Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
6. szám - XLVII. Hidrobiológus Napok: Vizeink élővilágát érintő környezeti változások Tihany, 2005. október 5–7.
77 A nádas területe az évek során érzékelhetően nem változott. A terület jellemző hínárvegetációja a tündérrózsa-vízitök hínár (Nymphaeetum albo-luteae) tavirózsás szubasszociációja. A nyíltvíz és a vízitök hínáros évenként változó mértékben, egymás rovására kialakuló részesedése egyértelműen a vízállás függvényében jött létre. A vízitök hínáros által elfoglalt területeken, annak különböző változatait találvégzett beavatkozások (1998-2004) A nyílt vízfelszínü mederrészek mindhárom évben érdestócsagazhínár (Ceratophylletum demersi) által béleltek voltak, helyenként megjelent bennük a súlyom (Ferencz és Lakatos, 2003). A keresztes békalencse (Lemna trisulca), a közönséges rence ( Utricularia vulgaris), a tófonal (Zannichellia palustris) és a fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus) eltérő időszakokban való megjelenését emelnénk ki (Ferencz etal. 2004). 2005. szeptemberében a megváltozott vízháztartású és vízminőségű holtmederben eddig nem jellemző társulások jelentek meg. A nyílt vízfelület 10% alá csökkent a nagy kiterjedésben megtalálható úszó hínártársulások miatt, amelyek a vízitök hínáros felé mozaikszerű foltokban képeztek átmenetet. A vízipáfrány-társulás (Salvinio-Spirodeletum) sűrű bevonatot alkotó, mérsékelten eutróf állóvizek társulása. A társulás felszínen lebegő szintjét a rucaöröm (Salvinia natans), a bojtos békalencse (Spirodela polyrrhiza) és a kis békalencse (Lemna minor) összefüggő állománya alkotta, az alámerült lebegőhínár szintjét az érdes tócsagaz egyedei hozták létre. A sulymos (Trapetum natantis) a mélyebb területek felett alakult ki. Kisebb egyedszámban megtaláltuk a nagy moszatpáfrányt (Azolla filiculoides). Az észak-amerikai kontinens melegebb területeiről származó adventiv növény megjelenését a hazai flórában először 1996-ban egy a Nyéki-Holt-Dunától északra fekvő gemenci fokban jelezték (Fehér és Schmidt, 1998), majd két évvel később a közvetlen vízrendszerhez tartozó Cserta-Dunából írták le (Steták, 2000). Innen a Nyéki-Holt-Dunába a 2005. év áradásai sodorhatták. A Nyéki-Holt-Dunán kisebb egyedszámban a sulymosban, a vízipáfrány társulásban és a vízitök hínárosban is megtaláltuk. tuk meg a vegetációs időszak és a terület vízellátottságától függően. Ezek közös két faja a gyűrűs süllőhínár (Mvriophyllum verticillatum) és a vízitök (Nuphar lutea). A szárazabb 2004. év tavaszán a mételykórós (Rorippo-Oenanthetum) mocsári társulás, ősszel pedig a keserűfüves-csetkákás (Polygono-Eleocharitetum ovatae) jelent meg a területen nagyobb kiterjedésben. 2. ábra: A Duna havi vízállás maximumai (2002-2005) A vizsgálat három évében az össz-fajszám és a hínár-fajszám évenkénti változása (3. ábra) egymással ellentétes tendenciát mutat. A hínámövényeknek a 2004. év kedvezőtlen feltételeket jelentett, mivel a második éve tartó részleges kiszáradás fajszámbeli csökkenésüket okozta. A többi életformához tartozó csoportokban faj szám növekedést tapasztaltunk, legszembetűnőbb ez a félig rejtve telelő hemikryptophyta (H) fajok esetében. A kedvezőtlen vegetációs periódust mag vagy rügy formájában átvészelő hínárnövények, a hydro-therophyta (HyTh) fajok 45,5%-os részesedése a legnagyobb a hínárfajokon belül (4. ábra). Ezt követik az üledék felszínén kúszó és gazdagon elágazó földalatti hajtásokkal áttelelő, iszaplakó szárazföldi alakokkal rendelkező hydro-hemikrytophyta (HH) fajok 23%-kal. A HyTh életmódú fajok közül az emerz lebegők (HyTh3) és a szubmerz lebegők (HyTh4) fajszámában találhatunk évenkénti eltéréseket, hasonló tendenciát, mint a HyH életmódú fajok emerz gyökerező (HyHl) és szubmerz gyökerező (HyH2) csoportjainál. A flóra természetvédelmi értékei a jelenleg hatályos jogszabály (13/2001. /V.9./ KÖM rendelet) szerint a hat védett faj: Aster sedifolius, Leucojum aestivum, Nymphaea alba, Nymphoides peltata, Salvinia natans, Trapa natans. A természetvédelmi értékkategóriákhoz (Simon, 1988) tartozó fajszámok alapján képzett vegetációs degradációfok (D|=GY+TZ/V+E+K) évenkénti alakulása: 0,053; 0,262; 0,184. A holtmeder növényzetének természetessége 2004-ben volt a legkisebb, 2003-ban a legnagyobb.
