Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

5. szám - Szigyártó Zoltán: A továbbfejlesztett Vásárhelyi-terv árvízi vésztározóinak hasznosítása és üzemeltetése

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 5. SZ. így aztán — az időközben elvégzett saját kutatásaink tükrében — nem tűnik haszontalannak röviden kitérni arra, hogy milyen gyakran is lehet számítani e tározók i­génybevételére. Ezt vizsgálva célszerű módon a Tisza e szempontból legveszélyeztetettebb két szakaszát, a Sza­mos torkolatának és Szolnoknak a környékét vesszük szemügyre, s azt vizsgáljuk, hogy e két igen kritikus he­lyen, a magas vizek miatt jelentkező árapasztás igényé­hez igazodva, milyen gyakran is lehet számítani a vésztá­rozók igénybevételére; vagyis arra, hogy e tározók terü­letén az elöntés a gazdálkodást károsítja. Annyi bizonyos, hogy a vésztározókat (előzetes dön­tés alapján) akkor kell majd nyitni, amikor az árvíz ma­gassága túllépi a mértékadó árvízszintet, vagy esetleg ak­kor, amikor az majd erősen megközelíti a töltéskoronát. Ennek megfelelően aztán a továbbiakban ugyancsak e két lehetőséget vizsgáljuk; azzal a feltétellel, hogy (tájé­koztató jellegű becslésről lévén szó) - a mértékadó árvízszint azonosítható az 1970-re meghatározott 1 %-os árvízszinttel, azaz Vásárosna­ménynál a 986 cm-es, Szolnoknál pedig a 958 cm-es víz­állással, - a töltéskoronát erősen megközelítő vízszint pedig az e fölött 90 cm-rel lévő, azaz Vásárosnaménynál a 986+ 90 = 1076 cm-es, Szolnoknál pedig a 958+90 = 1048 cm-es vízállásmagasságot jelenti. Ha már most e számításokat becslésként az utolsó 30 év évi legnagyobb jégmentes vízállásaira vonatkozó a­datsorokra támaszkodva végezzük el, s így figyelembe vesszük azt, hogy 1970. óta az 1 %-os árvízszint Vásá­rosnamény szelvényében 110 cm-rel, Szolnok szelvényé­ben pedig 107 cm-rel megemelkedett, végül is az alábbi eredményre juthatunk: - Amennyiben a vésztározókat a jelenleg érvényes mértékadó árvízszintnek megfelelő vízállásnál nyitják, erre Vásárosnamény környékén mintegy 3,8 % valószí­nűséggel (azaz átlagosan úgy 25 évenként), Szolnoknál pedig mintegy 7,1 % valószínűséggel (azaz átlagosan úgy 15 évenként) kerülhet sor. Vagyis sokkal gyakrab­ban, mint jó 30 évvel ezelőtt, amikor ehhez a szinthez még az 1 % valószínűség, így a 100 éves átlagos vissza­térési idő tartozott. Ami különben (ismét becsléssel élve) azt is jelenti, hogy a vésztározó két egymás utáni feltöltése között Vásárosnamény környékén mintegy 32 %-os valószí­nűséggel legfeljebb 10 év, s mintegy 68 %-os valószínű­séggel legfeljebb 30 év, Szolnok környékén pedig mintegy 52 %-os valószínű­séggel legfeljebb 10 év, s mintegy 89 %-os valószínű­séggel legfeljebb 30 év telik majd el. - Amennyiben a vésztározókat a töltéskoronát meg­közelítő vízállásnál nyitják, erre Vásárosnamény környé­kén mintegy 1,3 % valószínűséggel (azaz átlagosan úgy 75 évenként), Szolnoknál pedig mintegy 1,5 % valószí­nűséggel (azaz átlagosan úgy 70 évenként) kerülhet sor. Ami különben (ismét becsléssel élve) azt is jelenti, hogy a vésztározó két egymás utáni feltöltése között Vásárosnamény környékén mintegy 13 %-os valószí­nűséggel legfeljebb 10 év, s mintegy 33 %-os valószínű­séggel legfeljebb 30 év, Szolnok környékén pedig mintegy 14 %-os valószínű­séggel legfeljebb 10 év, s mintegy 36 %-os valószínű­séggel legfeljebb 30 év telik majd el. Mindebből pedig nyilvánvaló, hogy a vésztározók ár­apasztás céljából történő igénybevételének a gyakorisá­ga igen változó. Függ ez attól, hogy a tározó a Tisza mely szakaszán van, s hogy azt milyen magas vízállásnál nyitják majd meg. így pedig előfordulhat az, hogy a táro­zót 10 év alatt legalább egyszer meglehetősen nagy való­színűséggel igénybe veszik. De lehetséges az is, hogy a­kár egy-két emberöltő is eltelik addig, amíg a vésztáro­zók megnyitására ténylegesen sor kerül. Tehát mind ezeket szem előtt tartva e tározók területé­nek a hasznosításával kapcsolatban a következők állapít­hatók meg: - A tározók bármikor bekövetkező igénybevétele va­lóban alátámasztja annak indokoltságát, hogy ezek terü­letének a hasznosítására különleges előírások vonatkoz­zanak. Viszont az elöntés gyakorisága nem olyan nagy, hogy ezek az előírások különösen szigorúak legyenek. - így indokoltnak látszik a jelenlegi szabályozás o­lyan módosítása, hogy az ne csak korlátozza a tározó te­rületén megalapozatlannak ítélhető fejlesztést, hanem ösztönözzön is olyan hasznosítási mód bevezetésére is, a­melynél az időszakos elöntések számottevő károkat nem okozhatnak. Erre a módosításra pedig már csak azért is szükség van, mivel a területileg érintett egyes mezőgazdasági ü­zemek a jelenlegi feltételek mellett láthatólag ódzkodnak attól, hogy üzemi területeiket vésztározó céljára vegyék igénybe. Ugyanakkor pedig minden jel arra utal, hogy a­dottságaink között az elöntésekre kevésbé vagy alig érzé­keny kultúrák termesztésére való ösztönzés költségeit or­szágos viszonylatban bőven fedezik azok az elmaradt ká­rok, amelyek egyébként a termelőkön keresztül a mező­gazdaságot terhelnék. Más oldalról viszont az is nyilvánvaló, hogy bár a be­mutatott becsléseink elég szilárd alapokon nyugszanak, valóban, minden vonatkozásban megbízható következte­téseket csak a tényleges adottságokat figyelembe vevő, részletes vizsgálatokra támaszkodva lehet levonni. Ép­pen ezért javasoljuk azt, hogy - minden tározóra határozzák meg azt a legalacso­nyabb és legmagasabb felvíz-szintet, amelyet a tározó ü­zemeltetése szempontjából alapnak kell tekinteni, s sza­bályzatban rögzítsék, hogy ezeket milyen feltételek telje­sülése esetén kell tartani; - megfelelő alapokon nyugvó, szabatos matematikai statisztikai vizsgálatokkal minden tározóra határozzák meg az árapasztás érdekét szolgáló igénybevétel gyako­riságát, s - az idevágó végleges eredmények birtokában pedig mihamarabb térjenek vissza a tározók területének a meg­felelő hasznosítására ösztönző előírások felülvizsgálatá­ra. Bizonyára ezeknek az előírásoknak a kidolgozásához is hozzájárulhat aztán az, ha a következőkben megfelelő­en rendszerezve összefoglaljuk a vésztározók területének hasznosítási lehetőségeit, s azok feltételeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom