Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

3. szám - Konferencia a Tisza-Körös hajózhatóságáról, vízgazdálkodásáról és természetvédelméről (Csongrád, 2005. október 28.)

34 Konferencia a Tisza-Körös hajózhatóságáról, vízgazdálkodásáról és természetvédelméről (Csongrád, 2005. október 28.) Különös tekintettel a duzzasztóművek megépítésének lehetőségéről és támogatottságáról Szervező: Dr. Becsey Zsolt (Európa Parlamenti Képviselő, ENP-ED) Vincze László (Csongrád Országgyűlési Képviselője) Vincze László (Csongrád országgyűlési képviselője): - Nagy szeretettel köszöntöm Önöket Csongrád városá­ban e rendhagyó konferencián és engedjék meg, hogy bemutassam a tőlem jobbra helyet foglaló európa parla­menti képviselő urat, dr. Becsey Zsoltot, aki volt oly ked­ves, hogy rendelkezésére álljon ennek a mai rendezvény­nek, és voltaképpen ő a házigazdája a konferenciának. Mielőtt átadnám neki a szót, engedjék meg, hogy néhány szóval elmondjam mi is a célja összejövetelünknek. Nem is olyan régen bedobtunk egy nagy kavicsot a Tisza élő­vizébe: május 12-én a Magyar Országgyűlésben elhang­zott a kérdés az államtitkár úrhoz, megvalósítható-e egy vízlépcső építése a Tiszán Csongrád városánál. Minden­ki tudja, hogy eme duzzasztó építésének az ötlete nem mai keletű, már a '80-as években bizonyos előkészületek megtörténtek, de jómagam nem is kívánok részleteseb­ben kitérni erre, hiszen felkért előadóink úgyis kitérnek a kérdéskörre. Inkább csak történeti sorrendiségben mon­dom tovább az eseményeket. Május 17-én levelet írtam a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének, amiben arra kértem, hogy a tiszai hajózhatóság és egyebek érdekében a Csongrádi Duzzasztó megépítését támogassa a Köz­gyűlés. A Megyei Közgyűlés a 1 18/2005. sz. határozatá­val június 30-án konszenzussal döntött, a szavazáson résztvevők mindegyike - pártállástól függetlenül - igen­nel szavazott a duzzasztó megépítése mellett. Ezt követte szeptemberben egy sajtótájékoztatónk, mellyel komoly nyilvánosságot kapott a duzzasztó ügye. Egy ilyen fontos ügyben nagyon fontos az összefogás, ezért kerestem fel dr. Becsey Zsolt európai képviselő urat, akivel hosszas megbeszéléseket folytattunk, és megállapodtunk vele a mai konferencia lebonyolításának részleteiben. Közben a megyei elnök felkérte dr. Balogh László országgyűlési képviselőt és a Bács-Kiskun megyei képviselőket, hogy támogassák ezt az ügyet. Ezt követően beadtunk az Or­szágos Területfejlesztési Bizottsághoz egy önálló ország­gyűlési képviselői határozati javaslatot a Csongrádi Duz­zasztó Nemzeti Fejlesztési Terv II.-be való beemeléséről. Ezt a javaslatot elutasították, de nincs még késve semmi. Itt tart jelenleg a duzzasztó ügye. Tisztelettel köszöntöm meghívott előadóinkat és vendégeinket. Zárásként arra kérném dr. Becsey Zsolt képviselő urat, hogy vegye át a szót és vezesse le a konferenciát. Dr. Becsey Zsolt (európai parlamenti képviselő) - Köszönöm szépen Vincze László képviselő úrnak a meghívást. Én úgy gondolom, hogy egy szakmai konfe­renciára gyűltünk össze - ez is volt a cél - hiszen, szeren­csére, nem politikai álláspontok megvitatására van szük­ség, és ez egy nagyon jó dolog. Amikor hallottam arról, hogy a megyei közgyűlés mellé állt annak - ráadásul pártállástól függetlenül - hogy tárjuk fel a kérdést és pró­báljuk meg a Nemzeti Fejlesztési Terv II.-be beemelni, akkor azt gondoltam, hogy a duzzasztó egy olyan nagy dimenziójú üggyé nőtte ki magát, amit nem lehet szó nélkül hagyni, nem lehet azt mondani, hogy nincs mö­götte politikai akarat vagy nincs mögötte valamilyen szakmai munka. Ezért ezt a kérdést érdemes körbejárni. Szerintem azon már túl lehet lépni, hogy 1990 előtt a­zért nem lehetett egy ilyen duzzasztót megépíteni, mert '90 előtt semmilyen kérdést nem lehetett nyíltan szakma­ilag megvitatni. Ma azonban már ott tartunk, hogy kör­nyezetvédelmi okokra hivatkozva szinte minden projek­tet lesöpörnek. Én magam nem vagyok szakember, így nem is mondom meg előre azt, hogy ennek a projektnek mennyi a pozitívuma és mennyi a negatívuma. Úgy is gondoltam, hogy élve azon jogommal, hogy én vagyok az egyetlenegy olyan európai parlamenti képviselő, aki ebben a megyében született - innen Csongrádtól nem is olyan nagyon messze - ezért a képviselői keretemből összehívok - a projekt lelkes motorjával Vincze László­val közösen - egy olyan szakmai konferenciát, melynek az a célja, hogy a kérdéskört a legalaposabban feltárja szakmailag. A meghívott előadók körét ezen szempont a­lapján válogattuk ki. Nem akartuk azt, hogy a konferen­cia bármilyen szempontból is egyoldalú legyen, pl., hogy csak a helyiek vagy csak a vízgazdálkodással foglalkozó szakemberek mondhassák el a véleményüket. így meg­hívtam a kormány oldaláról Gombos András államtitkár urat, és ha jól tudom az ő képviseletében a Minisztérium is megjelent ezen a konferencián, és szót is kap majd ter­mészetesen, meghívtam a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztérium helyettes államtitkárait is, és magától értető­dően a környezetvédő szervezeteket is meghívtam, hogy mondják el a véleményüket. Egy dolog elfogadhatatlan szerintem, és ezért különösen jó, hogy létre jött ez a kon­ferencia. Elfogadhatatlan, hogy bizonyos egyoldalú saj­tóinformációkon keresztül valaki véleményt formáljon a duzzasztóval kapcsolatban. Ezért is kérek minden előa­dót, hogy arra a területre szorítkozzék a saját felszólalá­sában, ami a szakterületéhez tartozik, amihez ért, amit itt reprezentál. Kérek mindenkit, azt mutassa be, hogy ő ho­gyan látja ennek az elképzelésnek a szakmai jövőjét. Ar­ra kérném továbbá a Nemzeti Fejlesztési Hivatal területi referensét, hogy ismertesse azokat a konkrét menetren­deket, technikai információkat, melyek egy-egy nagy projekt megvalósításához, pályázatok előkészítéséhez, megírásához szükségesek. Egyvalami megint csak elfo­gadhatatlan a számomra, mely folyamatot kibontakozni látok, hogy ha azt mondja valaki - és szerintem egy me­gyének a politikai akarata ennél többet ér, hogy azért nem tud a politika érdemben foglalkozni egy projekttel, mert nincs meg az összes szakmai előkészítő tanulmány, hiszen mindenki tudja, hogy technikai előkészítő tanul­mányokat készíteni a politikai akarat hiányában nem le­het, mert ingyen senki nem tudja megcsinálni. Ezzel a

Next

/
Oldalképek
Tartalom