrások a hegység peremi részeken az oligocén vízzáró képződmények elterjedési területeihez kapcsolódnak, és ezen belül akárcsak a maiaknál a hévíz a kiemelt és eltakart helyzetű karbonátos kőzetekből