Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

89 csarat szegélyező szikes gyeppel csatlakozó öblök öt év után is teljesen kopárak maradtak. A természetvédelmi kezelés - ami elsősorban a vízszint ingádoztatását jelenti hatására az árasztás óta eltett időszakban mozaikos élőhely szerkezet alakult ki, amely jellemzőnek tekinthető a hortobágyi szemisztatikus mocsarakra. A növényállományok átrendeződése mellett látványosan átalakult a terület madárállománya is. A mocsarat korábban jellemző roppant kis faj- és egyedszámú fészkelő madáregyüttest, ami mindössze néhány pár nyári lúdból (Anser anser), tőkés récéből (Anas plathyrhyncos), szárcsából (Fulica atra), barna rétihéjából (Circus aeruginosas) és a leggyakoribb nádi énekesekből állt, valódi szikes mocsári közösség váltotta fel. Már az első évben megjelentek a sekély vízhez kötődő fajok, valamint költött mind a négy hazai vöcsök faj, a három szerkő faj. Az első évet jellemző madárközösség fokozatosan átalakult. 1998-ra eltűnt a vegyes danka sirály-feketenyakú vöcsök telep. A nyugati parton kialakult nádasban a gémfélék fokozatosan telepedtek meg, és a 200l-re kialakult vegyes nagykócsag-vörös gém kolónia mellett kiugróan magas a nyári lúd állománya (Gőrí, 2001). A mintavétel A mintavételekre az árasztás óta állandó vízborítású részeken 1997, 1998, 2000 és 2001-ben került sor, kiemelten a lapos közepén található mélyebb, náddal körülvett tisztásokon. Ezeken a területeken a nádas kiritkulásával nagyobb, sekély nyíltvizes foltok alakultak ki, ahol a szubmerz hínárállományok előretörése figyelhető meg. Állományalkotó a Ceratophyllum submersum, valamint az Utricularia vulgaris. A mintavételezések időpontjában a vízmélység itt 40-80 cm között változott. A mintavételezést egy akkumulátorról működő 250 W teljesítményű pulzáló egyenáramú Hans Grassl IG-200 típusú elektromos halászgéppel végeztük. A mintavétel során rögzítettük a fogott faj- és egyedszámot. A mintavételezést minden évben azonos területeken, hasonló ideig végeztük. Ez lehetőséget ad arra, hogy legalábbis tájékoztató jelleggel információt kapjunk a területen előforduló fajok egyedszám változásairól. A fajok határozását Berinkey (1966), besorolásukat Nelson (1994) szerint végeztük. Eredmények A vizsgálat négy éve alatt a Meggyes-mocsárból nyolc faj jelenlétét sikerült kimutatni (1. táblázat). Ezek közül egy védett és egy veszélyeztetett. Ugyanakkor két adventiv faj is előkerült a területről. Scardinius erythrophthalmus LINNAEUS, 1758: az euroszibériai faunakomplexum termofil csoportjához tartozik. Bár elterjedési területén állományai biztonságban vannak, szűkebb ökológiai toleranciája miatt előfordulása korlátozottabb. A Meggyes-mocsárban az 1998. és 2000. évi mintavétel során fordult elő. Leucaspius delineatus HECKEL, 1843: az euroszibériat faunakomplexum termofil csoportjának tagja, kifejezetten stagnofil faj, és mivel az ilyen típusú vízterek száma és kiterjedése napjainkra drasztikusan csökkent, európai előfordulása korlátozott. Magyarországon a veszélyeztetett fajok közé sorolható. Védett, illetve szerepel a Berni Konvenció III. függelékében. A Meggyes-mocsárból a 2000es mintavétel idején került elő nagyobb egyedszámban. Jelenléte jól jelzi a víztér mocsári adottságait. Alburnus alburnus LINNAEUS, 1758: az euroszibériai faunakomplexum termofil csoportjának tagja. Egész Európában széleskörűen elteijedt. Egyaránt megtalálható a vízfolyásokban a máma-szinttájtól lefelé és a viszonylag mostohább élőhelyi feltételekkel rendelkező állóvizekben. A hazai vízterekben is az egyik leggyakoribb faj. Az 1998-as mintavétel során került kizárólag elő néhány kifejlett, lesodródott példánya. Pseudorasbora parva SCHLEGEL, 1842: adventiv, a 60-as évek elején a busa és amur szállítmányokkal került hazánkba. A kelet-ázsiai faunatartományhoz tartozik. Az adventiv fajokra jellemző módon gyorsan elteijedt, elsősorban a lassúbb, hínárosodó vízfolyásokban és állóvizekben. Bár nem bizonyított, a tapasztalatok azt mutatják, hogy konkurense a szivárványos öklének (Rhodeus sericeus). A Meggyes-mocsár domináns faja, minden mintavételkor előfordult, nagy egyedszámban. Kifejlett és ivadék példányai egyaránt előfordultak. Carassius carassius LINNAEUS, 1758: az euroszibériai faunakomplexum euribionta csoportjába tartozik, elterjedési területe az euromediterrán faunatartomány, amely átterjed Szibériára is. Európában a biztonságban lévő fajok közé sorolják, ami erősen megkérdőjelezhető Magyarországon a fenyegetett fajok közé tartozik, ennek ellenére jelenleg nem védett. Tipikus stagnofil faj. A mocsárból főként kisebb méretű egyedei kerültek elő. Hankó (1931) szerint ez a táplálékbázis szűkösségére vezethető vissza, azonban ivarérettségét így is eléri két éves korára. A 2000. évi vizsgálathoz képest 200l-re állománya erősen visszaszorult. Carassius auratus LINNAEUS, 1758 kelet-ázsiai faj, amely részben természetes terjeszkedés, részben mesterséges behurcolás következtében mára Európa szerte igen gyakorivá vált. Generalista, a legkülönfélébb víztípusokban megtalálja életfeltételeit. Egyedszámának növekedése az élőhely zavartságát jelzi, amely egyaránt lehet emberi beavatkozás, vagy természetes folyamat eredménye (pl. mocsári körülmények). Magyarországon az ötvenes évek óta mesterséges behurcolás következményeként robbanásszerűen elszaporodott, amelyben jelentős szerepe volt sajátos szaporodási stratégiájának. Több természetvédelmi szempontból fontos faj konkurense. A Meggyes-mocsárban domináns, egyedszáma 2000-ig folyamatos növekedést mutat. 2001-ben a fogott egyedszám visszaesett, de előfordulási gyakorisága ennek ellenére a legnagyobb volt. A fogott egyedek többnyire kistermetűek. Esoxlucius LINNAEUS, 1758: euroszibériai faj, holarktikus elteijedésű. Európai állományai stabilak, természetvédelmi szempontból a faj biztonságban van. A Meggyesmocsárban a 2000-es vizsgálat során először, ekkor már igen nagy egyedszámban fordult elő 1 + és 2+ -os korosztálya. 2001-ben egyetlen példányt sikerült fognunk, ami azt jelzi, hogy a populáció gyors felfutás után - vélhetően a téli kifagyás miatt - összeomlott. Perca fluviatilis LINNAEUS, 1758: az euroszibériai faunakomplexum euribionta csoportjába sorolható, holarktikus elteijedésű faj. Természetvédelmi szempontból a faj nincs veszélyben. 1998-ban kifejlett példányai megjelentek