Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

2. szám - Mosonyi Emil: A környezetvédők felelősségéről

^Moson^i^müjjiz^^lT^iszteletbe^ 3 A környezetvédők felelősségéről Mosonyi Emil D-78224. Singen, (Németország), Widerholdstrasse 24/A (A tanulmány először a Mérnök Újság 2005. évi 12. számának 20-22. oldalán jelent meg) Kivonat: Ha valaki azt tűzi ki céljául, hogy egy szakmai réteg felelősségét fontolgassa, akkor - természetesen mindenekelőtt - világosan azonosítania kell az ahhoz tartozó szakterületet, illetve be kell határolnia azt. A különböző közismert szakmai rétegek és tudományágazatok egyértelmű megnevezése, tevékenységi körük leírása és behatárolása nem okoz nehézséget. Ha valaki mégis bizonytalannak érzi magát, segít egy okos lexikon. A környezetvédő fogalmi meghatározását illetően felmerül egy jogos kérdés. Ha ugyanis a környezetet úgy határozzák meg - amint azt én is értelmezem - hogy az magába foglalja egész bolygónkat, úgy ijesztő arroganciának tartom, hogy némely önjelölt „hivatásos környezetvédő" veszi magának a bátorságot, hogy a természet (a talaj, a víz, az állatok, a növényvilág, a légkör és - nem utolsó sorban - az emberiség) minden problémájáról ítéletet mondhasson. Az Isten által megteremtett és a mi felelősségünkre bízott természet olyannyira magasztos, hogy eme környezet védelmét, továbbá az emberek sorsát és biztonságát nem szabad néhány mindentudó „hivatásos környezetvédőre" bízni. Kulcsszavak: vízgazdálkodás, környezetvédelem. Minden tevékenységi körhöz hozzátartozik a környezet védelme. Nyilvánvaló, hogy egyes, a természettel szoros összefüggésben lévő tudományoknak (biológia, víz- és talajtan, meteorológia) fokozott fontosságot kell tulajdonítani, ha bolygónkat halálos betegség nélkül kívánjuk utódainkra hagyni. Ez nem jelenti azonban azt, hogy egy - gyakorta igen szük körű - tudományág némely képviselői a környezetvédelem gáncsnélküli apostolaiként lépjenek elő. Ha ők mégis beképzelik ezt maguknak, és ilyenként nyilatkoznak, akkor félrevezetik a társadalmat, és magukat is becsapják. A környezetvédelem nem egy különleges szakmai réteg, vagy -tudományág privilégiuma, következésképpen ilyen szakmai rétegek képviselőinek nem szabad „kizárólagos környezetvédőként" fellépniük, olyanokként, akik mindenkinél okosabbak. A környezet védelme minden ember ügye: a természettel szemben jóindulatú és felelősségteljes magatartást jelent. A környezetvédelem fogalma véleményem szerint analóg a humanizmussal, ami egy történelmi mozgalmat jelöl meg. (Eredete a régi görögök és rómaiak történelmében gyökerezik; a középkorban ismét feléledt és a reneszánszban virágzott ki.) A humanizmus igazolja azt a felfogást és azt a magatartást, mely a teljes szabadság, a korlátlan szellemi függetlenség, és felebarátaink méltóságának elismerését jelenti. így tehát meggyőzően kinyilvánítható az analógia: - humanizmus a felebarátainkkal szembeni pozitív magatartás; - környezetvédelem a természettel szembeni pozitív viselkedés. A humanisták - akár férfiak, akár nők - korábban éppúgy, mint manapság, a legkülönbözőbb hivatásokhoz és igen eltérő társadalmi rétegekhez tartoztak és tartoznak. Ugyanígy - nemtől, tevékenységi körtől és szociális státusztól függetlenül - mindegyik kortársunk lehetősége és kötelessége, hogy védje a környezetet. Hozzá kell azonban fűzni, hogy vannak hivatások és tudományok, melyek erősebben kötődnek a természethez, mint mások. Egy biológus például kétségkívül sokkal közvetlenebb kapcsolatban áll a környezet ökológiai problémáival, mint egy mérnök, aki az épületek statikájára, vagy a gépgyártásra szakosodott. Nyilvánvaló tehát, hogy ma a mérnököknek sokkal többet kell azon szakterületek ökológiai struktúrájáról tudniuk, melyeket az általuk kimunkált projektek érinthetnek, mint korábban. A légkör védelmét szolgáló követelmények terén is járatosnak kell lenniük. Másrészt viszont nem lesz feltétlenül mindegyik ökológus hitelesebb környezetvédő, mint egy mérnök, vagy a gazdaságtudomány szakembere, ha éppen a két utóbb nevezett áll ki a természet védelme mellett, s a környezet védelmét sokkal tágabban és észszerűbben értelmezik, mint ezt korábban igen gyakran tették. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy egyes „tévedhetetlen környezetvédők" megrekedtek a környezetvédelmi mozgalmak kezdeti korszakánál - melyek akkor kétségkívül helyes megmozdulások voltak és nem ismerték fel az időközben bebizonyosodott aktuális alapelveket, melyeknek véleményem szerint a következőképpen kell hangozniuk: - Helyi kihatások helyett inkább a regionális, sőt: globális effektusok a mértékadóak. - Rövidtávú behatások helyett a több évre kiható következményeket kell figyelembe venni. - El kell végezni a „no project"-állapot (inkább ne tervezzünk semmit) elemzését, azaz meg kell vizsgálni, milyen hosszú távú ökológiai, ökonómiai és szociális következményekkel járhat, ha megakadályozzák az adott terv megvalósítását. A projekt ökológiai hatásait is kvantitatív értékekkel kell meghatározni, a műszaki és gazdasági paraméterekhez hasonlóan; nem csak óbégatással (rettenetes, katasztrofális, elviselhetetlen stb.). A negatív ökológiai hatások ellenére sok műszaki projektet ki lehet egészíteni megfelelő kompenzáló intézkedésekkel és felügyeleti mérő (monitoring-) rendszerekkel, melyek ökológiai haszonnal járnak, és a hátrányokat részen, vagy teljesen kiegyenlítik. Végezetül, de nem utoljára fel kell ismernünk, hogy maga az ember is része a környezetnek. Következésképpen a műszaki fejlődés humán és szociális előnyeit nem szabad kihagyni az értékelésből, sem azokat lekicsinyelni. Az emberi élet biztonságának és védelmének minden egyéb követelménnyel szemben elsőbbséget kell biztosítani. A fenti felsorolás utolsó mondatához szeretném megjegyezni, hogy pl. olyan projektek megítélésénél, melyek előnyös hatással vannak az árvizek levonulási körülményeire, véleményem szerint a biztonság növelésének lehetőségét fölérendelt, sőt: döntő tényezőként kell figyelembe venni a hozam-költség elemzésnél, illetve a használati érték elemzésénél.