Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Emlékülés Lászlóffy Woldemár születésének századik évfordulója alkalmából (Budapest, 2003. március 4-én) - Zsuffa István: Dr. Lászlóffy Woldemár pályája és jelentősége

B. III Dr. Lászlóffy Woldemár pályája és jelentősége Zsufla István Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 1111. Budapest, Műegyetem rakpart 3. Szakmai életünk ismert, kimagasló egyéniségei kerekszámú születésnapjainak megünneplése társadalmi, egyes esetekben nemzeti esemény. A tudományos élet azon tagjait köszönthetjük, akiknek munkája, szellemi tevékenysége, teljesítménye a mi korunkban teljesedett ki, és amely generáció tudatformáló szerepet kapott, vállalt és csinált végig az ország legnehezebb történelmi periódusában. A hazai vízgazdálkodás és vízépítés XIX. századi fejlődésével párhuzamosan kialakult magyar vízrajzi szolgálat 1919-ben megbénult. Munka helyett szólamok uralkodtak: "forrásvidékek nélkül nincs tervszerű vízgazdálkodás", "csak egységes vízrendszerben lehet hidrológiai, vízrajzi munkát végezni", "az ország gazdasági helyzete miatt nincs lehetőség beruházást igénylő vagy beruházást előkészítő vízrajzi, hidrológiai munkákra". A vízrajz szervezete ilyen légkörben a vízügyi szolgálat munkájának inkább terhét, mint alapját látszott jelenteni. Ilyen körülmények között kezdett dolgozni 1929-ben Lászlófly Woldemár, mindent elölről kezdve, s mindent új, korszerűbb alapokra helyezve. Tudatosította, hogy a vízrajz, és hidrológia műszaki célokat szolgáló, tudományos eszközöket igénylő természettudomány. Megújította az észlelések, mérések feldolgozásának módszereit, tartalmilag és formailag korszerűsítette a Vízrajzi Évkönyvek sorozatát. Rendezte és felújította a vízügyi könyvtár állományát, megszervezve a nemzetközi szakkönyv- és folyóirat-cserét. Részt vállalt a Benedek József irányította tudományos munkában, amely a jugoszláv utódállam területén 1926-ban történt Dráva-torok menti árvízkatasztrófa valós okait volt hivatott nemzetközi fórumok előtt tisztázni, és amely fontos elemekkel gazdagította a folyami árhullámok elméletét is. Munkáját a későbbiekben is két főirány jellemezte: a vízügyi, vízrajzi feladatok tudományos igényű megoldása, illetve a nemzetközi eredmények hazai bemutatása, ezzel együtt a hazai eredmények külföldi megismertetése Időszerií műszaki problémák megoldásához szükséges tudományos eredményei alapján írhatta meg mérnök-doktori értekezését, majd műegyetemi magántanári székfoglalóját, külön utasítás és segítség nélkül, közönyös közegben dolgozva. A 40-es években hivatali megbízás, a Kolozsvári Kultúrmérnöki Hivatal vezetésének feladata váltotta volna fel addigi tevékenységét. Súlyos betegsége azonban "megmentette" a tudománynak: ez után is a hidrológiát művelheti, oktathatja. Az 1952-ben alapított Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vízgazdálkodási osztályának lesz a vezetője, és a Budapesti Műszaki Egyetemen - mint műszaki doktor - előbb magántanári, majd tanrendbe illesztett tárgyakat oktat. 1948 és 1958. között a Vízügyi Közlemények szerkesztője, 1955-ben a Magyar Hidrológiai Társaság akkor átszervezett Hidraulikai és Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztályának ZSUFFA ISTVÁN vezető tanára elnöke. Szerző- és előadó gárdát igyekszik nevelni. Három irányban teljesíti ki munkásságát: a hidrológiai kutatások eredményét a hazai vízgazdálkodás feladatainál hasznosítja, ápolja a hazai és külföldi szakmai eredmények intenzív cseréjét, végül tudományos iskolát alakít ki, amely segiti, hogy olykor hazánkat külföldön "hidrológiai nagyhataloméként emlegethessék. Külföldi kapcsolatait nemcsak cikkei, meghívásai, kitüntetései igazolják, hanem tanítványainak sikerei is. Nemzetközi tudományos konferenciák magyar küldöttségei tagjainak szinte minden negyedóráját megszervezte, előadásaik anyagát a fontos eredmények szemléletes kiemelésével gyakran átírta, hozzászólásaikat, vitákban való részvételüket igyekezett irányítani. Idehaza fontos alapozó műve volt országunk vízkészletének módszeres feltárása, és a Hidrológiai Atlasz sorozatának elkészítése. 17 mérnök dolgozott osztályán, várták munkájának eredményeit a Vízgazdálkodási Keretterv készítői, és személyesen a Vízügyi Szolgálat vezetője. Munkássága nyomán szélesedett a korszerű műszaki hidrológia hatásos eszközévé a hidrológiai hosszszelvény. Oktatási és szakirodalmi tevékenysége, szuggesztív, kisugárzó szakmaszeretete hatására jó néhány mérnök választotta munkakörének a hidrológiát, akiknek többsége tanítványának tartotta magát. Akiket kollégájának, tanítványának tekintett, azoktól sokat követelt: munkát, eredményt, pontos, érthető közzétételt. Mint főnök, nem kívánt tájékoztatást, maga tájékozódott, minden nap mindenkit meglátogatott munkaasztala mellett. Úgy irányított, hogy azt nem lehetett észrevenni. Használni akart: mindegy volt, hogy közvetlenül, vagy mások által. Mint minden igaz mesternek, legfőbb eszköze a saját példája volt: a szakirodalom olvasásában, az idegen nyelvek ismeretében, a tanulásban, az alkotó munkában, az emberi-társadalmi magatartásban. Hatalmas munkabírását, mindenkor töretlen munkakedvét jellemezte, hogy korlátozott egészséggel is több, mint tíz évvel szolgálta túl a nyugdíj-korhatárt, azt követően is szorgalmasan tevékenykedett. Életművét méltányolta az akkori államvezetés is: 70 éves korában, 1973-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Utolsó nagyszabású műve, a Tisza-könyv még az ezt követő évtized végén, 1982-ben, halála előtt mintegy másfél évvel megjelenve tetőzte be gazdag életművét. * Az itt megjelent összeállítást szerzője betegsége miatt a 2003. március 4-én a Magyar Tudományos Akadémia Hidrológiai Tudományos Bizottsága, Vízgazdálkodás-tudományi Bizottsága és a Magyar Hidrológiai Társaság által rendezett emlékülésen fia, ifj. dr. ZsufTa István olvasta fel Minthogy inaga az összeállítás régebbi keletű volt, s szövegét az emlékülés időpontjának megfelelően némileg szükséges volt átigazítani, itt annak rövidített, szerkesztett változatát közöltük. a műszaki tudomány doktora, okleveles mérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékének ny tanszék-