Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

3. szám - Konferencia a Tisza-Körös hajózhatóságáról, vízgazdálkodásáról és természetvédelméről (Csongrád, 2005. október 28.)

Konferencia a Csongrádi Duzzasztó megépítésének lehetőségéről 53 Gondolatok ..

. Kell-e a csongrádi vízlépcső? A hír bennem vegyes érzelmeket vált ki. Kezdő mérnök koromban, mint területgazda, részt vehettem a csongrádi vízlépcső-tervezést előkészítő, majd tervezési munkájában, később pedig a mellék-létesítmények építésében. Csak a főmű nem épült meg. Én személy szerint is károsultja vagyok az építés elmaradásának. Azt gondoltam, hogy 1985-től, a duzzasztás megkezdésétől nyugdíjba vonulásomig komoly, profi szintű gyakorlatra tehetek szert az üzemeltetésben. Ezért, mint nyugdíjas, talán szakértőként, de legalább is éjjeliőrként nyugodtan dolgozhatok tovább. A nyugdíjazás eljött, a vízlépcső meg elmaradt. Komolyra fordítva a szót, néhány gondolatot szeretnék felvetni a marketing munka kapcsán elkövetett ágazatpolitikai, illetőleg taktikai hibákról, továbbá a szolgálat dolgozóit sújtó intrikáról és pszichikai hatásáról. A vízlépcső-építés leállítása médiaháború következménye volt. Ez a háború elég egyoldalúan zajlott. Mindenki a vízügyet lőtte. Nekünk néhány lövés után elfogyott a muníciónk, továbbá a szakmai alapú mondanivalónk senkit nem érdekelt. A vízlépcső-építés zászlóvivője a vízügy volt. Nem kellett volna mindenkit megelőzve pártfogolnunk az ügyet. A vízlépcső ügyének társadalmi ellenzésé t látva a szakmai partnerek visszaléptek, a politika elbizonytalanodott, majd meghátrált! A vízügy kezében meg ott maradt a zászló, mint résztvevők kezében a transzparensek a május 1-jei felvonulás után. A vízlépcső és a vízügyes a közvélemény szemében azonos fogalommá vált. Különösen azt követően, amikor a hajózás és energiatermelés feleslegesnek, a természet és környezetvédelem, a mezőgazdaság kifejezetten káros, nemkívánatos létesítménynek minősítette a vízlépcsőt. Ebben az időszakban nem volt jó vízügyesnek lenni. Közvélemény szerint a mi vízlépcsőmániásak és környezetrombolók voltunk. Hittel vallom, hogy az „Úgy éljünk, hogy élhessünk" természettudományos elv kidolgozása és megvalósítója - és azóta is ápolója - a vízgazdálkodás volt. Sajnos, ez időben a természet sem tette szükségessé a szakma gyakorlását. A csendes napi tevékenységre volt csak szükség. Később, a század végén bizonyíthattunk, majd Kisköre pozitív üzemeltetési tapasztalatai is előnyösen befolyásolták megítélésünket. Az igény újrafogalmazásánál nem szabad vezető szerepet játszani a vízügynek, még akkor sem, ha a létesítmény „szakmai mű". Menedzselni kell. Elő kell segíteni, hogy a mások által megfogalmazott igény vízügyi szakmai szempontok szerint maradéktalanul teljesüljön. Egy új fiaskót nem valószínű, hogy eredményes feltámadással élne túl a szolgálat. A fásult, hitevesztett, pártfogók nélküli szervezet könnyedén a feldarabolás sorsára jutna. Részmegoldásokba talán nem szabadna belemenni. Sajnálatos lenne, ha nem a teljes, eredetileg tervezett funkciók épülnének meg. Igaz azonban az is, hogy a tervezés óta gyökeres változás következett be a társadalmi és tulajdonviszonyokban. Az új műnek ezen új igényeket kell kielégíteni. Az 1990-es évek elejétől több önkormányzati és civil szervezésű konferencián, tanácskozáson