Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

88 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 200.1. 83. I'-VI­A halállomány szerkezetváltozása a Meggyes-mocsár (HNP) te­rületén a természetvédelmi rehabilitációt követően Kovács Béla 1, Gőri Szilvia 2, Aradi Csaba 2, Lakatos Gyula 3 'Hortobágyi Halgazdaság Rt., 4071. Hortobágy-Halastó, 2Hortobágyi Nemzeti Park Igazg., 4024. Debrecen, Sumen u. 2. 3Debreceni EgyetemTermészettudományi Kar Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 4032. Debrecen, Egyetem tér 1. Kivonat: A Meggyes-mocsár az Egyek-Pusztakócsi mocsárrendszier tagja, amely 1973 óta áll természetvédelmi oltalom alatt, a Horto­bágyi Nemzeti Park része, a Ramsari Egyezmény jegyzékére felvett nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. A mocsár morfoló­giai jellemzői bizonyítják, hogy azt a folyóvíz munkája alakította ki. A rekonstrukciót követően az addigra kiszáradt területen a természetvédelem célja a szabályozások előtti áradásokhoz hasonló, a természetes vízjárásnak megfelelő vízpótlás biztosítá­sa. A mocsár legmélyebb része a Meggyes-lapos, ahol a rehabilitációt követően állandó vizborítású, helyenként az. egy métert is meghaladó mélységű víztér alakult ki. A vízutánpótlás a Füredkócsi-tápcsatomán keresztül a Nyugati-főcsatornából törté­nik, a vízrendszerbe kapcsolva a Bőgő-lapost, Kis-Jusztust, Hagymást és Csattagot. Az árasztás óta rendszeres felmérések történtek a víztér hidrobiológiái, botanikai sajátságainak, a jellemző madárállomány változásának felmérésére, természetvé­delmi értékelésére. A felsorolt vizsgálatok mellett az árasztás évétől kutatást végeztünk a halállomány kialakulásának, vala­mint változásának feltárása céljából. A mintákat évenkénti gyakorisággal elektromos halászgéppel vettük. Az eredmények szerint néhány fáj lesodródott egyede már az árasztás évében kimutatható volt. A terület benépesülése gyorsan bekövetkezett, a hortobágyi mocsaras élőhelyekre jellemző kis fajszámú halegyüttes alakult ki. Leggyakoribb fájok az adventiv ezüst kárász (Carassius auratus) és kínai razbóra (Pseudorasbora parva), ezek mellett kiemelendő a kurta baing (Leucaspius delineatus) és a széles kárász (Carassius carassius) erősödő állománya. A ragadozó fajok közül a sügér (Perca fluviatilis) és a csuka (Esox lucius) jellemző, ez utóbbi igen nagy egyedszámban. A 2001. évre a téli alacsony vízszint következményeként a benépesülés folyamata megtört, gyakorlatilag csak a két adventiv faj egyedei voltak kimutathatóak igen nagy egyedszámban. Kulcsszavak: mocsár-rehabilitáció, halfaunisztikai kutatás, halállomány benépesülés Bevezetés meder középső szakaszán jelentősek a szintkülönbségek, A Hortobágy-kistáj kialakulásában, fejlődésében meg- helyenként meghaladják a 3 métert. Az ármentesítést kö­határozó szerep jut a víznek, hiszen teljes területe a Tisza vet ö lecsapolások és a természetes vízgyűjtő feldaraboló­ártere volt. A táj vízrendezés előtti arculatához hozzátar­toztak az egykori folyómedrek, levágott kanyarulatok, la­posok területén létrejött és évről-évre megújuló vizes élő­helyek. A vízrendezések következtében ezek a területek jórészt kiszáradtak, területük jelentősen lecsökkent. A Hortobágy azonban a beavatkozások ellenére meg tudta őrizni természeti potenciálját, amit jórészt a Tisza, mint zöldfolyosó, közelségének köszönhet (Aradi, 1991) En­nek megfelelően a Hortobágyi Nemzeti Park megalakulá­sát