Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - M. Botond Krisztina: A vízgazdálkodás helyzete a mai Olaszországban

158 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83 ÉVF. 3. SZ. A fenti összefoglalóból is látható, hogy a központosítás kérdése az olasz vízgazdálkodás kardinális problémája. A régiók különböző szabályozásait a nemzeti hatáskörű minisztériumoknak kell koordinálni. De melyiknek? 1. Intézményi rendszer 1.1. Felelős hatóságok 1994 előtt a vízkészletek köztulajdonba vétele a közhivatalok egyértelmű állásfoglalásától függött, amely esetenként változott. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az összes valamilyen jelentőséggel bíró felszíni víztest köztulajdonnak számított, és a vízkivételek s egyéb vízhasználatok engedélyezése a felelős hatóság feladata volt. A felszínalatti víztestek használata, épp ellenkezőleg, az alapvető földtulajdonosi jogok részét képezte. A kettősségnek a 36/1994. sz. Galli törvény vetett véget, amely minden vízhasználatot engedélyhez kötött. A törvény értelmében a vízkivételi engedélyek megadásához számos követelménynek kell teljesülnie. Ilyen a vízgyűjtőre tervezett vízháztartási egyensúly figyelembevétele, a minimális áradás átengedése, az elsőbbségi lépcső tiszteletben tartása, ami szerint az ivóvíz-szolgáltatás mindig elsőbbséget élvez a mezőgazdasággal szemben, és csak e két vízhasználat után következhetnek az egyéb termelési ágazatok. Jelenleg Olaszországban számos hatósági szerv felelős a vízügyi szektor intézményi vonatkozásáért: a Kormány, a gazdasági tervezésért felelős Tárcaközi Bizottság, a vízkészlet-használatokért felelős Megfigyelő Bizottság, a Közmunkaügyi Minisztérium, a Közmunkaügyi Bizottság, a Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, valamint a már fent említett számos regionális, tartományi és helyi hatóság. A vízügyi politika fejlettségi szintje regionális szinten nagyon különböző. Különösképpen igaz ez Délre, ahol a környezetvédelmi adattár igen szegényes. Mindezeknek megfelelően az olasz vízkészletgazdálkodási rendszer különböző szintekre tagolódik: - Állam, (amelynek hatásköre főleg a törvénykezés vázának kialakítása és az európai direktívák bevezetésének felügyelete). - Régiók. (Felelősek a vízkészlet-tervezésért, a szennyezések ellenőrzéséért és minden adminisztratív ügyért) A régiókon átnyúló feladatok a Vízgyűjtő Hatóságok hatáskörébe tartoznak. - Helyi hatóságok, amelyek feladata a víz-szolgáltatások megszervezése és felügyelete Nemzeti szinten a Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség (Agenzia Nazionale per la Protezione deli' Ambiente ANPA) regionális szervezetei az Európai Környezetvédelmi Ügynökség megbízottjaiként a felelősek a különböző környezetvédelmi ügyekért. Az ANPA hatáskörébe tartozik a teljes területén felmerülő vízügyi és környezetvédelmi feladatok kontrollálása, a különböző intézmények tudományostechnikusi tevékenységeinek értékelése, az adatok begyűjtése, szortírozása és publikálása, valamint az egységes környezeti normarendszer kialakítása és ellenőrzése. 1.2. Utasító - ellenőrző eszközök Az alapvető politikai eszköz az engedélyek és a különböző hatóságok alkalmazásán alapul. A víz esetében ezt az eszközt a vízkivételek, a szennyező anyagok bevezetése, a folyó területén végzett bármilyen típusú munkák kivitelezése esetén alkalmazzák; a hatóságok ugyanakkor rendelkezhetnek számos olyan tevékenység fölött, mely káros hatással lehet a vízi környezetre, mint pl.: a hulladéklerakók kialakítása és a peszticidek kezelése. Az utóbbi esetre vonatkozóan kétszintű hatósági szabályozás érvényes: az egyik a termékért felelős, a másik pedig a technikai szakértelemért. A gyakorlatban az olasz vízügyi politika kialakulását nagyban befolyásolta az infrastrukturális és az ellátási oldal, a központi és a regionális kormányzat nagymértékű anyagi bevonása mellett. Ez a vízszolgáltatás előtérbe kerülését eredményezte. Minden szektor, beleértve az ipart és az elektromos áramfejlesztést is, részesült az köztámogatásokból, mindazonáltal ki lehet jelenteni, hogy a legjobban támogatott szektor a mezőgazdaság. 1.3. Gazdasági eszközök A gazdasági eszközök viszonylag kevés típusa alkalmazott Olaszországban. A jelenlegi helyzet szerint a vízszolgáltatások teljes árú megtéríttetése általánosan nem elérhető, különösképpen igaz ez az öntözés és a csatornázás esetében. Az egyetlen „környezetvédelmi adó", mely a környezetvédelmi szektorban alkalmazható, a vízkivételi illeték. Ennek mértéke nagyon alacsony, az állami jövedelem 80100 M Euro becsült értékének nagy részét a vízenergia engedélyek és az ipari vízhasználatok adják. A szubvenciók alkalmazása annál gyakoribb. Különösen a közköltségvetés szubvencionált, mind direkt, mind indirekt módon, így a víz- és szennyvíz infrastruktúra nagy része valamint egyéb környezetvédelmi vonatkozások, s nem egyedül a háztartások, hanem a termelő ágazatok esetében is. Hangsúlyozni kell, hogy a számos környezeti infrastruktúra az iparral és a mezőgazdasággal történő együttes irányításának kialakulása Olaszországban összekapcsolódik az önálló lakóhelyek kis méretével, melyek számos vízhasználata és diffúz szennyező forrása egyedileg nem követhető. A gyakorlatban, a közellátásra vonatkozó előírások betartatása - amelyek nem szükségszerűen integráltak a hagyományos települési víz-és szennyvízrendszerekkel - sok esetben az egyetlen hitelt érdemlő lehető-ség a „szabad hozzáférhetőség" biztosításához, magával vonva a magas költségeket és a hagyományos utasítóellenőrző eszközök végrehajtásának nehezítését. Mindazonáltal nagyon sok esetben a vízköltségek teljes megtérítése az egyetlen lehetőség a vízhasználatok mértékének csökkentésére. A mezőgazdaságban a szubvenciók egyéb formája is alkalmazásra kerül, mint például a különböző kompenzációs intézkedések (pl. az ún. „respektált területek" esetén, melyek ivóvízbázisok területén fekszenek) vagy a „menedzsment egyezmények" esetén, melyek célja a mezőgazdasági szennyezések visszaszorítása 2. Olaszország vízügyi adottságai, az igények felmérése 2.1. A vízkészletek hozzáférhetősége 4 A víz Olaszországban viszonylag bőségesen áll rendelkezésre. Az egy főre eső átlagos évi csapadékmennyiség 5 200 m

3, ami 2 700 m

3 egy főre eső hozzáférhető vízmennyiségnek felel meg