Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

3. szám - Kozák Miklós: Vízlépcsőről, a szaktudás tisztelete ügyén

57 Vízlépcsőről, a szaktudás tisztelete ügyén Kozák Miklós 1111. Budapest, Műegyetem rakpart 3. K.mf. 4. Megalakul hát a dunai vízlépcső sorsát tárgyaló, negyedik Magyar Kormányközi Bizottság (MKB), amely, az immár 30 éve állandó és tényleges szakértőkből álló szlovákiai bizottsággal fog tárgyalni. Az első MKB-t (1990-94) „nevesnek" aposztrofált (Hágában sikertelen) nemzetközi jogász vezette - kíséretében „megélhetési szakértőkké?.- aki kijelentette, hogy „a szerződés megszüntetése nem jogellenesen történik" [MH - Magyar Hírlap - 1992. 03. 26.]. Erre akkor - jogi végzettség nélkül is - ezt írtam: „Ez a jogi állásfoglalás sokba kerül nekünk, ha egy szerződést... hozzá nem értő álzöldek véleménye alapján fel lehet bontani." Egy 1993-beli lap szerint: "A szlovákokkal való tárgyalásokon humán képzettségű szakemberek vettek részt anélkül, hogy a vízépítési kérdéseket ismerték volna" [Botlik J.J Szemük láttára, aktív közreműködésükkel épült meg a „C-variáns", melyről minden hozzáértőnek, az MTA-nak is az volt a véleménye, hogy Magyarország számára a lehető legrosszabb megoldás". Ezután jött a második MKB (1994-98), amelyik az MTA tudósainak szakszerű véleményére építve megállapította, hogy a károk mérséklésének egyetlen lehetősége, egy Nagymaros térségi vízlépcső megépítése, amit az akkori kormány elfogadott. Rá is fizetett, mert fizetett hirdetésként elhíresztelték, hogy annak megépítése, minden családnak legalább 250 ezer forintjába kerülne. Elmulasztották a közvéleményt tájékoztatni, hogy a vízlépcső meg nem építése, nemcsak 2-3-szór többe kerül, de számunkra ez az egész térséget évszázadokon át sújtó, mérhetetlen károkkal is járna. Mert igaz, hogy Hága Főbírái nyíltan nem mondták ki, hogy a nagymarosi vízlépcsőt mindenáron meg kell építenünk, de ítéletükben kimondták, hogy „a kártérítés alapja a két állam közötti 1977. évi Alapszerződés". Ennek alapján balgaság volt örvendezni, hogy Nyertünk, mert nem kell Nagymarost megépítenünk?'. Olyan ez, mint amikor egyik lábunkat levágja a vonat, és azzal vigasztalódnánk, hogy a rajta lévő cipőnk sértetlen maradt. Különösen figyelemre méltók, a hágai ítéletet megelőző magabiztos nyilatkozatok: szlovák fővárosban jól tudják, hogy a hágai bíróság előtt fekvő akták a magyarok számára kedvezőbbek' [NSZ, - Népszabadság 1995. 09. 06.], vagy: "Hosszú évek után most ért be a Hágában jól kialakított pozíciónk gyümölcse." [NSZ, 1997. 02. 11.]. Sorolhatnánk az ehhez hasonló nyilatkozatokat. És a felelősök? 1998-2002 között eltelt idő a vízlépcső körül a közvélemény félrevezetésének virágkora volt. Az akkori kormánybiztos kijelentette, hogy „már az idén egyezményt köt a két kormány". [NSZ, 2001. 02. 01.] A szlovák fél nyilatkozata: partnerünk még hajlandóságot sem mutatott a megegyezésre" [NSZ, 2003. 12. 29.]. Bizonyítja, hogy csak 3 és féléves tevékenysége után kért fel szakértői bizottságot. Nem siette el! A tisztánlátás és a szakma becsülete érdekében, kötelező röviden áttekinteni a témát, és fellebbenteni a leplet a kb. 20 éve tartó vízlépcső-ügyről, amely: - nagyrészt politikai célokat szolgált; - aminek 40 Nemzeti Színházzal, vagy 500 km-nyi autópályával felérő eddigi anyagi kára világméretekben is példátlan. Erkölcsös cselekedet-e az egész országot ilyen gazdasági károkba belekényszeríteni, és megalázni a tényleges szakértőket? - ezzel a lépéssé, vízgazdálkodásilag, energetikailag, söt természetvédelmileg is egy országrészt tettek tönkre, hagytak romokban? A pert egyértelműen elveszítettük, mert Hága szerint: "Magyarországnak nem volt joga arra, hogy 1989-ben felfüggessze, majd ezt követően véglegesen leállítsa a nagymarosi beruházást, melynek elvégzése az 1977. évi szerződés..alapján kötelessége volt." Mindez megalázó nemzetközi tekintélyvesztésünkkel járt. .Nevesnek ismert - ma is magas beosztású - nemzetközi jogászaink - Hága nemzetközi bírái szerint is sorozatosan tévedtek, és nemzetközi szinten is elbuktak, mert (lásd a hágai ítéletet): - elmulasztották a jogorvoslati mechanizmust (nem tudták: senki nem lehet önmaga bírája?!); - így semmi jogunk nem volt az államközi szerződés egyoldalú felmondására; - az alapszerződésnek három olyan pontja is volt, ami szerint lehetett, és kötelező is lett volna a problémák menet közbeni megvitatása, s az esetleges károk elkerülése. "A Szerződés 15, 19. és 20. cikkei... biztosítják, hogy a Duna vizének minősége ne romoljon, a természet védelme biztosítva legyen, és hogy figyelembe vegyék az új természetvédelmi előírásokat" mondták Hága bírái. A magyar beszámoló ennek ellenkezőjét állította! - nem tudták, hogy minden per csakis tényekre, és nem ábrándokra épülhet; - nem volt ökológiai szükséghelyzet, s ami meg adódott, azt mi okoztuk, nemzetközi szinten elfogadhatatlan és jogszerűtlen, álzöld tévelygéseinkkel; "Magyarországnak nem volt joga arra, hogy szükséghelyzetre hivatkozzon, és ezzel igazolja szerződéses kötelezettségei teljesítésének elkerülhetetlenségét, mert tetteivel, ill. mulasztásaival maga idézte elő a szükséghelyzetet" mondták Hága bírái, amit itthon elhallgattak, kiforgattak! - a műszaki lényegű periratot politikai frázisokkal helyettesítették, nem szakértők fogalmazták a periratot. A hágai perben egyetlen magyar vízügyi szakember sem vett részt A szakmai tévedések egyik példája, hogy a periratokban jelentős súlyt képviselő földrengésveszély vádra, Hága bírái nem reagáltak. De, nem ez volt az egyetlen elutasított érv. „Szakértőink" a megújuló és a legtisztább vízenergiát minősítették természetkárosítónak, szemben a kalorikus erőművekkel. A hágai döntés immár hat éves, és négy éven át csak időhúzás történt. A szlovákok szerint: "évek óta nincs semmiféle előrelépés" [NSZ, 2003. 12. 29.]. A Nagymaros nélküli vízlépcsőrendszer eddig 24 Mrd kWó villa-