Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)
5-6. szám - XLV. Hidrobilógus Napok „Vizeink hosszú idejű változásai” Tihany, 2003. október 1–3.
164 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84. ÉVF. ket. Az ökológiai szempontú minősítő rendszer igen fontos eleme, hogy a hazai víztípusokat egyértelműen elkülönítő víztér tipizálást tartalmaz. Ez teljesen hiányzott a korábbi minősítő eljárásokból (s olyannyira előre mutató volt, hogy a víztér tipológia a 2000-ben hatályba lépett EU Víz-Keretirányelvnek is lényeges részét képezi). Sajnos, ez az ökológiai minősítési rendszer sem került bevezetésre a hatósági vízminőségi felügyeletet ellátó hivatalos szerveknél, csak a vízterek ökológiai állapotát feltáró kutatások során alkalmazta a szakemberek egy része. A minősítés harmadik lehetséges formája az MSZ 12749 (1993) felszíni vizek minősítésével foglalkozó szabvány szerinti minősítés, amelyről az anyag és módszer című fejezetben írtunk részletesen. --A negyedik a makrozoobenton család-taxon prezencia pontrendszer szerinti minősítés. Míg Európában már évtizedek óta használatos a vizek minőségének megítélésre a vízi makroszkópikus gerinctelen élőlényegyüttes vizsgálata, addig a hazai vízminősítő rendszerben újnak számító eljárás bevezetésére az országos monitoring hálózat keretében csak 2001-től került sor. A módszer a vizek makrozoobenton társulás-együttesét használja fel minősítésre, 10 fokozatú skálán pontozza a különböző vízminőséget indikáló taxonokat. A vízminőségi index kiszámításánál az össz-pontszámot, valamint a taxonokénti átlag-pontszámot veszi figyelembe. Az értékelés és minősítés során 5 osztályba sorolja a vizeket (kiváló, jó, kevésbé szennyezett, közepesen szennyezett, nagyon szennyezett), amelyeken belül további alosztályok is megtalálhatók. Az első három rendszer sok közös elemet tartalmaz (halobitás, trófia, szapróbia, toxicitás), amelyeket többnyire ugyanazon komponenskör alapján határoz meg. A negyedik egy független új eljárás, amely az előző három vízminősítő rendszer egyik elemével (trófia, szapróbia, stb.) sem hozható közvetlen összefüggésbe. A minősítésben egy új fejezet nyílt, amikor 2000-ben az Európai Unió 2000/60/EK Víz Keretirányelvének magyarországi alkalmazása terítékre került (Directive 2000/ 60/EC). Az ebben leírtak szerint a vizek Ökológiai állapotát kell folyamatosan nyomon követni. A Vlz Keretirányelv azonban a nevében is hordozza átfogó keret-jellegét. Csupán az elérendő közös célt és a kijelölt részfeladatok teljesítési határidejét szabja meg, de a mérőhálózat módszereit, az eljárások rendjét minden tagország a maga hatáskörén belül szabályozhatja. A keretirányelv 5 kategóriát állít fel a „kiváló ökológiai állapot"-tól a " rossz ökológiai állapot"-ig (kiváló-, jó-, mérsékelt-, gyenge-,és rossz ökológiai állapot). A Keretirányelv értelmében a felszíni vizek állapotának meghatározásához a következő tényezőket szükséges vizsgálni: Biológiai elemek: fitoplankton (algák), magasabb rendű vízinövények, bevonatlakó algák, makroszkópikus gerinctelen állatközösség, halfauna. A biológiai elemekre hatással levő, a víztípusra jellemző hidromorfológiai elemek: áramlás mértéke és dinamikája, tartózkodási idő, folyó folytonossága, mélység és szélesség, mederágy szerkezete, anyaga, mennyisége, parti sáv szerkezete, felszín alatti víztesttel való kapcsolat, árapály közi zóna szerkezete, édes-víz beáramlás, hullámzásnak