Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - M. Botond Krisztina: A vízgazdálkodás helyzete a mai Olaszországban

B. III A vízgazdálkodás helyzete a mai Olaszországban M. Botond Krisztina Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék 1111. Budapest, Műegyetem rakpart 3. Kivonat: Az Európai Unió csatlakozás előszobájában valamennyi tagállam tapasztalatai, problémái felmérése kulcsfontosságú információkkal szolgálhat. Olaszország esete, bár felületesen szemlélve nem hasonlít Magyarország helyzetére, mégis tanulságokkal szolgálhat számunkra is. A különböző szektorok (mezőgazdaság, ipar, lakossági vízszolgáltatás) együttműködésének kialakítása pedig akár egész Európában példamutató lehet. Olaszországnak - bár nem függ a környező országok vízgazdálkodásától, mint hazánk - mégis meg kell küzdenie az integráció, a jog- és szabványhannonizáció nehézségeivel, a különböző régiók tartományok közti együttműködés megvalósításával. Kulcsszavak: vízgazdálkodás, Olaszország, Európai Unió. Bevezetés Olaszországról a magyar embernek a csodálatos tengerpart, az örökkévalóságra született műemlékek jutnak eszébe. A víz sorsát szívükön viselő szakembernek felrémlenek a több ezer éves - ám máig működő - csatornahálózatok, amelyek pontos mérnöki tervezésének és kivitelezésének a jelenkori utódok is tisztelettel adóznak. A régi Itália nevének felcsendülése harmóniát, egységet, szépséget sugall, régi korok emléke uralja máig is a képzeletet. A mai Olaszországról viszont aránylag keveset hallunk. Bár Európai Uniós tagállam, mégsem kerül annyira előtérbe a napi politikában, eseményekben, mint akár Anglia, akár Németország. Vízügyi problémáit sem sokan ismerik nálunk: a mediterrán térség szinte minden szigorúan vett vízügyi vonatkozásban eltér hazánktól. Nincsenek határon átnyúló vízgyűjtői, folyói az esetek nagy részében határain belül erednek és torkollanak a tengerbe, az igazi gondot a tengerpartok turizmus általi szennyezése jelenti. Ugyanakkor hazánkkal megegyezően az ivóvízbázis 90 %-át itt is a felszín alatti vízkészletek szolgáltatják. Mégis, figyelmes vizsgálat után sok közös vonás fedezhető fel a mediterrán térségben fekvő EU tagállam Olaszország - és az Európa szívében fekvő apró tagjelölt - Magyarország - megoldásra váró gondjai, feladatai között. Bár Olaszországnak nincsenek nemzetközi vízgyűjtői, a gazdasági különbségek két részre vágják az országot. A fejlett iparral, valamint a felszíni vízkészletek nagy részével és a turisztikai központokkal rendelkező Észak és a hagyományosabb értékeket őrző Dél konflik-tusai nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életre is kiható villongásai akár nemzetközi ellentétnek is felfoghatók. A 20 régió (Ambruzzo, Basilicata, Calabria, Campana, Emilia Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Lazio, Liguria, Lombardis, Marche, Molise, Piemonte, Puglia, Sardegna, Sicilia, Toscana, Trenüno-Alto Adige, Umbna, Valle d'Aosta, Veneto) mind különböző helyi szabályozással és helyi intézményrendszerrel rendelkezik, a-melyek néha összhangban állnak egymással, néha nem. (Ilyen például a különböző szabványok értékeinek megadása, a szankciók mértéke, stb ). A nagymértékű tagozódás miatt Olaszországnak hasonló megoldásra váró feladatai vannak a Víz Keretirányelv bevezetésével kapcsolatban, mint Magyarországnak tagjelöltként. A törvények, rendeletek, szabványok harmonizálása és bevezetése az Európai Unióban alkalmazottakhoz mindkét országban komoly erőfeszítéseket igényel, hisz Olaszország hiába vette át a nemzetközileg elfogadott hatósági rendeleteket, törvényeket, ha a különböző régiókban különféleképp értelmezik azokat. Jelen cikkben három fö jellemzőjét mutatom be az olasz vízgazdálkodásnak: (i) a környezetvédelem intézményi rendszerét és a föbb törvényi szabályozásait, (ii) a különböző vízigények kielégítésének módjait és lehetőségeit, valamint (iii) az olasz vízügyi szakértők által felmért perspektívákat. Olaszország jelen vízgazdálkodásában rendkívül fontos szerepet játszik az 1994/1/5 36. sz. törvény, amely általában Galli törvény néven ismert, s amely lefektette a modem olasz vízgazdálkodás alapköveit. A törvény célja a jelen vízgazdálkodási menedzsment teljes újraszervezése, valamint a vízügyi szektor üzleti alapokra való helyezése. Ez megnyithatja az utat a vízügyi irányítás központosításához, valamint az integrált vízgazdálkodás kialakításához a teljes vízgyűjtőn. A reform másik célja Dél-Olaszország és az ország többi része közti szakadék szűkítése. A Galli törvény egyrészről érinti a vízhasználat szabályozását, elsőbbséget biztosítva az ivóvíz-szolgáltatásnak, másrészről a 319/1976 sz., ún. Merli törvény hagyatékaként rendelkezik a hidraulikus erőforrások kihasználhatóságáról is. E szerint az erőforrás addig lehet kihasználható, ameddig nem sérti „az emberi fogyasztásra felhasznált víz minőségét" (2. cikk). A két fö vízügyi törvény (Galli és Merli) így minden jogalkotó felelősségévé teszi annak ismeretét, hogy egy esetleges vízszennyezés nemcsak a vízminőségre lehet hatással, hanem a felhasználható erőforrások mértékére is. A Merli törvény 90. cikkének 1. része a régiók hatáskörébe utalja az adminisztratív feladatokat a vízi erőforrások védelme, felhasználása és felügyelete témakörében. Ugyanakkor előírja, hogy azok gyakorlása nem térhet el a nemzeti előírásoktól és meg kell felelnie a nemzeti direktíváknak.