Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Emlékülés Lászlóffy Woldemár születésének századik évfordulója alkalmából (Budapest, 2003. március 4-én) - Somogyi Sándor: Dr. Lászlóffy Woldemár a szakíró és szerkesztő – egy társtudomány szemszögéből

B. III Dr. Lászlófíy Woldemár, a szakíró és szerkesztő - egy társtudomány szemszögéből Somogyi Sándor 1112. Budapest, Budaörsi út 43-45. Minden tudománynak vannak olyan kiemelkedő képviselői, akiknek életmüve átsugárzik az általa művelt tudománynak a határain és az azzal kapcsolatban álló más szakterületekre is kiterjed. Ezek a szellemi hatások részben abból származnak, hogy a saját tudományban elért eredmények érvényesek az érintkező tudományterületekre is, másrészt pedig abból, hogy a szaktudományuk művelésében felhasznált módszerek és az elért eredmények széles körben például szolgálnak más tudománykörök elmélyült érdeklődésű művelőinek számára is. Ilyen, a magyar természettudományok széles körére kiható és követésre ösztönző példát szolgáltató nagysága volt a hidrológiának dr. Lászlóffy Woldemár, akiről 100. születésnapján most itt tisztelettel emlékezünk. Természetesen egy ilyen nagy ívű tudományos életműnek megvoltak a forrásai is. Egyrészt a veleszületett szellemi tehetségben, másrészt abban a szakadatlan önképzésben, amely az általa is hasznosítható más tudományterületek eredményeinek folyamatos megismerésére ösztönözték élete utolsó szakaszában is. Ez a tartalmában páratlanul gazdag életút Kolozsvárról indult és Kassán, Sátoraljaújhelyen át vezetett Budapestre, mintegy önmagában is képviselve a történelmi Magyarország területi és etnikai szintézisét. Ezt szemlélteti az általa választott és rendkívül magas szinten művelt tudományterületnek, a Kárpát-medence hidrológiájának kutatása és eredményeinek gazdag szakirodalmi munkásságán keresztül való továbbadása és tanítása is. Úgy véljük, hogy ennek a tanítványaira, munkatársaira és tisztelőire egyaránt nagy hatást kifejtő életműnek az összefoglalását legtömörebben az általa ránk hagyott hatalmas szakirodalmi munkásságnak - a teljesség igénye nélküli - bemutatásával tudjuk méltóképpen elvégezni. Már fiatal mérnökként is kiemelkedő képességei korán a magyar vízügyek tudományos művelésének központjaiban, a Vízrajzi Intézetben, majd a VITUKI-ban biztosítottak számára megfelelő kutatási területeket és kiérdemelt pozíciót. Ezeknek a munkahelyeknek a kialakulását, fejlődését és a vízügyek fejlesztésében, irányításában betöltött szerepét ő maga is két kitűnő tanulmányban foglalta össze és mutatta be (1940: ,/í kultúrmérnöki intézmény hat évtizede" és ,/l magyar vízrajzi szolgálat 70 éve", 1954). Mindennapi munkahelyi feladatai mellett azonban egész élete folyamán elmélyülten foglalkozott a hidrológia fejlődését szolgáló tudományos kérdésekkel és annak eredményeit két nagyobb kiadványban is összefoglalta. Az egyik az Alkalmazott hidrológia" c. műegyetemi jegyzet 1957-ből, a másik a hidrológia tervező mérnökök számára" c. ugyancsak műegyetemi kiadvány (1964). Munkásságának kezdetétől folyamatos szakirodalmi munkáiban számos esetben találunk utalást arra, hogy állandóan figyelemmel kísérte a nemzetközi hidrológiai kutatások eredményeit és módszereit. Másokkal együtt különösen a francia hidrológia kiemelkedő tudósa, M Purdé munkásságát értékelte nagyra, akire 1947-ben a Hidrológiai Közlönyben hívta fel a figyelmet. Ugyanott ismertette a korszerű - tehát a nemzetközi igényeknek is megfelelő - vízrajzi adatszolgáltatás módszereit 1950ben. Külön foglalkozott a kutatási eredmények hasznosíthatóságának feltételeivel, mint pl. 1955-ben a Szilágyi Józsefiéi együtt írt,/) dunai árvíz alkalmával végzett vízhozammérések tanulságai és eredményei" c. tanulmányban (Vízügyi Közlemények). A nemzetközi szakirodalom ismeretének biztosítását a hazai hidrológia művelői számára egész életében fontos feladatnak tekintette. Amikor 1932-ben bekapcsolódott a Vízügyi Közlemények szerkesztésébe, külön rovatot biztosított ott ennek a témakörnek a számára. Élete fő céljának azonban a hazai vízgazdálkodás szolgálatát tekintette Ennek feladatkörét több tanulmányban is részletezte. Először 1948-ban a Földrajzi Zsebkönyvben foglalta össze annak célkitűzéseit, majd 1952-ben a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványában vette számba hazánk vízkészletét, amit 1953-ban Szesztay Károly és Szilágyi József társszerzőkkel a Vízügyi Közleményekben még részletesebben kifejtett. Hogy a vízgazdálkodásban vállalt feladatok teljesítését elősegítse, bekapcsolódott olyan társtudományok művelésébe is, amelyeknek ismeretét szükségesnek tekintette saját munkakörének színvonal emeléséhez. Ezek közül különösen a hidrometeorológia tárgykörében való elmélyülésére hívnánk fel a figyelmet. Ezt érthetővé teszi az, hogy a felszíni hidrológiai jelenségek szorosan kapcsolódnak az egyes vízgyűjtők meteorológiai viszonyaihoz és azok határozzák meg befolyásolásuk lehetőségeit. Hogy Lászlóffy ezt az összefüggést már fiatalon felismerte, arról tanúskodik 1932-ben párolgás nagyságának megállapítása" címmel az Időjárás c. folyóiratban megjelent tanulmánya. Ezt követte 1956-ban a folyóink és tavaink hőmérsékleti viszonyai" című akadémiai doktori disszertációja. Különösen elmélyülten foglalkozott a vízfolyások életét és hasznosítását nagymértékben befolyásoló jégviszonyokkal, amely témakörből 11 tanulmányát ismeijük. Ezek közül az első 1934-ben jelent meg ,/í folyók jégviszonyai különös tekintettel a magyar Dunára" címmel, amit újabb adatokkal kiegészítve 1943ban is megismételt (Vízügyi Közlemények), 1954-ben pedig egy összefoglaló munkája is megjelent e témakörből folyóink jégviszonyai" címmel a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványaként. Utolsó e tárgyköri tanulmányát Szesztay Károllyal együtt írta és a VITUKI 1962. évi Beszámolódban jelent meg. Ha az ilyen „mellékes" témakörből is gazdag anyagot találunk Lászlóffy munkásságában, gondolható, hogy milyen bőséges a „vízmérnök" fő munkaterületéről, az árvizekről közölt anyag. Mi 12 olyat ismerünk, amelyeknek