Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

3. szám - Konferencia a Tisza-Körös hajózhatóságáról, vízgazdálkodásáról és természetvédelméről (Csongrád, 2005. október 28.)

JConferenciaj^sc^ 35 módszerrel nagyon könnyen ki lehet kerülni egy kérdést, egy nagyon fontos politikai akaratot - amely kérdés mögött egy egész megye áll. Na, ez az, amit el kell kerülni, ezért mondom én azt, hogy ennek a konferenciának az a nagyon fontos célja, hogy mindenki azt mondja el, amit gondol. A konferenciáról szó szerinti írásbeli anyagot készítünk, és majd a honlapomon megjelenik, hogy hol lehet ahhoz hozzájutni. Ha valakinek vannak szakmai anyagai, gazdasági tanulmányai, akkor azokat szívesen várom, hiszen akkor a komplex anyaghoz azokat is csatolni tudjuk, és el fogjuk küldeni a konferencia minden résztvevőjének és az újságíróknak is. Innentől kezdve pedig nem lehet majd azt mondani, hogy azért nem foglalkoznak a kérdéssel, mert soha senki nem beszélt erről. Tehát itt vagyunk, és ez egy óriási jelentőségű projekt, én itt születtem a környéken és ezért is nagyon megmelengette a szívemet a dolog. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek és szponzorálhatom ezt a konferenciát. Ennyit szerettem volna bevezetőként elmondani, és úgy gondolom, akkor most térjünk is rá a tízperces expozékra. Még egyszer szeretnék mindenkit megkérni arra, hogy szigorúan arról beszéljen, ami szakterületéhez tartozik, nincs szükségünk hosszas politikai szózatokra, nem azért gyűltünk ma itt össze. A programunk szerint az első előadó dr. Kováts Gábor, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke lesz, aki véleményem szerint megfelelő felütést tud adni a konferenciához. Dr. Kováts Gábor (elnök, Magyar Mérnöki Kamara) Képviselő Urak, Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Hallgatóság! Nagyon nagy felelősség ide elsőként kiállni, hiszen akármit is mondok, az úgy gondolom, mindenképpen megadja ennek a konferenciának a hangulatát, az egész későbbi menetet befolyásolhatja. Két olyan dologról szeretnék beszélni, amit nem tudtam leírni, de az elmúlt három-négy nap történése. A hét elején Győrben voltam egy közlekedési konferencián, amit a Gazdasági Minisztérium, a Mérnöki Kamara, a Levegő Munkacsoport és még sok más szervezet tartott, arról szólt ez a konferencia, hogy a következő időszakban - 2007-től kezdődően - milyen európai pénzeket kell nekünk a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére felhasználnunk. Ezen a konferencián nagyon komoly támogató szó esett a magyar víziút-hálózatfejlesztésről, és ezen belül arról, hogy nem elég, hogy ha a Dunán tudunk úgy-ahogy hajózni, hanem a Tiszát is be kell kapcsolni ebbe a nemzetközi víziút-rendszerbe. A másik téma, a tegnapi napon a Budapesti Műszaki Egyetem nagyon elegáns rektori tanácstermében Mosonyi Emil professzor urat köszöntöttük kilencvenötödik születésnapja alkalmából. Állítom, hogy a magyar vízgazdálkodás elitje ott volt legalábbis amennyi közülük befért, hiszen ez nem túl nagy terem. Ugye, Mosonyi professzor úr a vízierő-hasznosítás nemzetközileg elismert szakembere, itt is sok szó esett a vízi közlekedésről. Térjünk hát rá a konferencia tényleges témájára. Engem úgy mutattak be, mint a Magyar Mérnöki Kamara elnökét, és valóban az is vagyok, de azt mindenki tudja, hogy én Szegeden vízügyi igazgatóként tíz évet, előtte különböző beosztásokban közel három évtizedet eltöltöttem. Amit én most elmondok, az nem a Magyar Mérnöki Kamara testületi véleménye nem azért az, mert a kamara esetleg nem ért vele egyet hanem azért, mert a kamara még nem kapott felhatalmazást arra, hogy ezt a kérdést minden részletében vizsgálja meg, de ha kap ilyen felkérést, nálunk vízügyes, energetikai, környezetvédelmi és még nagyon sok fajta szakember található (közel tizennyolcezer szakértő mérnökünk van). Lassan két évtizede, hogy ha Magyarországon a vízgazdálkodás nagylétesítményeiről beszélnek, az némi bátorságot igényel. Engem is megkérdeztek, hogy vállalom-e a részvételt ezen a konferencián, és én természetesen igen nagy őrömmel vállaltam. A Csongrádi Vízlépcső újbóli napirendre kerülése éppen azt bizonyítja, hogy lehet politikai konszenzus akkor, amikor egy térség fejlődését nem önös politikai céllal, hanem közös gondolkodással kívánjuk megoldani. Több szempontból is érzelmi kötődésem van ehhez a témához 1962-ben az egyetem elvégzése után az első munkahelyem itt, Csongrádon volt - a csongrádi üzemmérnökségen - a bokrosi Kossuth-öntözőtelepet építettük, ott ahol a vízlépcsőnek kéne valahol, már régen, üzemelnie. Ez után a csongrádi vízlépcső első tervezési időszakában, mint a vízügyi igazgatóság igazgatóhelyettese vettem részt azokon a szakmai konzultációkon, melyek egy minél jobb létesítmény megvalósítását célozták. Ezt követően 1979-ben, amikor felkértek a debreceni Kelet-Magyarországi Vízépítő Vállalat főmérnöki teendőinek ellátására, pusztán azért vállaltam el, mert ennek a vállalatnak kijelölt feladata volt akkor a csongrádi vízlépcső megépítése. El is kezdtük az építést, elkészült a körtöltés, elkészült az a feljáró út is, amin ma is közlekednek a csongrádi szőlőtulajdonosok, elkészült a felvonulási terület, és még sok minden egyéb. Egészen 1981 januárjáig úgy volt, hogy az építkezés a megfelelő rendben halad. Azonban ezt követően, míg az egyik héten még megbeszéltük a beruházóval a beruházási ütemet, addig a rákövetkező héten már jött is a parancs, hogy állj, és attól kezdve legfeljebb állagmegóvási munkálatokat végezhettünk. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy akkoriban egy törvény szólt arról, hogy ezt a vízlépcsőt meg kell építeni, azt azonban már nem tudom, hogy ezt a törvényt módosították-e azóta. Nyugodt szívvel megállapíthatjuk, hogy a Csongrádi Vízlépcső szakmailag egészen más kategória, mint a dunai vízierőmű-rendszer - én ezzel most nem akarok sem pozitív, sem negatív véleményt nyilvánítani a dunai rendszerrel kapcsolatban, csak jelzem, hogy egészen más kategória. Először is a Tiszán már korábban megépült a törökbecsei, a kiskörei és a tiszalöki duzzasztó, tehát a csongrádi duzzasztó egy hiányzó láncszemként valósult volna meg. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy szerencse, hogy eddig még a Körös-völgyben nem történt vízhiány miatt mezőgazdasági - vagy ha úgy jobban tetszik ökológiai katasztrófa. Csongrád megyében példamutató összefogással és politikai bátorsággal vették elő a duzzasztó ügyét. Vitathatatlan azonban, hogy ha nem kerül bele a Nemzeti Fejlesztési Tervbe, akkor nagy valószínűséggel megvalósítása újabb negyedszázadot késni fog. Miért van szükség Csongrád fölött erre a műtárgyra? Egyértelmű, hogy időjárásunk a szélsőségek irányába mozdul el, és így a rendkívüli árvizek mellett kiszámíthatatlanul hosszú és tartós száraz periódusok esélye is megnő. A Tiszán egy újabb duzzasztónak, ha az összes