Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

5-6. szám - XLV. Hidrobilógus Napok „Vizeink hosszú idejű változásai” Tihany, 2003. október 1–3.

163 lajdonságcsoport vizsgálatára kerül sor, melyek a következők: az oxigénháztartás elemei (A), a nitrogén-és foszforháztartás jellemzői (B), mikrobiológiai jellemzők (C), mikroszennyezők és toxicitás (D), egyéb jellemzők (E). A szabványban meghatározott határértékek alapján 5 vízminőségi osztály különíthető el, kiváló (I.o.), jó (II.o.), tűrhető (III.o.), szennyezett (IV.o.), valamint erősen szennyezett (V.o.) kategóriák. A vízminőségi osztályba sorolás alapját az egyes komponensek éves vizsgálati eredményeinek 90 %-os tartóssága szabja meg. A szabvány azonban kimondja, hogy ennek a minősítési rendszernek nem tárgya a „biológiai vízminősítés". A hosszútávú adatsorok feldolgozásánál problémát jelent, hogy sok esetben változott egy-egy vízminőséget jelölő komponens definíciója is. így más-más élőlény-csoportot jelöl ugyanaz a kifejezés most, mint 30 évvel ezelőtt. Vegyük példaként a coliform és fekál coliform baktériumok definíciójának változását. Az 1960-as években a felszíni vizek higiénés bakteriológiai vizsgálata az akkori KÖJÁL-ok egészségügyi mikrobiológiai meghatározási módszerein alapult (Deák és Pénzes, 1973; OKI útmutató 1977). Ezek a módszerek pontosak és megbízhatóak voltak. A hatvanas évektől kb. 2000-ig a coliform baktériumok definíciója a következő volt (MSZ ISO 9308-1 1993): Coliformnak tekintjük mindazon baktériumokat, amelyek képesek egy szelektív és differenciáló laktózt tatralmazó táptalajon növekedni, miközben 24 órán belül savat és aldehidet képeznek 37°C-on és oxidáz negatívok. A coliformok kimutatása ennek megfelelően laktóztartalmú táptalajon, vagy táplevesben történt. A módszer kivitelezése viszonylag olcsó, a baktériumok könnyen azonosíthatóak. 2001-ben megjelent az MSZ EN ISO 9308-1 (2001) szabvány, amiben a coliformok sugallott definíciója a következő: coliform baktériumok mindazok, amelyek képesek egy szelektív és differenciáló laktózt tatralmazó táptalajon növekedni, miközben 48 órán belül savat és aldehidet képeznek 37°C-on és oxidáz negatívok. A szabvány az „A" mellékletében megjegyzi, hogy a coliform baktériumok ß-galaktozidáz enzimet termelnek. Ha ezt az enzimet termeli az adott baktérium, coliformnak tekinthetjük. Ha csak a laktózt fermentálja, akkor nem feltétlenül. Az új eljárás lényegesen költségigényesebb, mint a korábbi módszer, ráadásul a hazai szabvány (MSZ EN ISO 9308-1: 2001) nem foglal egyértelműen állást a coliformok definíciójával kapcsolatban. Ugyan ez a helyzet az Escherichia coli identifikálásával kapcsolatban is. A korábbi definíció szerint (MSZ ISO 9308-1 1993) az E. coli olyan termotoleráns coliform baktérium, amely laktózból gázt, triptofánból pedig indolt képez 24 órán belül, 44°C-on. Az MSZ EN ISO 9308-1 (2001) szabvány ,A" melléklete szerint az E. coli 44°C-on még ß-gukuronidäz ezimet is termel. Ebben a kérdésben nehezíti a helyzetet az a tény is, hogy az új definíció csírája csak ivóvizekre (és a membránfilteres szűréssel feldolgozható) „tisztább" felszíni vizekre vonatkozik. A nagy lebegőanyagtartalmú felszíni vizek esetében a coliform baktériumok kimutatására szolgáló „többcsöves módszer"-re