Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
4. szám - Tanulmányok, ismertetések: - Horváth Ágnes–Fehér Beáta: A komplex monitoring rendszer szerepe az ökológiai vízigény meghatározásában a Kis-Rába vízpótló rendszer területén
52 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85 . ÉVF. 4. SZ. 3.3.3. Keszeg-ér fürt és Rábca fürt A Keszeg-érförtnél vízszétosztásban résztvevő csatornák - Keszeg-ér 0 - 50+226 szelvények között, - Farkas-árok 0 - 16+022 szelvények között, - Rábatamási határcsatorna 0 - 7+375 szelv. között. A csatornák mind kettős működésűek. A fürtből vízátadás történhet a Kis-Rába fürtbe a Farkas-árok és a Rábatamási határcsatornán keresztül. Valamint a Rábca fürtbe a Keszeg-érből. A Keszeg-éren a jelentősebb műtárgyak a Zsebeházi-duzzasztó (34+300 szelvényben) és a Magyarkeresztúri-duzzasztó (32+650 szelvényben). A Rábca fürtnél vízszétosztásban résztvevő csatornák: - Rábca 0 - 47+500 szelvények között, - Hanság-főcsatorna 0 - 17+500 szelvények között, - Kismetszés 0 - 8+550 szelvények között. E csatornák is mind kettős hasznosításúak. A fürtbe vízátvétel a Répce fürtből a Répcén és a Hanság-főcsatornán, a Kis-Rába fürtből a Kis-Rábán, Szegedi-csatornán s a Kapuvár-Bősárkányi csatornán, a Keszeg-ér fürtből pedig a Keszeg-éren keresztül lehetséges. A Rábcán a jelentősebb műtárgyak a Kis-Rába toroki duzzasztó (47 +500 szelvényben), a Királytói duzzasztó (41+755 szelvényben) és a Nyírkai-duzzasztó (35+042 szelvényben). 3. 4. A vízrendszer üzemeltetésének céljai A Kis-Rába rendszernek alapvető funkciója a belvízelvezetés, és mint ilyen, szerves része a Rábca-Hanság szivatytyús belvízrendszernek. Másodlagos funkciója a vízpótlás. Jellemzője, hogy a vízelvezetés és a vízpótlás iránya azonos. A rendszer kialakítása olyan, hogy 3 nap alatt feltölthető illetve leüríthető. A korábbiakban már szóltunk arról, hogy a vízpótlás igényei sokat változtak. Az öntözéshez igényelt vízmennyiség csökkent, míg az ökológiai célra hasznosított vizek menynyisége nőtt. A rendszer fő funkciója, mint már említettük, elsődlegesen belvízlevezetés, de szem előtt tartják a csatornák élővízi jellegének fenntartását is. A felmerülő kérdés ebben az esetben az, hogy mennyi az a vízmennyiség, ami a mederben hagyandó. Ennek a meghatározásával foglalkozott dr. Domokos Miklós a Vízügyi Közlemények 1999. évi 1. füzetében, „A mederben hagyandó vízhozam értelmezésének múltja és jövője" címmel. E munka alapján a mederben hagyandó vízhozam meghatározásának eddigi gyakorlata szerint, „A mederbeli vízigények kielégítésének a medren kívüli vízigényekkel szemben abszolút prioritást biztosít oly módon, hogy a vízfolyás természetes vízhozamát először csökkenti CW értékével, majd ezt a csökkentett vízhozamot méri össze a medren kívüli vízhasználók vízigényének összegével." Itt a CW a mederben hagyandó vízhozamot (minimum acceptable flow) jelöli, amely a mederbeli vízhasználók vízigényét mutatja. A Qnuf meghatározása (bármelyik év j-edik hónapjában): Q m í=max(0,75.Q min j,Q„. v), j = 1,2,... 12 A képletben Q mn j a j-edik hónapban észlelt legkisebb napi vízhozam (m 3/s), Q M V pedig az előírt hajózási vízmélység biztosításához szükséges vízhozam (m 3/s). (Ez utóbbival gyakorlatban csak a Duna esetén számoltak.) A képlet esetében a 0,75-ös szorzó okozhat problémát, hiszen nem feltételezhetjük, hogy az ország minden vízfolyására ugyanaz az érték érvényes. Vagyis ebben az alkalmazásban a szorzó nem függ például a vízfolyások ökológiai állapotától. Dr. Domokos Miklós javaslata ezzel szemben a mederben hagyandó vízhozam árnyaltabb értelmezése: Qmifj = max (Qecj, Q lech j, Q„,vj, Q h pj), j = 1,2,... 12, ahol Qeq az adott vízfolyás-szelvényben a j-edik hónapban a vízi élővilág számára és tájesztétikai szempontból igényelt vízhozam (m 3/s), Q ltch J az adott vízfolyás-szelvényben a i-edik hónapban műszaki célokra igényelt vízhozam (m /s). Qhp a folyami vízerőművek vízigénye (m 3/s). A képletben szereplő Q^ meghatározása nyilvánvalóan a környezet- és természetvédelmi szakterületek feladata. Ez a vízigény elsősorban a vízfolyás - vízkémiai és vízbiológiai állapotától, - természetvédelmi, illetve tájesztétikai értékétől, - rekreációs terhelésétől, - vízbiológiai szempontból legkedvezőbbnek ítélt vízmélység, víztükör-szélesség- és vízsebesség-tartománytól, - a vízfolyás környezetében természetvédelmi szempontból igényelt talajvízszinttől függ. A Kis-Rába rendszer esetében azonban a mederben hagyandó vízmennyiség meghatározása nem ennyire egyszerű. Mivel a vízpótló rendszer bizonyos része a Nemzeti Park fennhatósága alá is tartozik, ezért két fajta érdek kerül szembe egymással. A csatornák mesterséges úton készültek, legtöbbjük közel egyenes nyomvonallal. A rendszer elsődleges feladata a belvízlevezetés, ezért biztosítani kell a medrekben a vizek kedvező lefolyását. Ilyen okokból a csatornák partjait rendszeresen kaszálják és a medreket is karbantartják. Ökológiai szempontból felmerül a kérdés, hogy milyen élőlényeket veszélyeztet a rendszeres kotrás, vagy hogy a partok mennyire legyenek fásítva. Mivel a rendszert nem lehet külön vízfolyásonként kezelni, hiszen szoros öszszefüggésben vannak egymással, így az ismét felmerülő kérdés az, hogy milyen módon állapítsák meg, hogy mennyi az a mederben hagyandó vízhozam, ami mind a két szemszögből kedvező. A gyakorlatban a felelős szervek még nem határozták meg ezeket az értékeket, de az ez irányú törekvések folyamatosan zajlanak. 4. A monitoring A monitoring szó jelentése lehet a figyelemmel kísérés, vagyis a változásokra irányuló megfigyelés. A környezeti változások nyomon követése nem újonnan keletkező törekvés a világban. Monitorozás régóta létezik, igaz elsősorban a szennyezések nyomon követésére alkalmazzák. Azonban nem csak tudatos monitoringról beszélhetünk, hiszen a természetben is sokféle példáját találhatjuk meg. Mondhatjuk „az egész világ egy nagy monitoring-rendszer", hiszen az élő szervezetek maguk mutatják meg a környezetük változásait, a változásokra való reagálással. Ilyen példa lehet a madarak viselkedése is. A madarak, mint „referencia állatok" reagálnak az időjárási változásokra. A költöző madarak az időjárástól függően indulnak útjukra, illetve annak hatására meg is változtathatják az útvonalukat. Sok ezer éven át Magyarországon a Tisza vonulata mentén a lápos, mocsaras területek ideális pihenőhelynek számítottak a szürke darvak számára. A XIX. századi szabályozási munkálatok, lecsapolások után a darvak útvonala és szálláshelyei megváltoztak. Vagyis a darvak nyomon követték a környezeti változásokat, s reagálva azokra, új lehetőségeket figyelembe véve változtatták útvonalukat. A ma alkalmazott monitoring rendszerek is ehhez hasonlóan működnek, hiszen a változásokat és azok hatásait vizsgálják. 4.1. A monitorozás, mint eljárás bemutatása A környezeti monitoring a környezeti összetevők megfelelően kiválogatott mutatóinak, illetve tulajdonságainak, és az ezeket érő hatásoknak rendszeres időbeli és térbeli megfigyelése és jellemzése. Az elemzésen és mérésen alapuló jellemzést a monitoring-hálózatokat képező, előre meghatá-
