Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Emlékülés Lászlóffy Woldemár születésének századik évfordulója alkalmából (Budapest, 2003. március 4-én) - Somogyi Sándor: Dr. Lászlóffy Woldemár a szakíró és szerkesztő – egy társtudomány szemszögéből

134 HIDROLÓGIAI K.OZLONY 2003. 83. ÉVF. 3. SZ. az árvízi jelenségek képezik a tartalmát. Ezek közül az első még 1930-ból, a fiatal mérnöktől származik, amikor az Ipoly-medence árvízi helyzetével foglalkozott (a Hidrológiai Közlönyben). Az utolsó kifejezetten árvízi tartalmú tanulmánya pedig 1957-ben jelent meg jeges árvizek magassága" címmel a VITUKI-ban, ahol számba vette a befolyásoló tényezőket. Az e tárgykörű tanulmányai közül kiemelnénk az árvizek előre jelzésével (1955) és az árvízi hozamok számításával foglalkozókat, amelyekkel gazdag tapasztalatait hasznosítva az utána jövő vízmérnök generációk ismereteit igyekezett gazdagítani. De, igen érdekes a még 1949-ben megjelent összehasonlítása is a dunai és tiszai árhullámok időtartamáról és gyakoriságáról (Hidrológiai Közlöny). Az 1838-as árvíz évfordulóján részletesen értékelte a Főváros napjainkra jellemző árvíz biztonságát a Némety AT-tól szerkesztett est-budai árvíz 1838-ban" c. kötetben. Gyakorlati útmutatásként értékelhetjük az Akadémiai Közlönyben 1952-ben közölt írását árvíz- és jégviszonyok figyelembevétele a vízépítési tervezésnér címmel. A folyószabályozások hatását természetesen kiemelten tárgyalta mind a Duna, mind a Tisza vízjárásának és környezeti vonatkozásainak tükrében Érdekes, hogy a vízi energia hasznosítási lehetőségeivel hazai vonatkozásban csak szűkösen foglalkozott, bár a franciaországi vízerőmüvekről ismerünk publikációját (Vízügyi Közlemények, 1936). Annál részletesebben tárgyalja ezt a hasznosítási lehetőséget nagy Tisza-könyvében. Az ivóvízellátás és csatornázás kérdéskörét Trümmer Árpád társszerzővel foglalta össze (1940), de települési viszonylatban ő is feldolgozta (1939, Vízügyi Közlemények). Nem kerülte el a figyelmét a vízfolyások mederváltozása sem, és saját megfigyelései és szakirodalmi források alapján 1949-ben kitűnő tanulmányban öszszegezte ennek a felszínalakító erőhatásnak - amely különösen az alföldi folyószakaszokra jellemző - a magyarázatát (Vízügyi Közlemények). Ez egyben arra is utal, hogy a különböző más felszín-alakító tényezőkről is alaposan tájékozott volt. Ez a felszín-fejlődési tájékozottság különösen azokban a tanulmányaiban nyilvánult meg, amelyekben egy-egy táj vagy az ország vízrajzi-hidrológiai fejlődését rajzolta meg, bemutatva ennek a folyamatnak mind pozitív, mind negatív jellemzőit. Természetesen, területileg legtöbbször és legrészletesebben Magyarországgal, ill. ennek egyes tájrészeivel foglalkozott, ha a tanulmányok címében nem is említi meg külön az ország nevét. Ezek sorában első az 1940-ben az ivóvízellátásról írt könyve, amit 1942-ben „A magyar gazdasági élet műszaki teendői" c. munkája követ. Harmadik könyve 1971-ből kifejezetten ,Magyarország vízviszonyai"-X ismerteti. Tanulmányai között nyolcnak a címében találkozunk a „magyar" jelzővel. Ezek sorában az első 1954-ből fajlagos lefolyás sokévi átlaga Magyarországon" (Vízügyi Közlemények), míg az utolsó 1978-ból „A hidrológiai ciklus felszíni szakasza Magyarországon". Az ország tájai közül külön csak az Alfölddel foglalkozott 1965-ben, annak vízrajzi jellemzésével a VITUKI Magyarország vízvidékeiről kiadott igen részletes kötetében. Csermák Bélával közösen 1958-ban Budapest