Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)
3. szám - Könyvismertetések
60 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84 . ÉVF. 3. SZ. Könyvismertetés A víz múzeumai A vízgazdálkodás állami irányításának 50. évfordulója alkalmából, a vízi múltunk emlékei előtti tisztelgésként a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény (VMLK) a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak a támogatásával - 2003ban egy reprezentatív kiadványt jelentetett meg a vízügyi történetet bemutató 22 hazai múzeumról, kiállításról, bemutatóházról, gyűjteményről. Képzeletünkben a magyar táj arculatához elválaszthatatlanul hozzátartoznak a vizek, a folyó- vagy patakpartok, kisebb-nagyobb tavak, vizenyős területek. A vizes táj emlékeinkben legtöbbször kellemes élményekkel kapcsolatos, ami nem véletlen, hiszen az embert valami megmagyarázhatatlan, ősidőktől való vonzódás köti a vizekhez. Élete könnyítésejavainak megtermelése, illetve biztonsága érdekében azonban változtatott az őt körülvevő természeti tájon: erdőket irtott és telepített, vizeket szabályozott, malmokat, vízvezetékeket, szökőkutakat épített, feltörte a földeket, szántókat, veteményes kerteket hozott létre. A megélhetésért folytatott állandó küzdelmében mindig fontos helyet foglaltak el a vizek. E küzdelem mindennapjainak állítanak emléket az országban található vízi múzeumok, gyűjtemények. Talán legismertebb közülük az esztergomi Duna Múzeum, amely 2001-2003-ban nem csak a magyarországi Év Múzeuma kitüntető címet nyerte el, de a számos európai múzeumból is kiemelkedve, állandó kiállításának nemzetközi különdíjával közfigyelmet keltett. De nem minden bemutató található olyan szép barokképületben, mint a Duna Múzeum. Sőt, többségük nem városban, vagy településen, hanem a természeti környezetben van, ott, ahol feladatát látta el, egy-egy régi szivattyútelepen, gátőrházban található. E műszaki építmények ugyan már nincsenek használatban, de végérvényesen részeivé váltak a tájnak, a vizek partjainak. Őrzik a vízrajzilag egyedülálló hazai táj lenyomatát, emlékeztetnek az egyes régiók vízi életének sajátosságaira. A magyar és angol nyelvű, 60 oldal terjedelmű reprezentatív kiadvány részletesen bemutatja az 1973-ban alapított Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum három évtizedes történetét, állandó kiállításának legszebb darabjait: térképeket, makettokat, berendezési tárgyakat, egykori árvízvédekezéseket, a Tisza- és Duna-szabályozás, a hajózás, fürdőkultúra emlékeit. A további 21 vízügyi emlékhely nagy része, 10, műemlék szivattyútelep, amelyek a magyar vízépítészet és vízgépészet kiemelkedő alkotásai: Lesváron, Lankócon, Bátán, Viss-Törökéren, Tiszabercelen, Nagyecseden, Sajfokon, Peresen, Szentesen, a Fővárosi Csatornázási Művek ferencvárosi szivattyútelepe is. A vízügyi emlékhelyek sorába tartozik továbbá az ópusztaszeri Gátőrház múzeum, az orosházi Kútmúzeum, a bajai Deák Ferenc Zsilip, a budapesti, Gellért-hegyi víztároló, a zalavári Kis-Balaton ház és mások. Napjainkban gyakorta felmerül a kérdés: mi az az érték, amit a magyarság magával visz az európai népek, nemzetek közösségébe? A válasz nem is olyan egyszerű, de a sokféle érték között biztosan ott sorakoznak azok a tapasztalatok, szellemi és tárgyi emlékek, amelyeket a Kárpát-medencében megtelepedett magyar nép a vizekkel kapcsolatban szerzett és alkotott, amelyeknek e kiállítások, gyűjtemények méltó emléket állítanak. Dr. Szlávik Lajos A kiadvány 500 Ft-os áron beszerezhető a VMLK központjában (1054. Budapest, Alkotmány u. 27.), és a Duna Múzeumban (2500. Esztergom, Kölcsey u. 2.). Karácsonyi Károly - Ardelean, Gavril: A hajdani Ecsedi-Iáp és az Ecsedi-síkság (földrajzi viszonyai, lecsapolásának története, flórája és faunája) Daya Kiadó, Szatmárnémeti, 2003. 238 p. (rövid német és román nyelvű összefoglalóval). * A kötet két Szatmár megyei természetbúvár, Karácsonyi Károly botanikus és Gavril Ardelean zoológus együttműködésének eredményeképpen született meg. A terület bemutatása során a szerzők kettős célt követtek: egyrészt lehetőleg átfogó módon be kívánták mutatni az egykori, lecsapolás előtti lápvilágot, másrészt a jelenlegi Ecsedi-síkság ökológiai viszonyairól olyan felmérést készítettek, amely szándékuk szerint hozzájárulhat az egykor itt uralkodó természeti viszonyok, komplex mocsaras életterek részleges visszaállításához. Amint azt a szerzők a kötet előszavában megjegyezték, kellő magyarországi együttműködés, közös munkaterv híján csak az egykori Ecsedi-láp romániai területére nézvést végezték el a kutató munkát. Az egykori lápterület kialakulása és kiterjedése tekintetében a szerzők összefoglalják az eddigi tudományos eredményeket, de nem foglalnak állást a Cholnoky, ill. Kádár László-féle eredetelméletek egyike mellett sem. A lápterület általános jellemzése során szó esik az emberi megtelepedés különböző formáiról, a lápot tápláló vizekről, a vízvidékek elhelyezkedéséről, a növénytakaró változásáról, valamint az éghajlati, időjárási feltételek történeti alakulásáról. A legrészletesebb ismertetést a láp egykori flórájáról, a 100 növényfajról adja a kötet. Ezzel összefüggésben képet kaphatunk arról, miként használta a hajdani lakosság a vadon termő növényeket. A könyv foglalkozik a lecsapolás előtörténetével, valamint a munkálatok végrehajtásával. Ezt követi az Ecsedisíkság geomorfológiai és talajtani állapotának bemutatása azzal a szándékkal, hogy a ma fellelhető 710 növényfaj, valamint a síkság állatvilágának élettere feltárható legyen. A fauna részletes listája az egyes egyedek előfordulási helyének adataival készült. A láp lecsapolásának értékelése mellett a szerzők az egykori viszonyok visszaállítására leginkább alkalmas területnek az Ó-Kraszna-csatorna menti terület kaplony-börvelyi szakaszát tartják. Itt olyan mélyebb fekvésű helyek találhatók, ahol a visszamocsarasitás aránylag a legkönnyebben megvalósítható. A kötetet a téma gazdag, föleg román nyelvű bibliográfiája, a növény- és állatfajok, valamint a növényi társulások tudományos megnevezésének útmutatója egészíti ki. * A könyv megjelenését az Illyés Közalapítvány támogatta. Fejér László