vonatkozó szabványnak (MSZ ISO 9308-2 1993) még nem jelent meg a nemzetközi gyakorlatban használatos magyar fordítású MSZ EN ISO szabványa. így, jelenleg magyar viszonylatban más-más a coliform és Escherichia coli baktériumok definíciója, ha hordalékosabb, vagy tisztább felszíni vízből tenyésztjük ki azoka. Ez meglehetősen kaotikus állapotot okoz, hiszen egyetlen jelenleg érvényben lévő magyar szabványban sincs meg a coliform és az Escherichia coli egzakt definíciója. Tegyük fel az itt felsorolt elméleti, metodikai problémákat. Ekkor jön a következő kérdés: milyen minősítési rend szerint adjuk meg felszíni vizeink hosszú idejű változásait? Az országos monitoring hálózatra épülő vízminősítési rendszerben a metodikailag kidolgozott, rutin módszerekkel jól mérhető fizikai és kémiai komponensek mellett csak néhány "biológiai mutató" szerepel (a-klorofill, szaprobitási index, toxicitás). De a vizek minőségének megítélésében nem hagyható figyelmen kívül az élővilág, az élőlényekkel kapcsolatos folyamatok mennyiségi és minőségi változásainak vizsgálata sem. Az abiotikus tényezők könnyebben, a biotikus tényezők azonban jóval nehezebben vizsgálhatók. Több módszertani eljárás született a hiányzó hazai biológiai vízminősítési rendszer kidolgozására (Németh, 1998), ezek közül mutatjuk be a legfontosabbakat. A magyarországi hidrobiológia és vízminősítés terén úttörő jelentőségűnek számított Felföldy 1974-ben megjelent "A biológiai vízminősítés" (Felföldy, 1974) című könyve, amelyben rávilágít arra, hogy a vízminőség az élettelen környezet és az élővilág közötti anyagcsere következményeként alakul ki. Az általa kidolgozott vízminősítési rendszerben négy tulajdonságcsoport szerepel (halobitás, trofitás, szaprobitás, toxicitás) tulajdonságonként 10-10 fokozatú skálát használva. A négy tulaj donságcsoport mérőszámai által meghatározott folyamatok szorosan összefüggenek egymással, amelyek együttesen jellemzik a biológiai vízminőséget. Bár a módszer több átdolgozott, javított kiadásban (Felföldy, 1980; 1987) is megjelent, sajnos a hazai az országos monitoring rendszerben nem került sor a bevezetésére, így csak a hidrobiológus szakemberek alkalmazták egy-egy víztér részletesebb felmérése során. A hazai vízminősítésben új elméleti és gyakorlati irányzatot jelentett az ún. ökológiai vízminősítési rendszer kidolgozása, (Dévai és mtsai., 1992a; 1992b; 1992c), amely figyelembe vette a Felföldy-féle minősítési rendszer alapgondolatait is. Az eljárás olyan állapotként értelmezi a biológiai vízminőséget, amely egyrészt az élőlények térbeli, időbeli és mennyiségi megjelenésével, előfordulásával, másrészt pedig ezeket az előfordulási sajátosságokat meghatározó tényezőkkel jellemezhető. A vízminőség meghatározására sztatikus és dinamikus mutatók a1 apján kerül sor, a tipizálás kódszámrendszer segítségével történik. Ez az ökológiai alapokon nyugvó vfzminősítés minden korábbi rendszertől eltérően figyelembe veszi azt a tényt is, hogy a dinamikus mutatók értékeiben, jellegüknél fogva éves szinten jelentős különbségek figyelhetők meg. Ezért elkülöníti az aktuális (pillanatnyi érték) és a globális (minimum egy vegetációperiódusra vonatkozó adatsor) kódszámot, s a két tipológiát egymással szervesen összekapcsolva jellemzi a különböző víztere-