vettem részt, ahol a csongrádi vízlépcső építésének szükségessége elhangzott. A gondolat érik, mely egyre bővül és válik teljessé, csatlakozva hozzá az egyes érdekeltek. A vízügy feladata a szakmai alapokon álló pallérozás. Nem lehet előkelő idegenként szemlélni az eseményeket, mert esetleg idejekorán rossz irányba terelődik, vagy zátonyra fut az ügy. A tanácskozásokon előkerült a jelen egyik legfontosabb szociálpolitikai kérdése: a vidék megélhetése, a lakosság helyben tartása. Elhangzott, hogy a közép- és alsó-Tisza e szakaszának lakossága sem jelenleg, sem a távlatban nem remélhet jelentős ipari, vagy mezőgazdasági beruházást, amely javíthatná gazdasági esélyeit. A vízlépcső lehetne az egyetlen, nagy térséget érintő esélyteremtő beruházás. Nem lenne érdektelen, ha a vízügy végeztetne közvélemény-kutatást Tiszalök, Kisköre, Békésszentandrás duzzasztói által érintett folyószakaszok lakossága és önkormányzatai körében: hogyan vélekednek a vízlépcsőről, hogyan szolgálják, és miben károsítják őket. A csak duzzasztás, vagy a duzzasztás és tározó kombinációja szolgálja-e jobban az érdekeiket? Mit szólnának a müvek üzemeltetésének leállításához, megszüntetésükhöz? A fantázia már a Duna-Tisza csatorna megépítését is megemlíti. Álmodozni lehet róla, de szűk-körű szolgáltatásának (hajózás és kis mértékben öntözés) haszna és bekerülési költsége egyelőre nincs paritásban. Az érintett térség szakágazati, gazdasági és szociálpolitikai kérdéseinek tisztázása és megoldása még bonyolultabb, mint az említett tiszai régióé. Ha már szóba hoztam a Duna-Tisza csatornát, engedjék meg, hogy az építés 300 éves gondolatát, tervét és történeteit összefoglaló, 1947-ben megjelent könyv előszavából, dr. Bárányos Károly akkori földmívelésügyi miniszter tollából idézzek: „Hogy a csatorna mindezek ellenére nem épült meg, annak oka az volt, hogy az összes érdekeltek más és más helyre kívánták a csatorna tiszai torkolatát. Egyik párt sem volt elég erős arra, hogy elgondolását keresztül vigye, de mindegyik elég erős volt ahhoz, hogy megakadályozza a csatornának a más - vélt érdekeivel ellentétes - vonalon való megépítését." Gyönyörű, örök érvényű gondolat! Napjainkban is használt praktikum. Ékes bizonyítéka, hogy nem csak a környezetvédelemben, hanem a demokráciában is úttörők voltak a vízügyesek.. Én minden esetre szurkolok. Eszemmel azért, mert tudom, hogy szakmailag a közbenső vízlépcsőt meg kell építeni. Szívemmel azért, hogy ne legyen duzzasztó. Az én lelkemben a Tisza az a folyó, melynek le lehet menni a medrébe, le lehet ülni a homokfövenyre, előttem a csillogó víz, fölöttem a kísérő fűzbokrok. Itt személyes kapcsolatba kerülhetünk. Lehet gyönyörködni szelíd kanyarulataiban, tekintélyt parancsoló, sanda áramlatokkal teli vizében, a víz és szél kergette fűzlevél tutajokban, szemembe tükröződő vibráló napsugarakban. ... A duzzasztott medernek nincs egyénisége. Elvárom, hogy a veszteségért kárpótoljanak. Épüljön tározó - ez egyébként szakmai szempontok miatt is elkerülhetetlen - ahol a fentebbi képnek megfelelő Tiszát megtalálhatjuk. A csongrádiak különösen jól járnak. Látszólag függetlenedhetnek Kiskörétől. Nem kell szidniuk őket, maguk önthetik el saját vízlépcsőjükkel strandjukat, s tehetik tönkre nyári programjaikat. Hajdú Dezső ny. csongrádi szakaszmérnök