Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Faludi Gábor–Sági Jenő: Szivattyútelep Érsekcsanádon

FALUD1 G. - SÁGI J.: Szivattyútelep Érsekcsanádon 173 1958-ban Szőcs László a következőket írta a telep állapo­táról: „Gépészeti szempontból a szivattyútelep gépei és ka­zánjai sem állapotukban, sem teljesítményükben, sem hatás­fokukban nem kifogásolhatók", majd megjegyzi, hogy „a csanádi szivattyútelep maximálisan 5 m 3/sec teljesítményét az ártér alsó, 45000 kh területének belvízmentesítésére ter­vezték". 4. A telep üzemeléséhez a szakembereket az indulás utáni években a Schlick Gépgyár Budapestről, majd hosszabb i­dőn át Kerschmann Lőrinc esztergályos-, hegesztő- és szere­lőmester Kalocsáról adta, míg a segéderőt helyből fogadták fel. A létszámigényt (gépész, gépápoló, kazánfűtő, szénhor­dó, hínárkiszedő) az üzembe helyezett gépegységek és a mű­szakok száma határozta meg 10-40 fő között. A személyzet a közeli községekből - Csanád, Sükösd ­került ki. Többségük mezőgazdasággal foglalkozó szegény sorsú ember, akiknek jól jött a telepen kapott - az akkori vi­szonyok közt biztos és viszonylag magas - készpénz keres­mény. Évek alatt kialakult egy megbízható, zömmel betaní­tott munkásgárda, amely örömmel, jó teljesítménnyel dolgo­zott. Elég volt Csanádon, Sükösdön szólni egy embernek, és másnap hajnalban mindenki a helyén volt, indult az üzem. A dolgozók kerékpárral és gyalog jártak (5-8 km), vagy a hely­színen, szálláson aludtak. A Kákonyi Sándor fögépész által vezetett napszám­könyvek rögzítik a végzett munkát, a résztvevőket, mun­kabérüket E forrásértékű iratokat Kákonyi Tivadar őrzi aki az édesapja fögépész tevékenységét 12 éven át foly­tatta. (Ez a kordokumentum - emlékezésekkel, egyéb i­ratokkal együtt - részletes, történeti-, szociológiai, szoci­ográfiai feldolgozást is lehetővé tesz.) A szivattyúk üzembiztonsága, a telep rendezettsege minden igényt kielégített. Az üzemelést követően hetekig tartott a karbantartás, egyben az újbóli üzemindulás elő­készítése. E munkák körébe tartozott a gépek ellenőrzé­se, tömítése, szelepek javítása, cseréje, a sok hamu, per­nye, salak kihordása vödrökkel, a kazánok kimosása, víz­kőtelenítése, a gépek, rézcsövek, csapok fényezése, a fe­kete részek átfestése, a használt olaj összegyűjtése, átszű­rése, a kiszedett salak, hínár, nád eltakarítása, a szén priz­mázása, a keramitkövekkel burkolt padló tisztítása stb. Fűtésre legtöbbször Komló (esetenként Tata, Salgótar­ján) jó minőségű szenét használták. Zömét uszállyal szál­lították a Dunán, majd bérfuvarozók lovas kocsival hord­ták a telepre, a kazánokhoz pedig talicskázták. 1955-ben beton aljzatú és falú, több tálcás széntároló épült. Gondos alaposság, hozzáértő, begyakorolt kezelés, lel­kiismeretesség, mintaszerű, kifogástalan karbantartás, rend, fegyelem, pontosság, jó emberi légkör jellemezte a telep életét. Minden rendellenességet időben észleltek, a szükséges korrekciókat folyamatosan hajtották végre. Évtizedek elmúltával is felidéződnek a kemény munkát végző szorgos emberek, az ékszerdobozhoz hasonló gépház belső archaikus gépei, csodásan csillogó rézcsövei, csapjai, a gépek halk moraja, a kazánok tüze, a sárga, fénylő keramit padozat, a kémény testközelsége, az örvénylő víz, a ficánko­ló halak. A telep környezete, a gátőrház, az óriási tölgyek, a gyümölcsös, a Duna és Gemenc közvetlen látványa állandó­an vonzotta az érdeklődőket, a látogatókat. A szivattyúzások hangulatos epizódja a halfogás volt. Ha a vízállás egy megfelelő szintje és a halak ívási idősza­ka egybeesett, a nyomó oldalon a csonkok fölé kikötött csónakba több kilogramm hal ugrott be a felfelé örvénylő víz hatására. így lett a hal a munkások kedvelt ingyen ele­dele. A gépésznek egyébként saját fogyasztásra halászati joga volt a tóra. Ennek ellentételezéseként a rangos ven­dégek számára az ő feladata volt legtöbbször a halfözés. Kákonyi Sándor a 30-as évek elejétől a halételek elkészí­tésében igen nagy gyakorlatra tett szert. Közel negyven é­ves, igényesen végzett fögépészi munkája mellett a halfö­zés rangos, ismert és elismert mestere is volt. A telep életében a legkritikusabb időszak eseményei a Duna bal partjának (Apostagtól-Csanádig) eseti gátszaka­dásai voltak. Minden emberi erőfeszítés mellett és ellené­re ugyanis a természet tette a magáét, és a telepet a kiszá­míthatatlan és felmérhetetlen erejű és tömegű víz több­ször is elöntötte. A váratlan veszély esetén néhány óra a­latt igen komoly előkészületeket és mentést kellett végez­ni. a gépeket, a fűtést leállítani, a beömlő víz sebességét és tömegét mérsékelni, a gépházi ajtókat elreteszelni, deszkás, homokzsákos, kátránypapíros eltöméseket készí­teni, a mozdítható anyagokat, eszközöket - köztük 55 sa­vas akkumulátort - felszállítani a töltésre, a gépeket fagy­gyús olajjal vastagon bekenni stb. A mentés eredményes­ségét döntően befolyásolta a kiépített hírközlő (telefon-) hálózat működése is. Különösen kritikus napokat, heteket élt meg a telep az 194l-es téli vagy az 1956-os kora tavaszi, gátszakadásokkal telített jeges árvíz idején. Elöntések után, ahogy a vízállás lehetővé tette, teljes lét­számmal végezték a telep újbóli üzembeállításának előkészí­tését, a több tonna hordalék, szemét, szenny, iszap eltávolítá­sát. A veszélyekkel telített takarítás, tisztítás, ellenőrzés ke­mény hetei követték egymást. A vízhez, a veszélyekhez szo­kott, edzett résztvevők és szemtanúk közül többen még ma is élénken idéznek részleteket az ár, a jég félelmetes erejéről, a víz tömegéről, a vele szembeni és a következményeinek felszámolásáért folyó napi közdelemről. A Telep - éppen a földrajzi helyzete miatt - közvetlen szemlélője és szerencsés túlélője lett a „nagypolitika" XX. századi tragikus eseményeinek, sorsfordulóinak. Magas ké­ménye, az előtte lévő Duna-szakasz, a kompátkelő, a közeli hajóállomás, a nagy kiteijedésű gemenci erdős, vizes térség akarva-akaratlanul a politikailag, katonailag zavaros esemé­nyek részese, helyszíne lett - így volt 1918-1921 között épp­úgy, mint 1944-1945-ben. Kéménye, a gépház és az őrház is kapott ugyan néhány kisebb találatot 1944 őszén, de minden a helyén maradt. Kákonyi Sándor leleményességét dicséri, hogy 1944-ben az idegen katonák érkezése előtt minden mozdítható értéket, különösen a speciális szerszámokat, tö­mítéseket berakták a kazánok vízterébe a felső bebújó nyílá­son keresztül, majd azt a hatalmas csavarjaival lezárták, és a villáskulcsokat eldugták. így minden szerszám és anyag megmaradt, és az üzemelésnek később nem volt akadálya. A gondos, szakszerű üzemelés és karbantartás eredmé­nyeként a kazánok és a szivattyúk az évtizedek múlásával is megbízhatóan működtek. Tény azonban, hogy a régi, tapasz­talt dolgozók zöme kiöregedett, és többen estek a háború ál­dozatául is. Egyre nehezebb volt a szükséges létszám, föleg a folytonosságot adó szakszemélyzet biztosítása Több e­setben csak hatalmi szóval lehetett a bajai üzemekből (Posz­tógyár) egy-egy kritikus védekezési (üzemelési) ciklusra igénybe venni vizsgázott kazánfűtőket. Ez, miután kényszer­intézkedés volt, nem is lehetett problémamentes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom