Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Sümegi Mihály: Emlékezés az 1954. és az 1965. év dunai árvizeire

44 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 1. SZ. Tovább mentem Almásfüzitőit. Itt a Kolónia szennyvíz-átemelő telepétől nyugatra mintegy 800 m hosszban még nem volt megépítve az árvízvédelmi töltés. Szombaton reggel az összes ott dolgozó munkaerőt, továbbá 80 kordélyt és 40 szekeret ide irányítottam át, és azonnal megkezdtük a még hiányzó töltésszakasz építését. Július 13-án, kedden Asztalos László igazgató és Nyúli József főmérnök meglátogatott Almásfüzitőn. Amikor meglátták, hogy a töltéskorona legfeljebb csak egy araszszal magasabb a Duna vízszintjénél, pánikba estek, és gorombán megfenyegettek. Természetesen, adósuk én sem maradtam. Elküldtem őket Almásfüzitőről azzal, hogy én Almásfüzitőt meg fogom védeni, de ők menjenek inkább a Szigetközbe, mert ott bizonyosan baj lesz. (Tulajdonképpen Najmányi László kormánybiztos-helyettes emiatt vont be a cikk elején említett szolidaritási egyezségbe). Közben híreket kaptam Szigetközbői. 11-én vasárnap a Soós Feri bácsi irányításával elkezdett nyúlgát-építéseket leállították, az embereket és a szekereket is elküldték. A 15-én bekövetkező ásványi felső-szakadás mögött régebben is erősen buzgáros hely volt. 11-én, vasárnap itt már sok apró buzgár működött. 12-én, hétfőn a töltéslábtól mintegy 30-40 méternyire egy erősebb buzgár kezdett működni, tiszta vízzel. El is fogták, illetve régi szigetközi szokás szerint elfojtották. Ez abból állt, hogy a zsákgyürűvel körbevett buzgárnál a zsákgyűrűn túlfolyást nem nyitottak, a zsákgyűrű belsejét pedig földes-zsákokkal teletömték. 13-án hajnalban az elfogott buzgár mellett újabb erős feltörés (fiókbuzgár) keletkezett. Az első buzgárhoz csatolva ezt is elfogták, pontosabban: elfojtották. 14-én, szerdán már a töltéslábtól 5-8 méterre törtek fel combvastagságú buzgárok. Ezekből legalább is a legerősebbet elfojtották. 15-én, csütörtökön azután, amikor a gátkoronával már majdnem színeit a víz, jött a tragédia. Ez a gátszakadás valóban perceken belül következett be, és a talajtörés is igaz volt. (Ezt írta le a Vízügyi Közlemények 1955. évi 1-2. számában Marek László főmérnök, szemtanúként). Az ásványi felső szakadáson kitört víz nagyrészt a védtöltés mentén vonult le Ásványrárón keresztül. Az északnyugati utca szélső házai a kitört víz egy részét a község északi oldalán a védtöltésnek dobták. Várható volt, hogy a sebes víz a töltést hátulról megbontja. 16-án emiatt be is következett az ásványi alsó szakadás Nem voltam híve sohasem a robbantásnak, de ez esetben a szélső ház felrobbantása árán el lehetett volna kerülni a második szakadást. De nem volt, aki intézkedjen. Mindenki félt. Nyúli Jóska bácsi is, meg Varga Ignác is rőzsét és zsákokat cipelt a töltés hátulról való védelméhez. Szigetköziben a II. árvízvédelmi szakaszon a III. fokú védekezést csak 12-én, hétfőn kezdték el... Kisbodakon a falu és a védtöltés között mély ingovány volt, közvetlenül a töltés lábánál, amelyben még a legszárazabb időben is mindig volt víz. Az ingoványban nád és füzfa-bozót szigetek voltak. 