Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
2. szám - Nagy László: A Három-Torok erőmű-építkezés Kínában
106 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 2. SZ. hegyoldal lekopaszodott, meddő földterület, melynek művelhetővé tétele - még a termőtalaj feljavítását követően is hosszú időt (éveket) venne igénybe. Másodsorban, a régiót mostoha időjárási viszonyok jellemzik, gyakori az áradás, az aszály, a vihar és a fagykár. Tavasszal rendszerint nagy hidegáramlatok énk el a térséget, évente van kisebb, kétévente jelentős aszály, míg nyár végén gyakori a viharos esőzés. Harmadrészt, a járásban hiányzik a magas szintű technikai háttér, ami nélkülözhetetlen magas hozamú mezőgazdasági terület kialakításához. Végezetül, talán az ökofarmok létrehozását megakadályozó legfontosabb tényező, a térségre jellemző égető forráshiány Ha mégis sikerülne fóliasátrak alatt magasabb terméshozamot elérni, még mindig megmaradna a termékfelesleg értékesítésének gondja, hiszen a mezőgazdasági termékek piaca Kínában már amúgy is telített. Ezek alapján jutottak a projekt irányítói arra a meggyőződésre, hogy a térségben lehetetlen jelentős számú parasztot jó minőségű földhöz juttatni, ezért kidolgozták a "fejlesztve áttelepítés" módszerét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a földjüktől kényszerűségből megváló parasztokat a kormányzat, az ipar már meglévő, illetve újonnan létesítendő munkahelyein alkalmazza. A mezőgazdasági dolgozók ipari szférában történő elhelyezésének problémái {Fehér 2001) Ez az elképzelés remekül mutat a tervezőasztalon, a valóság azonban egy kicsit más. A Három-Torok régióban az ipari cégek, gyárak már most - az áttelepítés kezdeti stációjában - is munkaerő felesleggel rendelkeznek ezért roppant nehéz a gyárakban álláshoz jutni. Ez sajnos Kínában nem pusztán elszigetelt helyi jelenség, hiszen a munkanélküliségi ráta 1997-től folyamatosan romlott 2 7. Csak a Három-Torok régióban az elmúlt évek során több százezer városi munkást bocsátottak el államilag, vagy kollektíven üzemeltetett gyárakból. Yunyang járásban pl. 1997-be az ipari munkások 20 %-át (8000 ember) bocsátották el, és sokan azok közül, akik még maradhattak, csupán jelképes, havi 150-200 yuan fizetést kapnak. Az 1992 és 1997 között parasztból gyári munkássá vált yunyangiak 20 %-a kényszerült önhibáján kívül visszatérni a mezőgazdaságba. A szecsuani és hubei gyárak és üzemek vezetői szerint az is nagy mutatvány lesz, ha az elkövetkező éveket sikerül komolyabb elbocsátások nélkül átvészelni, arra viszont kevés esélyt látnak, hogy munkaerőhiány miatt létszámbővítésre kerüljön sor. Ez a pesszimizmus nem alaptalan, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy Fengjie járás 80 állami és kollektíván üzemeltetett gyárából és üzeméből 1997-ben mindössze négy volt nyereséges, a többi vagy adóságokkal küszködött, vagy már a csőd szélén állt. 2 8 A kialakult helyzet annak is 2 7 A munkanélküliséggel kapcsolatos pontos statisztikákhoz igen nehéz hozzájutni Kínában. Az 1996-os hivatalos adatok szerint a munkanélküliség 3,6 % volt a városokban, ami igen alacsony arány. Ez a szám azonban nem tartalmazza az állami vállalatok 30 milliós munkaerő feleslegét, sem az akár 150 millió főt is kitevő vidéki munkaerő felesleget. Valószínűleg az a kb. 70 millió paraszt is kimaradt a számításból, aki ebben az évben a falvakból a városokba áramlott, és akiknek nagyjából 20 %-a rendelkezett állandó munkahellyel. Nem kétséges, hogy a helyzet tovább romlott azt követően, hogy a Kormány 1997 végén bejelentette az állami vállalatok reformjának felgyorsítását, mivel ez mindenhol racionalizálással és elbocsátásokkal jár együtt. 2* Az országos statisztika szerint, az állami vállalatok 50-70%-a veszteségesen működik és az állami vezetés azon határozott szándéka, hogy válköszönhető, hogy egy új gyár, üzem létesítésekor az elsődleges szempont az, hogy minél több áttelepítettet juttassanak munkához. Ez azt eredményezte, hogy az új létesítményeket korszerűtlen, elavult, valahol máshol korábban már leselejtezet gépekkel, berendezésekkel szerelték fel, egyrészt azért, mert így olcsóbb volt, másrészt viszont így nagyobb számú embert tudtak bevonni a termelésbe. Sajnos ez a megoldás teljesen figyelmen kívül hagyja a piac követelményeit. Az itt előállított iparcikkek nem versenyképesek a piacon, aminek egyenes következménye, hogy a gyár veszteséget termel. Ez természetesen hosszú távon nem tartható fenn. Amikor ezek a gyárak csődbe jutnak, az áttelepített emberek új állás után nézhetnek és ezzel a kör bezárult 2 9 A kialakult helyzetből egyedül a kormányzat húz hasznot, mivel azok az áttelepítettek, akik egyszer már új álláshoz jutottak az áttelepítési hivatalon keresztül, teljesen kompenzáltnak számítanak, ezért új munkahelyük megszűnését követően hiába fordulnak újból segítségért a hivatalhoz, az már nem köteles segíteni. A munka nélkül maradt munkások havi 35 yuan segélyt kaphattak, mely összeget később 70 yuan-re emeltek. Ezt az összeget a kormányzat az áttelepítésre allokált alap (fejenként 6-7000 yuan) kamataiból finanszírozza, így a tartósan munka nélkül maradtak számára hosszú távon nem lehet erre a segélyforrásra alapozni. Havi 70 yuan egyébként még a puszta létfenntartáshoz sem elég Ellentmondás a kompenzációs politikában (Fehér 2001) A kompenzáció egyik alapelve, hogy az a valós értékek alapján történjen. A valós érték meghatározása természetesen igen nehéz feladat. Yunyang járás például az áttelepítés megkezdését megelőző időben, 6-7 méteresről 30 méteresre szélesítette a járás föútját, és méltán várta, hogy a víz alá kerülő útért teljes kártérítést kap a központi kormányzattól. Ehelyett azonban kemény bírálat érte a járás vezetését, és csak a régebbi, keskeny útért kapnak kártérítést. Egy másik igen komoly probléma Három-Torok régió általános elmaradottsága. A szűkös természeti adottságok, az oktatás alacsony színvonala, a közlekedés és kommunikáció alapvető fejletlensége mind a térség jellemző sajátosságai. Ez az elmaradottság azonban nem a véletlen műve, hanem tudatos kormánypolitika eredménye (mondják a projekt ellenzői), a majdan létesítendő Három-Torok erőmű miatt nem támogatták a térség gazdasági fejlődését. 1950 és 1985 között Yunyangban az állami támogatás egy före eső mértéke 98,8 yuan volt, ami 9.6 %-a az 1028 yuan/fös országos átlagnak. Azt is a kormánypolitika szabta meg, hogy a majdani megemelkedett vízszint alatti területeken tilos utakat, utcákat kiszélesíteni, felújítani, ilyen területeken nem szabad új lakóházakat építeni, és a már meglévő üzemek sem kaphattak új berendezéseket. Yunyang járásszékhelyének belvárosában a főutca 1949-óta 6-7 méter széles volt, a helyi lakosság akaratán kívül évtizedeken keresztül óriási áldozatot hozott, a majd egyszer megépülő erőmű érdekében, ezért az itt élők jogosan érzik, hogy a kormányzatnak tartozása van a helyiek irányában, ám a meghatározott jóvátétel nagysága messze toztasson ezen a lehetetlen helyzeten, a munkahelyeiket féltő munkások aggodalmával találja szembe magát 2 9 Ez a helyzet jellemzi például a Wanxian járási Dongfang selyemgyárat is, ahol több száz áttelepítettet alkalmaztak, ám nagyrészük munka hiányában kénytelen volt visszatérni szülőfalujába, vagy saját költségén egy távolabbi nagyvárosba költözni, jobb megélhetés reményében.
