Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)
2. szám - Hajdu Dezső: Az egykori Csongrád-Sövényházi Ármentesítő Társulat Csongrád–Felgyő–Csanytelek öblözetei árvédelmi művei kiépítésének története
HAJDU P.: A Csongrád-S Ovényházi Á rmentes ítő Társulat árvízvédelmi m üvei 5 ha igen, akkor milyent. Másrészt jogi vonatkozások is vannak, hiszen törvényi szabályozás kell a műszaki müveletekre, és az érdekeltek körének megállapítására vonatkozóan. Harmadrészt felvetődnek közgazdasági kérdések, ezen belül kiemelt fontosságú a költségviselő meghatározása. A töltésépítés műszaki szükségessége könnyen eldönthető. Többnyire e kérdésben a mozgató rugót a katasztrófák, káresemények, ill. a veszély jelentették. Még a kiépítés paramétere is a közakarat szintjére emelhető, bár ebben már az egyes öblözetek között lehetnek érdekellentétek, nézeteltérések. Az érdekeltségi területek lehatárolása már komolyabb vitákra adott alkalmat. Egyenletes terepesésű, csak a folyó felé nyitott, de egyébként körben zárt öblözet esetében a terület adatai egyszerűen meghatározhatók, azaz az árvízszint és terep metszésvonala, mely adott árvíznél előáll. Ha azonban az egyes öblözetek erekkel, völgyekkel egymással, ill. más folyóval vannak összeköttetésben, már bonyolultabb az érdekeltek körének lehatárolása. Még nehezebb a helyzet mikor az illető területet mely töltésekkel van védve, vagy pl. dombon van - elárasztás a valóságban egyáltalán nem fenyegette. A Tisza szabályozásnak ez a témaköre kemény, kiterjedt vitákat eredményezett valamennyi tulajdonos között. Sokan a Tisza szabályozás csődjéről beszéltek, mert a viták kapcsán a szabályozás szükségességébe vetett hit is megrendült. Ezt a gondolatot Károlyi Sándor gróf az 1881 évi Tiszavölgyi Társulat Központi bizottsága ülésén következőképpen fogalmazza meg: "A Tisza szabályozás az eddigi tapasztalatok nyomán rossz jövedelmezőségű vállalatnak bizonyult, mindazon fényes remények dacára, melyeket ahhoz alkotói, de sőt utánuk az első évtizedekben első élvezői kötöttek." A hazai jogi szabályozás kialakítása érdekében Nyugat Európa valamennyi országának gyakorlatát, jogi előírásait megvizsgálták. A teljesség igénye nélkül néhány témakör a megválaszolandók közül: ki viselje a költségeket, mi legyen az állami költségvállalás gyakorlata, ha hajózás és tutajozás is van, vagy ha települést is véd a létesítmény? Kié legyen a mentesített vagy a létesítmények által elfoglalt terület tulajdonjoga? Ha a tulajdonosváltás van az építkezés miatt, mekkora legyen a kártalanítás összege? A szolgalmi jogok milyen jogosítványokat tartalmazzanak? Milyen legyen a fenntartási ill. üzemelési költségvetési arány? A mentesített terület különböző hasznú területei milyen arányban legyenek költségviselők? Mekkora lehet az érdekeltek maximális költségviselési hányada? Könnyen belátható, hogy ilyen tömegű válasznál nem lehet azonos rendezőelvet kialakítani az egyes országok között, hiszen mindegyik államnak más a sajátossága, a vízszabályozással kapcsolatos elvárása, az ország gazdasági ereje, stb. A régebbi időkben a vízügyekkel kapcsolatos jogi szabályozás csak akkor képezte a törvényhozás tárgyát, ha az magánjogi kérdéssel volt összefüggésben. A szabályozás vízi munkáinak jogi alappilléreként, a különböző tanulmányok II. Mátyás király 1613 évi 3. rendelete 27. cikkelyét említik, mely szerint: "A Tisza kiöntései ellen azon megyék, melyekben a folyam ki szokott rontani, maguk között saját fennmaradásukról határozzanak. Úgy az ország más megyéiben a folyamkiöntések ellen töltések emeltessenek." Ezt követően még ebben az évszázadban és a XVIII.ban több rendelet születik a Duna, és Rába és a Vág szabályozásával kapcsolatban. A költségviselést illetően említésre méltó az 1807-es törvény, mely szerint ha az érdekeltek nagyobb része a folyók ártalmas kiöntése ellen a maga költségén védmüvet építene, úgy e munkában segíteni nem akarók a rájuk eső költségek viselésére ugyan nem kötelezhetők, de a cselekedni akarók saját költségükön a müveket megépíthetik a törvényhatóság engedélyével. Majd a munka befejezésével az érdekelt felek Ő Felségétől nyerendő kegyelmes megengedés mellett kártalanítandók és a költségekhez hozzá nem járulók illetményét mindaddig zár alatt kell tartani, amíg azok jövedelme a költségeket ki nem egyenlíti. Ez a bonyolult elszámolás 1836-ban módosult úgy, hogy a kisebbség az elért haszon arányában köteles a munkák költségét vállalni. Az 1850 -es császári pátens és az 1856 évi kormányrendelet a vízi munkákkal kapcsolatban a következő elvek szerint rendelkezik: 1.) Az állam a költségviselő, ha a szabályozás a folyómeder hajózási viszonyait javítja. Ha ez a munka valamilyen más célnak is hasznára van, úgy az érdekel teknek a költségekhez hozzá kell járulni. 2.) Az árvédelmi töltésépítési és a kisajátítási költségeket az érdekeltek viselik. A kincstár ilyen munkákhoz előleget ad. A munkák végzésére egylet alakítható. Az érdekelteknek az egylet költségeihez az elért haszon arányában kell hozzá járulniuk. A haszonarány megállapítása a választmány feladata. Az 1867-től alkotott vízügyi törvények, mind az 1956. évi XXXVI. törvény haszonarány rendelkezéseire épülnek, mint alaptörvényre. A társulat választmánya gondoskodik az ármentesítendő területek pontos összeírásáról és ezeknek haszonarányos osztályozásáról. A tiszai törvény (1884 évi XIV. törv.) valamint az 1885. évi vízjogi törvény három vízszint kijelölését írta elő a haszonarány megállapításához, melyből egy vízszintnek a térségben előfordult legnagyobbnak kellett lennie. A különböző vízszintek közötti hozzájárulás arányát a törvény megváltozhatatlan mértékkel rögzítette, míg az egyes vízszintek közötti területen belül az értékarányos osztályozás változtatható volt. A változtathatatlanság a fennsíki területetek birtokosait kívánta megvédeni a túlzott megterhelés és a teher folytonos változtatása ellen. Az arányt a társulat közgyűlése határozta meg, de másodfokon a KKM minisztere döntött. Az osztályozást csak a területek haszonarány számainak meghozatala és miniszteri elfogadása után lehetett megkezdeni. Az egyes vízszintek tartományán belül lévő területek osztályozását többnyire a kataszteri nyilvántartás adataira támaszkodva hajtották végre kialakítva az egymáshoz viszonyított minőségi osztályokat és ezzel a teherviselési hányadot. A Tisza mentén általános volt, hogy az arányok meghatározásánál az 1930. évi, az 1855. évi és az 1881. évi árvizek által ténylegesen, vagy potenciálisan elöntött területeket vették alapul. A mértékadó vízszintek