környékének vízfolyásait mutatta be a FKI-nek a Főváros természeti környezetét tárgyaló alapos kiadványában. Az egyes vízfolyások közül elsőként az Ipolyról közölt összefoglaló adatokat még 1930-ban a folyónak az árvízi helyzetét tárgyaló tanulmányában. De aztán ez a témakör lett számára a legkedvesebb, mert a legtöbb írása a folyókkal, azok között is a Dunával (16!) foglalkozik. Élete legnagyobb és legsokoldalúbb müvét azonban a Tiszáról írta 1982-ben „Vízimunkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszeren" címmel. Ez éppen 50 évvel azután jelent meg, hogy az e folyóról szóló első kitűnő munkáját a Vízügyi Közlemények leközölte Tisza-völgy" címmel. Ezzel már akkor is feltűnést keltett, és hírnevet szerzett magának, bár akkoriban más olyan kiváló hidrológusok is foglalkoztak e folyóval, mint Korbély József. Azonban széles körű és sokoldalú, az előző nemzedékekén messze túlszárnyaló szemléletével Lászlóffy már akkor is új szempontokra világított rá a folyó életét befolyásoló természeti földrajzi környezeti adottságok között. Hogy a Tisza Lászlófjfyt élete további éveiben mindig mélyen érdekelte, azt 12, e folyóval foglalkozó tanulmánya bizonyítja. Ezek közül megemlítjük itt a Széchenyiről mint a tiszai hajózás úttörőjéről írt (1933), a szegedi árvízre emlékező (1939), a tiszai árvizek előrejelzését tárgyaló (1950), a Magyarország tájföldrajza c. sorozat TiszaiAlföld c. kötetében a folyóról közölt összefoglaló (1969), a Tisza-völgy szabályozások előtti vízrajzi képét megrajzoló (1971), az 1970-es tiszai árvízről Szilágyi Józseffel közösen írt (1971) és a Tiszával kapcsolatban a közeljövőben megoldásra váró feladatokat összefoglaló (1984) tanulmányait. Ezek anyagát - mintegy szintézisként újra írva - nagyrészt megtaláljuk az 1982-es nagy Tiszai-monográfiában is. Ez a mű már méreteiben is imponálóan nagyszerű, közel 600 oldalas. Látszik, hogy szerzőjének hosszú évtizedeken át gyűjtött ismereteit foglalja össze és megírása is ígen hosszú időt igényelhetett. Három részre oszlik. Az első a folyó vízgyűjtőjének a természeti adottságait tárgyalja. Ebből kitűnik a szerző önképzésének a sokoldalúsága, mivel szaktudományi szinten mutatja be a Tisza vízvidékének kialakulását, földtani felépítését, felszíni domborzati viszonyait, éghajlatát, természetes növényzetét, azaz természeti képét. Majd a tapasztalt mérnök szemével jellemzi a Tisza meder-vízjárási-vízminőségi-vízhőmérsékleti-hordalék és kémiai viszonyait, valamint vízgyűjtőjének felszín alatti vizeit. Minden egyes fejezethez közli a nagy tájékozottsággal összeválogatott szakirodalmi forrásanyagot. A második részt a Tisza vidékén megtelepedett és a folyóval szoros kapcsolatot kiépítő népességnek attól befolyásolt, koronként változó, de egyre intenzívebbé fejlődő életét és annak a folyóra gyakorolt hatásait foglalja össze. Szemléletesen jellemzi a Tisza mellékének ősi, természetes állapotát, az első vízi munkálatok szükségszerűségeit és helyeit, a társadalomnak a folyó szabályozását törvényszerűen kiváltó törekvéseit, az ármentesítő munkálatok típusait és azoknak a vízjárásra gyakorolt hatásait, a védgátak és a vízjelző szolgálat szerepét, a belvizek rendezését, a vízgyűjtő ármentesítő és belvízlevezető társulatainak megszervezését, a halászati lehetőségek változását, a hajózási igények fejlődése következtében megkövetelt mederszabályozásokat, a vízenergia hasznosításának fejlődését, az öntözési és ivóvízellátási szükségletek kielégítésé-