1954-ben, amikor a töltés lábát elérte a víz, már működtek buzgárok. Az áradás előrehaladtával ezek a buzgárok zavarossá váltak. A mentett oldali elég mély zavaros vízben a buzgároknak még a helyei sem voltak megfigyelhetők. Itt védekezés egyáltalában nem történt Még őrzésre sem volt elég ember A III. szakaszon ekkor mindenki Rajkára volt irányítva a zsilip alatti térség védelméhez. Itt legfeljebb szorítógát kiépítésével lehetett volna védekezni. Vecsei Andor gátőr elmondása szerint a délutáni órákban elkezdett süllyedni a gátkorona Egyszer csak átcsapott rajta a víz, és már meg is történt a szakadás. Dunakilitinél holtág keresztezte a töltést. A töltés lábánál egész éven át tiszta vizű forrás működött. A környéken dolgozók onnan szokták vinni az ivóvizet A forrásnál és környékén két rajkai vízügyi dolgozó teljesített őrszolgálatot. Már a délutáni órákban erősen zavarossá vált a forrás vize. Az őrök egy ideig figyelték a forrást, majd lefeküdtek a rézsűn és elaludtak. Hajnal felé arra ébredtek, hogy valami erősen csobog. Felugráltak, és már csak annyi idejük volt, hogy átszaladjanak a Rajka felőli oldalra A töltéskorona lesüllyedt, és a töltés pillanatok alatt át is szakadt (Az eseményeket az egyik rajkai őr mondta el). így aztán a rajkai zsilip alatti kb. 1 km-es töltésszakasz megmaradt. Én az 1954. évi szigetközi védtöltéseket nagyon jól ismertem. Azt, hogy a Szigetközben 1954-ben töltésszakadás ne legyen, képtelenség lett volna elkerülni. Több olyan kritikus pontja volt a töltéseknek, ahol csak szerencse folytán nem következett be szakadás. Az 1954. évi dunai árvíz fenyegetését azonban senki sem vette komolyan, vezetőink sem. Az elmondottakkal csak azt kívántam bizonyítani, és az utódoknak intő például állítani, hogy igenis: mindenhol voltak előjelei a bajoknak, és a szakadások sehol sem jöttek váratlanul Azóta már kétszer is erősítették a szigetközi Duna töltéseit. Különösen a kavics háttöltések kiépítésével nőtt nagy mértékben a Szigetköz biztonsága De, ezektől függetlenül, ma sem nézhetjük karba tett kézzel az árvizek levonulását. Baj manapság is bárhol bekövetkezhet. Ezért ma is különlegesen nagy felelősség hárul a védekezést irányító műszakiakra. Különös fontosságú megtanulni, hogyan kell a buzgárt eredményesen elfogni Tilos a buzgárok elfojtása! Július 22-én engem Almásfüzitőről (valószínűleg egy radikális rendcsinálásom miatt) az árvízvédelmi kormánybiztos berendelt Győrbe légifelderítőnek. Minden nap délelőtt 10 órakor és délután 3 órakor végig kellett repülnöm a Szigetközt, és tájékoztatást kellett adnom, hogy mely utakon lehet menekülni, s melyeken lehet visszatelepülni. Ebben az időben volt alkalmam többször is autóval bejárni a Szigetközt. Fel tudtam keresni azokat az embereket, akik a kritikus időkben ott védekeztek, s akik nagy részét ismertem is. Őket kérdeztem ki, hogyan is történtek a gátszakadások. Az ásványi felső szakadásról igen jó tájékoztatást kaptam attól az ásványi embertől, aki mint közerő, végig a buzgárnál teljesített szolgálatot. (Sajnos, a nevét - talán Légrádi - bár fel is jegyeztem, azóta elfelejtettem. Egyébként, tudomásom szerint később ő lett az ásványi tsz. párttitkára). Az ásványi alsó szakadás történetét a hajózási üzem dolgozóitól - Kiss József Nagy Gyula, Böősi István, Böősi Pál, Dániel Ferenc, Varga Gyula - tudtam meg. A kisbodaki szakadás történetét a gátőr - Vecsei Andor - mondta el. A dunakiliti szakadásról az ott éppen őrszolgálatot teljesítő rajkai dolgozónk tájékoztatott.