Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

2. szám - Csanády Mihály–Sztakó Ágnes–Égertz Péter: Arzén-tartalom Bács-Kiskun megyei egyedi kutak vizében

115 Arzén-tartalom Bács-Kiskun megyei egyedi kutak vizében Dr. Csanády Mihály

1, dr. Sztakó Ágnes

2, dr. Égertz Péter

2 'Országos Tisztifőorvosi Hivatal, 1097. Budapest, Gyáli út 2-6. 2ÁNTSZ Bács-Kiskun megyei Intézete Település- és Környezetegészségügyi O. 6001. Kecskemét, Balaton u. 19. Kivonat: A közüzemi vízművek által szolgáltatott ivóvíz arzéntartalmának országos felmérése először 1981-83-ban, majd 1997-98ban (nagyobb érzékenységű vizsgálattal) megtörtént. Az. egyedi vízellátó rendszereknél viszont rendszeresen nem vizsgálják az arzéntartalmat, mivel feltételezik (és az ország nagy részén ez igaz is), hogy a kis mélységű (ásott) magánkutak vize arzénmentesnek tekinthető. Különleges Bács-Kiskun megye helyzete. Itt a legnagyobb a külterületi népesség aránya (akik vezetett vizzel el nem látottak), és itt az arzén a felszínhez közeli rétegekből (10-50 m) szármázó vízben is előfordul A megye összes egyixli vízellátó rendszerének kb. 10 %-ára, 2525 kút vizére kiterjedő vizsgálat (amelynek adatait a tanulmány területenként külön is bemutatja) eredménye szerint a kutak csaknem fele olyan vizet szolgáltat, amelynek arzéntartalma az új, 10 fig/L-es határértéket meghaladja; 260 kút vízében a koncentráció az 50 |ig/l.-es (régi) határértéket, 23 kút vízében a 200 (jg/L-t is meghaladta. Az érintett területen lakók számára tájékoztató készült, amely felhívja a figyelmet a veszélyTe, és javasolja az ivásra és főzésre használt egyedi kutak vizének arzén- (és nitrát-) tartalomra történő vizsgálatát, és ahol nagy az arzénkoncentráció, kannában vagy palackban szállított víz fogyasztását. Indokolt a vizsgálatot Csongrád megye Duna-Tisza közi részén is elvégezni Kulcsszavak: ivóvízellátás, vízminőség, arzéntartalom Bevezetés A közüzemi vízmüvek vízében előforduló arzén-tartalommal, annak csökkentésével, majd az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió határérték-szigorításának kérdésével már többször, különböző fórumokon foglalkoztunk. Tekintettel arra, hogy a 20. század utolsó évtizedében sikerült elérni, hogy gyakorlatilag minden községben kiépült a vízmű, magánkutak és egyedi vízellátó rendszerek vizének ilyen irányú vizsgálatával országosan senki sem foglalkozott. A vízművek szempont|ából érintett megyék nagy részében a felszinközelt vízadó rétegek vízében arzén nem fordult elő, ezért a kérdés nem is látszott aktuálisnak. Különleges viszont Bács-Kiskun megye helyzete. Előzmények A szakirodalom szerint már 1941 óta találhatók olyan közlemények, „amelyekben Magyarországon, a Duna-Tisza közi homokhátság egyes helyein észlelt arzénmérgezésekről számolnak be". (Nagy Gy. et al. 1980). A közegészségügyi szolgálathoz 1962-ben érkezett először jelzés a szegedi Bőrklinikáról, amelyben kútvíz okozta ártalomról számoltak be (Tempfli A., 1980.). A területen arzénmérgezés okozta haláleseteket is leírtak (Pataky J., Lusztig G., 1958, Thurzó T. et al. 1973). Az 1970-es évek elején Bugac-Alsómonostoron lakó betegek kerültek a kiskunfélegyházi kórházba, ahol a tünetek alapján arzén-mérgezést állapítottak meg. Ennek nyomán kezdődtek - az Országos Közegészségügyi Intézet bevonásával - részletesebb vizsgálatok. A tanyák ásott kútjainak vízében jelentős mennyiségű arzént mértek, ami a tüneteket indokolta (Horváth, 1981). Az arzén eredetére nézve akkor az látszott valószínűnek, hogy elásott arzénvegyület (permetezőszer?) okozott helyi szennyezést. Próbálták a szennyezés terjedésének időbeli változását nézve a forrást megtalálni (szimulációs számítógépes modellel), de ez eredményt nem adott. A megyei KÖJÁL által 1973-ban végzett mérések olyan eredményt mutattak, hogy 45 kút közül 9-nek a vízében volt 100 pg /Lt meghaladó arzéntartalom kimutatható. A mért maximális érték 1120 pg/L volt, de ismétléskor itt csak 400 pg/Lt mértek (A nagy eltérés oka lehetett a minták üledékes volta. Más mintáknál valamivel jobb volt az egyezés, pl. 400 és 500, ill. 350 és 600 pg/L-t mértek.) Az 1981 -es évvel kezdődő országos felmérés a vízművekre korlátozódott. Nagy létszám volt érintett: ekkor több mint 400 ezer ember fogyasztott olyan vizet, amelynek arzén tartalma az akkori határértéket, az 50 pg/L-t meghaladta (Csanády, Bozsai, Deák, 1985). A helyi beavatkozások (az erősen arzénes vizet adó kutak kiiktatása vagy csökkentett mértékű használata, vagyis a keverési arány változtatása) után 1983-ban kezdődött az a program, amelynek eredményeként 1998-ra elérhető volt, hogy a vízvezetékkel ellátottak esetében 10 ezerre csökkent az 50 pg/L-t meghaladó arzén tartalmú vízzel ellátottak száma (Csanády, Csalagovits, Kárpáti, 1996; Kárpáti el al. 1998). E beavatkozás költsége - 1997-es áron - mintegy 10 milliárd Ft volt. (Eredményeképpen más vízminőségi paraméterekben is javulás történt.) Az arzén okozta probléma ezzel megoldottnak volt vélhető, de ezt lényegesen megváltoztatta, hogy az Európai Unió 1998 végén kiadott direktívája (98/83 EC) az arzén határértéket a korábbi határérték egyötödére (10 pg/L) szigorította (Csanády, 1998). Ez a szigorítás a közüzemi vízművek jelentős részénél (kb. 400 településen, 1,4 millió személynél) komoly beavatkozást tesz szükségessé. Az országos ivóvízminőségjavító program erre irányuló részének költségigényét 2000-ben 47 milliárd Ft-ra becsülték. (Azoknál a vizműveknél, ahol az arzén jelenléte miatt vízminőség-javításra van szükség, az egyéb paraméterek - ammónium, vas, mangán, stb. - szempontjából szükséges minőség-javítást is el kell végezni.) Ez a program is csak a közüzemi vízművekre vonatkozik, így az egyedi vízellátó rendszerekkel nem foglalkozik. Egyedi vízellátó rendszerek problémái Ilyen rendszernek tekintendő a vízellátás, ha egy berendezés 50 főnél kevesebbet lát el, illetve 10 m Vd-nél kisebb a termelt (felhasznált) víz mennyisége. (A 201/2001 Korm. rendelet szerint a közüzemi vízmű, a közintézményt ellátó vagy élelmiszer-termelést szolgáló rendszer a rendelet hatálya alá esik, tehát nem minősül egyedi rendszernek, függetlenül attól, hány személyt lát el, ill. mekkora a kapacitása) Ahol ilyen rendszerek (tehát magánkutak, házi vízvezetékek) vizét fogyasztja a lakosság jelentős része, ott e-