követően egyik kiemelkedő feladatának tekintette a vi­zes élőhelyek védelmét, konzervációját, valamint a sérült, vagy éppen eltűnő élőhelyeken aktív természetvédelmi be­avatkozásként azok rehabilitációját, vagy rekonstrukcióját (Dévai, 1994) Az Egyek-Pusztakócsi mocsárrendszer rekonstrukciója 1976-ban indult meg a Füred-Kócsi tápcsatorna létesítésé­vel, illetve a Feketerét árasztásával (Aradi, 1984). A mun­kálatok több lépcsőben zajlottak. A Kis-Jusztus árasztása után 1997-ben készült el a Meggyes-, Bőgő- Hagymás-la­pos, valamint a Csattag rehabilitációja. A természetvédel­mi kezelések megalapozását képezték azok a biomonito­ring jellegű kutatások, amelyek feltárták a beavatkozások hatásait, az egyes élőlény csoportok szerkezetében bekö­vetkezett változásokat (Aradi, 1988; Gőri, 1993; Kovács, 1997; Lakatos, 1997). A poszter a Meggyes-laposon az árasztás évétől rend­szeresen végzett, a víztér halállomány szerkezetében be­következett változásokat vizsgáló halfaunisztikai ku­tatómunka eredményeit mutatja be. Anyag és módszer A Meggyes-lapos A Meggyes-lapos az Egyek-Pusztakócsi-mocsárrend­szer tagja. Teljes hossza 1700 méter, legnagyobb szélessé­ge 500 méter, területe 75 ha. A lapos észak-déli irányban lefutó völgye, a medencét szegélyező övzátony sorok jel­zik, hogy a területet a folyóvíz munkája alakította ki. A dása után a Meggyes-lapos teljesen kiszáradt. A rehabilitá­ció előtt csak nagyon csapadékos időszakokban telt meg a mocsár medre. A mocsár északi részén nagyobb kiterjedé­sű, ecsetpázsitos réttel körülvett zsombékos élőhely ma­radt fenn, ahol a szikes rétek és a szikes mocsarak fajai ke­veredtek. Déli részének nádasai, amelyek kiterjedése 31 ha, a rendszeres aratás következtében gyorsuló ütemben homogenizálódtak, a rehabilitáció előtt már csak néhány vízi harmatkása (Glyceria maxima) és keskenylevelű gyé­kény (Typha angusiifolia) folt jelezte a nem sokkal koráb­ban még változatos élőheJy gyors átalakulását. A terület vízellátását a Füredkócsi-tápcsatornából kiágaztatott, 1996 -97-ben elkészült árasztó csatorna biztosítja. Az árasztás gravitációsan történik, egy tiszai áradást utánzó kora tava­szi (február végi-március eleji) feltöltéssel. A vízutánpótlás biztosításával a HNPÍ célja a mocsárvilág egy állandó víz­borítású, helyenként egy métert is meghaladó vízmélységű vízterének fenntartása. A feltöltés hatása az élővilágra Az 1997. évi első feltöltést követően a lapos élővilága jelentősen megváltozott. A víztér legmélyebb részein a ná­das foltokban megritkult. A nyugati, meredek partnál az év második felére megindult a kiritkult nádasok regenerá­lódása, azaz a korábbi állapothoz viszonyított 50-60 cm-es vízszint emelés nem okozta a nádasok pusztulását. Továb­bi átrendeződést jelentett a zsióka (Bolboschoenus mariti­mus) benyomulása a kipusztult rétzóna helyére, valamint a nád térhódítása ezen a területen. Az 1998-ban végzett fel­mérés során a mocsárban 20 növényfaj jelenlétét regiszt­rálták (Gőri, et al. 1998). A nádas az árasztást követő ö­tödik évre kiterjeszkedett az övzátonyig. Az első évben ki­alakult belső nyíltvizes foltok a 2001. évi légifelvételek ta­núsága szerint nem szűkültek. Ahol korábban nem volt tartós vízborítás (keleti partvonal rétzónája, szikes gye­pek), ott a vegetáció pusztulása következett be, itt részben iszaptársulások, valamint sekély nyíltvíz alakult ki. A mo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom