Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
1. szám - Vágás István: Léczfalvy Sándor: „Felszín alatti vizeink” (Bemutató tanulmány egy poszthumusz szakkönyvről)
j/ÁGÁS I.: Léczfalvy Sándor; „Felszín alatti vizeink" Bemutató tanulmány 27 A kút gödrének átmérője a gyűrű külső átmérőjénél valamivel nagyobb. Nagyobb átmérőjű gyűrűt akkor célszerű alkalmazni, ha a vízadó réteg iszapos. Mélyebb kutak esetében akkor is célszerű nagyobb átmérővel indulni, ha kisebb gyűrűket építünk be, mivel kis átmérőjű lyukban a földkiemelés igen körülményes. A fent említett átmérővel tehát a munkagödröt kiássuk a talajvízszintig, és az alá még - amennyire lehet - 3-5 m mélységig A víz kisebb vízadó kőzetből vödörrel kiemelhető. Ott, ahol nagyobb a víz utánpótlódása, csak szivattyúval lehet vízteleníteni. Van olyan hely pl. a Balaton déli partján (a vízadó réteg finomhomokos iszap) a Balatonhoz közel, ahol a talajvízszint gyakorlatilag a tó víztükrével egyezik, a talajvizet a tó táplálja, és ezért nem is ingadozik sokat. Ilyen helyeken elég 1-2 m-re a nyugalmi vízszint alá lemenni. A betongyűrű külső fala és a kútgödör közötti hézagot célszerű kaviccsal kitölteni egészen a nyugalmi víznívóig. E fölött majdnem a terepig a kút saját anyagából tölthetünk vissza a gyűrűk mögé. A felszínhez közel 40-100 cm -nél a gyűrűk mögött viszont már agyaggal töltsük ki a hézagot. A gyűrűszámot úgy válasszuk meg, hogy a gyűrűk legalább 80 cm-re álljanak ki a terepből, nehogy a szennyezett felszíni vizek belefolyjanak a kútba. A kút elkészülte után azt kitisztítjuk: kimerjük belőle a vizet, lehetőleg többször, hogy a szennyezett környezetben a víz teljesen kicserélődjön. Ezután elkészítjük a kútfej-kiképzést. Mivel a betongyűrűs kút alulról táplálkozik, ezért a gyűrűket a vízzáró fekü rétegig nem tehetjük le, mert kizárjuk a víz-utánpótlódást. Ilyenkor a vízzáró réteg fölé kb. 1 m-es kavics-terítést tehetünk, (ha már lementünk a vízzáró rétegig), és erre állítjuk rá a gyűrűket. A felszín alatti vizek típusai - a könyv felosztásában: „Felszín alatti vizeknek nevezzük a felszín alatt a kőzetek hézagaiban, repedéseiben, üregeiben helyet foglaló, onnan akár természetes, akár mesterséges beavatkozás segítségével kifolyó, vagy kitermelt vizeket. Ezeknek mennyiségi értékeit pedig különböző típusú felszín alatti vízkészleteknek fogjuk definiálni. A felszín alatti víz sokszor szoros kapcsolatban van a felszíniekkel. Vízkészlet szempontjából ezért sokszor együtt értékelhetők. Jól szemléltethető ez pl. a parti szűrésű vízkészlet fogalmával, amely tulajdonképpen a folyókból utánpótlódó vízmennyiséget jelent". „A felszín alatti vizeknek többféle osztályozása lehetséges. Mi a műszaki életben általában elfogadottat követjük, hozzátéve azonban azt, hogy a felszín alatti vizek fajtái nem mindig különíthetők el egymástól, illetve ezek egymásba A talajvízről sokszor átmehetnek, mozgásuk során egyik fajtából a másikba átalakulhatnak". „Az előbbieket szem előtt tartva a felszín alatti vizeket az alábbi csoportosításban fogjuk tárgyalni: a.) Talajvizek, b.) Parti szűrésű vizek, c.) Rétegvizek, d.) Hasadékvizek. A parti szűrésű víz alfejezeteként fogunk szót ejteni a dúsításról, amely tulajdonképpen a felszín alatti vízadó rétegek felszíni vizekkel történő mesterséges táplálását, feltöltését, dúsítását jelenti. A gyakorlatban a víztípusok annyira összefonódnak, hogy elválasztásuk nagyon sok esetben nem is lehetséges". „Talajvíznek nevezzük a felszín alatti vizek azon csoportját, ahol a vízmozgásban, a vízszint alakulásában a párolgásnak illetve a csapadékból történő beszivárgásnak döntő szerepe van. A fentiekből következik, hogy a talajvíz elsősorban szemcsés, üledékes kőzetekben (iszap, iszapos homok, homok, lösz, homokos kavics, apró kavics) fordul elő, mégpedig szabad tükrü állapotban, tehát a felszínhez legközelebb eső első vízadó rétegben. Klaszszikus állapotban sík területen érvényesül elsősorban a párolgás és beszivárgás döntő hatása". „A talajvíz hasznosításnak mennyiségi és minőségi oldala van. Vízszintes talajvízszint esetén tudjuk azt, hogy a sokévi átlagos talajvízszint magasságában a talajvízből történő párolgás és a talajvízbe beszivárgó csapadék egymással egyenlő, és ettől a sokévi átlagos talajvízszinttől lefelé a párolgás értéke bizonyos mélységig kisebb, mint a lejutó csapadéké. Abban az esetben tehát, ha a sokévi átlagos talajvízszintet egy adott értékre süllyesztjük, úgy nyerhetünk egy állandónak tekinthető vízmennyiséget, amelyet folytonosan kitermelhetünk meghatározott vízszín süllyesztés mellett". „A lesüllyeszthetőség maximális értékét több körülmény befolyásolja: a vízzáró réteg mélysége, a talajvízszint ingadozása, a mezőgazdaság érdekei, stb. Mindezek figyelembe vételével megállapíthatjuk a maximális sülylyesztés mértékét, és az így nyerhető maximális vízmenynyiséget. Ezt azonban csak akkor kapjuk meg, ha az egész területen egységesen lesüllyesztjük a vízszintet. És ez jelenti a hasznosítás nehézségét vízszintes terepszint, illetve talajvízszint esetén, ha a talajvíztartó réteg nem vastag. Ti. itt az egész területre kiterjedő egyforma leszívást gyakorlatilag nem lehet megvalósítani, ezért vízszintes terep esetén csak az elméletileg hasznosítható vízkészletnek töredékét tudjuk megnyerni". „A talajvíz hasznosításánál olyan helyeket kell keresnünk, ahol a talajvíz már eleve depressziót létesít a természeti körülmények miatt. ... Ilyen helyen van pl. Balassagyarmat, eredetileg kb. 3000 m 3/d teljesítményű vízmüve, amely az Ipoly legalsó és középső teraszkavicsának határán fekszik, és a magasabban fekvő középső terasz lefolyó vize táplálja. (Régebben az Ipoly időszakos árvízi elöntéséből származó dúsításával egyetemben). A vízmű 16 sekély mélységű kútból áll, a kútsor hossza kb. 4,3 km". „Hazánkban az elméleti talajvízkészlet helytől, a víztartó kőzet vastagságától, milyenségétől, településétől, csapadékos vagy kevésbé csapadékos évektől függően 10 -80 mm/év körülire tehető. (Vízmennyiségi szempontból kedvező helyek általában a völgytalpak)".
