Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
6. szám - Korompai Gábor: Gondolatok a Nílus-völgy vízgazdálkodásáról
348 Gondolatok a Nílus-völgy vízgazdálkodásáról Korompai Gábor Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, 4010. Debrecen, Egyetem tér 1. Kivonat: Földünk leghosszabb folyója (6671 km) a XXI. században újabb mezőgazdasági müvelésre alkalmas területek kialakításában játszik meghatározó szerepet: Dzsezira, Új-Nilus-völgy, delta. Hogyan lehetséges ezek megvalósítása a gyorsan szaporodó népesség, a szudáni polgárháború és a szélsőséges klíma, adott esetben vízjárás ismeretében? Most csak néhány fontos földrajzi jelenséget érinthetünk, miközben felhívjuk olvasóink figyelmét az áttekintéshez szükséges ábránkra. Az alábbi írás a Társadalomföldrajz-Területfejlesztés I. kötetben (Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 2003) megjelent dolgozat bővített változata. Kulcsszavak: vlzerőhasznosítás, csatornaépítés, tározás, öntözés, vlzmegosztás, hajóút, betegségek Amikor 1861-ben S. W. Baker és magyar felesége Sass Flóra elindultak a Felső-Nílus forrásvidékének kutatására és ott találkoztak a Viktória-tó felől érkező J. H. Speke-vel, akkor megállapították, hogy a hatalmas víz az említett tóból fakad, de bizonyára elképzelhetetlennek tartották volna (ha szóba kerül), hogy ez a vízmennyiség a XX. sz. második felére kevésnek bizonyulhat. 1. A Nilus által szállított éves vízmennyiségeket az 1. ábra tartalmazza. Természetesen, ezek évről évre változnak. Két szembetűnő aránytalanságra kell utalnunk. Az első a Fehér-Nílus vízszállítása, a SUDD-mocsarának elhagyása után, hiszen ott elpárolog és elszivárog vizének ötven százaléka. A második meghatározó változás színtere a szudáni fővárosnál van, ahol a két Nílus egyesül. Látható, hogy a meghatározó víztömeget a rövidebb Kék-Nílus hozza. Nélküle a társa talán el sem érné a tengert, hiszen az utolsó kétezer kilométeren egyetlen mellékfolyó sem táplálja, miközben útja ezután a Szahara-sivatag csapadékmentes tájain halad át. Ma már a torkolati vízhozama gyakran 1500 m 3/s körüli, amit még például a Néva is felülmúl! Az Etiópiában eredő Kék-Nílus az egyszakaszos nyári esők táplálta Tana-tóból és környezetéből szállítja vizét. Egyéb mellékfolyóival együtt nyolcvan százalékát adja Szudán és EAK (Egyiptomi Arab Köztársaság) éves vízszükségletének. A három érintett legnagyobb területű, és népességű ország két alapadata pontosan utal a népesség rohamos emelkedésére, és arra a tényre, hogy az 1959-ben megkötött EAK-szudáni vízmegosztás immár tarthatatlan, mert abban egyenrangú félként kell kezelni az eddig mellőzött Etiópiát is. 1. táblázat Lakosságszám és területadatok a Nílus-völgy országaiban Ország Lakóinak száma (millió fő) Területe (km J) Szudán 18,6(1982) 33,0 (2002) 2505813 Etiópia 32,6(1982) 61,2(1998) 1133380 EAK 42.2(1982) 65,0 (2000) 1002000 Az utóbbi évek felmérései szerint komoly aggodalomra ad okot a Nílus-völgyben felmért öntözhető terület nagysága és a belőle fakadó kérdés: honnan lesz hozzá elegendő víz? Ugyanis 8 millió hektárt öntöznek csak, de ezt lehetne 92 millióra növelni. Vagyis a kihasználtság csak 8,69 százalékos! EAK 3078 000 ha-on végez öntözést, amit 4,4 millió ha-ra lehetne emelni. Rendkívül nagy szükség lenne rá, hiszen az 1970-es évek kezdete óta, amikor befejezték Asszuánnál a nagy gát (Sadd elAli) építését, tőle északra nincs természetes elöntés és talajerő utánpótlás a folyó mentén. Szudánban 1.935.200 ha-t öntöznek rendszeresen, amit 2,7 millióra szeretnének kiterjeszteni. Etiópia egyelőre roppant rosszul áll, hiszen kiépített öntözhető területeinek nagysága mindössze 23.160 ha. A megindult fejlesztés végső célja 2,2 millió ha elérése, amihez jelentős mennyiségű vizet fog visszatartani a Kék-Nílusból és az Atbarából. Ezzel Szudánnak és EAK-nak számolnia kell és a tudomány eredményeit figyelembe véve gondoskodni az elengedhetetlen vízpótlásról. 2. A Nílus-medencében eddig nyolc, vízszabályozással összefüggő, jelentősnek mondható építkezés történt 1898 után, tehát zömében a XX. században. (Az EAK területén álló öt kisebb gátról nem szólunk, L ábra). Az ugandai Owen-vízesésnél telepített Jinja-vízerőmű az 196o-as évek büszkesége. Benne egy 150 MW kapacitású erőtelep dolgozik. (Ábránkon az egyes számot kapta.) Az ország iparát magához vonzó energetikai központ egyben kétségtelenül szabályozó hatást is képes gyakorolni a Föld harmadik nagyságú tavának, a Viktóriának (közei 70 ezer km 2) a vízháztartására. A Jonglei-csatorna befejezetlensége, földrajzi, társadalompolitikai szempontból egyaránt a kontinens legnehezebb megoldásra váró feladatai közé tartozik. Ugyanis a déli nagy tavak felől érkező Nílus, Bor és a Sobat-folyó torkolata között, Afrika egyik híres biotópjában elveszti ideszállított vizének felét! A SUDD-mocsár zoológiai és botanikai értéke felbecsülhetetlen. Egyértelmű, hogy védeni kell, mert az öreg kontinens természeti erőforrásai aggasztóan megfogyatkoztak. Szudán déli nilóta népeinek két nagy csoportja él a mocsárvidéken, a nuerek és a dinkák törzsei, mintegy két millió ember. Nem szeretnék őseik földjét elveszíteni. A hetvenes években (1974 és 1975) véres lázadással tiltakoztak a vízelvezetés terve ellen. A mocsár legnagyobb hatásterületét 150 ezer km 2-ben szokták megjelölni. Azonban legfontosabb „magterülete" a nyári esős időben 36 ezer km 2-en kínál igazán jó vizsgálati területet, ami a száraz időszakban a felére csökken. Ebbe a nagy „tálba" a Nílus mellett a nyugatról érkező Bahr-el-Arab és a délnyugatról jövő Bahr-el-Ghazal szállít sok km 3 vizet. A számítások szerint az évente elpárolgó és elszivárgó víz mennyisége legalábbl3-14 milliárd m 3! Tökéletesen ésszerű gondolatnak számit ezt a pocséklást nem megszüntetni, hanem mérsékelni, mert északon rövidesen nehézséget okozhat a vízhiány, vagy a KékNílus áradásának időnkénti elmaradása. A Jonglei-csatorna elkészítését (közösen épített szudáni-egyiptomi mű lett volna) azok szorgalmazzák, akik a Viktória-tó tartós magas vízállására hivatkoznak és azt mondják, hogy a Bor után a csatornába terelt napi 25-50 millió m 3 víz nem jelentene ökológiai katasztrófát a SUDD-ra nézve, félté-