való kitettség. A biológiai elemekre hatással levő kémiai és fizikokémiai elemek: átlátszóság, hőmérsékleti viszonyok, oxigénellátottsági viszonyok, sótartalom, savasodási állapot, tápanyag viszonyok (N-, P-háztartás), különleges szennyezőanyagok, kiemelten veszélyes anyagok, egyéb anyagok (amelyeket a tagállamok egyénileg alkalmazhatnak). A tagállamoknak lehetőségük van a felsorolt komponensek mellett egyéb élőlény csoportokat, ill. vízminőségi jellemzőket is vizsgálni, de a meghatározott időközönkénti jelentési kötelezettség elsősorban a fenti tényezőkre vonatkozik. A keretirányelv útmutató, amelynek elsődleges célja, hogy a víztereknél 2015-ig egységes elbírálás alapján lehessen biztosítani a, jó ökológiai és jó kémiai állapotot". Az EU országaiban használt vízminősítő eljárások közös vonása, hogy a fizikai-kémiai monitorozás helyett a biológiai vizsgálatokra helyezi a fö hangsúlyt. A hazai gyakorlat azonban sajnos az, hogy az akkreditálás összes terhével (adminisztrációs, személyi, anyagi) sújtott laboratóriumok megmérik a több évtizede előírt -nagyrésztkémiai komponensek értékét (lehetőleg négytizedes pontosságig), és a kapott eredményt tanácstalanul illesztgetik a felsorolt vízminősítési rendszerek valamelyikébe ... Éppen ezért, ki kellene használnunk a Víz Keretirányelv adta keretet, és tartalommal kellene megtöltenünk. A hazai környezetvédelmi gyakorlatban alkalmazott jelenlegi országos és regionális törzshálózati vízminőségi monitoring rendszerünk európai viszonylatban is a legnagyobb sűrűségű hálózatok közé tartozik. A mintavételezési gyakoriság a fizikai-kémiai paraméterek nagy részénél mintegy kétszeresen haladja meg az uniós tagországok átlagát. A prioritási listán szereplő komponensek, valamint a biológiai elemek mérései azonban hiányosak, nem megfelelőek. A vizsgálati eljárások, az adatok, információk kezelésének összehasonlítása azt mutatja, hogy hazai vízfolyásainkkal kapcsolatban hiányzik az egységes módszertani megközelítés, valamint a jogi szabályozás. Mindezeket figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy jelenlegi monitoring rendszerünk átalakítás és kibővítés nélkül nem felel meg az Irányelvben előírt feladatoknak. Potenciálisan azonban képes a jelenleg is működő rendszer idomulni a Keretirányelvben foglaltakhoz. A jelenlegi monitoring rendszer átalakításához, kibővítéséhez azonban jelentős szakmai összefogásra és jól koordinált, jól ütemezett központi irányításra lenne szükség. Fontos és sürgető feladat a magyarországi viszonyoknak megfelelő tipológia kialakítása, a referencia helyek kijelölése, a fellelhető jelenlegi alapállapot rögzítése, a minősítéshez szükséges egységes metodikai eljárások kidolgozása, valamint az indikátor paraméterek és referencia értékek megválasztása. A felszíni vizek ökológiai minősítésén túl, fontos feladat lenne a vízhasználatok szerinti minősítési kategóriák kialakítása és jogi szabályozása (pl. az öntözővíz minősítésére jelenleg nincs hatályos magyar szabvány). Mindezen feladatok elvégzése további kutatást, valamint - hazai és nemzetközi szinten - összehangolt tevékenységet igényel. A megvalósításhoz, a folyamatos teljesítéshez pedig az anyagi, a személyi, a technikai és a jogi feltételek biztosítása szükséges. Ha a minősítési rendszert sikerül hazai és nemzetközi szinten megfelelően kidolgozni és működtetni, nem okozhat többé gondot a hosszú-távú adatsorok kiértékelése.