Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

2. szám - Rácz Tibor: Mérnöki biotechnika a vízrendezésben: egy olaszországi építési gyakorlat és néhány alkalmazás

RÁCZ T. : Mérnöki biotechnika a vízrendezésben 95 - a fellelhető ritka fajok számaránya a vizsgált területen - egyes fajok előfordulásának számaránya a vizsgált területen - biológiai folyosók léte, kapcsolódás egyéb élőhelyekhez - reprodukciós képesség - lehetséges vegetáció leírása - maradvány fajok és biocönotikus elemek - megújulási képesség stressz állapotból - klimax állapot elérésének becsült bekövetkezte Alapvető az a megközelítés, hogy minden élőhelyen megtalálhatók azok a fajok, amelyek a műszaki célok elérésére alkalmazhatók. Kérdés, hogy az adott beavatkozás helyén hogyan találhatjuk meg ezeket a növényeket. Ebben a természet kétféleképp segít bennünket. Először is a mérnöki beavatkozás helyszínén, amennyiben az hosszabb ideje a megszüntetni kívánt instabilitás állapotában van, a mindenütt jelenlevő magok és vegetatív szaporodást biztosító növényi részek révén megjelenhettek azok a növényfajok, amelyek az adott szélsőséges viszonyokat eltűrik. Ezek általában jelentős egyedszámban találhatók az ilyen területen, hiszen a többi növényfaj egyedei nem, vagy csak nehezen tudnak elszaporodni. Amennyiben ilyen növényfajok nem írhatók le a területen, mert például a kiválasztódásra nem állt rendelkezésre kellő idő, vagy mert a beavatkozás nem helyreállítás jellegű, így nem alakultak ki a kiválasztódást megindító körülmények, magunk segíthetjük a folyamatot azzal, hogy a területen honos növényzet terméseiből magokat gyűjtve azokat a létesítményen kiszórjuk. A kiválasztódás ekkor már csak idő kérdése. De mi történik ez idő alatt? Mi biztosítja a létesítmény állékonyságát? Világos, hogy a magokon túl gyökeres növények vagy gyorsan gyökeresedő dugványok betelepítése is szükséges. Milyen növényeket lehet e célra igénybe venni? Olyanokat, amelyek lehetőleg nagy lombot hajtanak, így a felszín lepusztulásától védenek, továbbá gyorsan gyökeresednek, hogy a talajt átszőve mechanikai védelmet nyújtsanak. E célra a fűzek (salicea) a legalkalmasabbak. Legtöbb fajuk vízkedvelő, de vannak kevésbé vízhez kötöttek is. Ezek a füzek biztosíthatják a gyors stabilizálódást, addig, amíg a lassabban növekvő növényzet be nem népesíti a müvet. 3.5. Biotechnikai eszközök alkalmazhatósági határfeltételei, bizonytalanságai A biotechnikai eszközök alkalmazásának (határfeltételeit az alkalmazott eszközök, azaz a növények létfeltételei, valamint a növények által befolyásolt talaj és közetréteg vastagsága, a növényzet mechanikai és a növényzettel erősített talaj ellenálló képessége szabja meg. A növények létfeltételei a fény, tájolás, talaj, tápanyag és víz jelenlétében, létében fogalmazhatók meg. A fény a növényzet létéhez alapvetően szükséges, hiszen energiaforgalmának alapját képezi. A benapozottság biztosítása, mint határfeltétel a rézsűhajlás legnagyobb értékében fogalmazódik meg. A gyakorlati tapasztalat szerint a még eredményesen növényesíthető felület legnagyobb hajlása 65 fok, ezt meghaladó rézsűhajlás esetén a növények egymást káros mértékben árnyékolják. A talaj léte és minősége a tápanyagellátás miatt alapvető fontosságú, így a háttöltések anyagának humusztartalma kedvező. A talaj háromfázisú szerkezete is szükséges, így a tömörítés nem alkalmazható a gyakorlatban megszokott mértékben. A vízre is szükség van, a teljes víztelenítés nem lehet cél. A növényzet alaktani sajátosságainál fogva nem alkalmas bármekkora létesítmény stabilizálására. A növényzet gyökerei által átszőtt talajtömböt célszerűen legfeljebb 2 m maximális vastagságban szabad figyelembe venni. A növényzet mechanikai ellenálló képességéről a korábbiakban közöltünk néhány adatot. Ugyanakkor látni kell ezen adatok esetlegességét, amely nagyfokú bizonytalansághoz vezet. Emiatt célszerű a biztonság javára elhanyagolni a növényzet jelenlétének pozitív hatását, azt csak a mechanikai biztonság kiegészítéseként, a „nyugodt alvás tényezőjeként" szabad figyelembe venni. A növényzet destabilizáló hatását viszont meg kell becsülni, ez a növényzet tömegéből, mint például a nagy, mozgásra hajlamos rézsűk felületén megoszló teherből és a lombozaton keletkező erők hatásából (szél) ered. A destabilizáló hatás az ismeretek mai állása szerint sokkal jobban becsülhető, mint a kedvező, stabilizáló. Általánosságban elmondható, hogy a mérnöki biotechnika eszköztára azt a bizonytalanságot hozza vissza műszaki feladatokba, amely az építőanyagok fejlődése során egyre inkább kiküszöbölődtek. Mára a földtani, hidrológiai bizonytalanságok között az ipari termékellenőrzés mellett gyártott építőanyagok a mélyépítés egyedül megbízható elemévé váltak. A biotechnikai szemléletű építésmód alkalmazása ezért sokkal nagyobb körültekintést, a természet teljes elfogadását igényli, de vélhetően még így sem adhat számszerüsíthetően biztonságos műszaki megoldásokat. 4. A megtekintett létesítmények Az egyhetes program során az elmúlt évben készített létesítményeket tekintettük meg Belforte városban és a város határában. A létesítmény az Isauro folyó és egyik hozzáfolyásának parteróziója ellen kialakított szabályozási müve volt. A térség természetföldrajzi szempontból három részre osztható. A tengerparti sáv, mely néhány száz méter és 2-5 km között változó szélességű, alföldi jellegű, kiegyensúlyozott klímájú. Itt terítették szét hordalékukat az Appeninekből érkező folyók. A tengerparti sáv és a távolabb, 40-60 km-re húzódó hegyvidéki zóna között dombvidéki és a magashegyi láncokkal kapcsolatban álló középhegységi rögök találhatók. Míg e rögök a hegyvidékkel rokon mészkőből, dolomitból állnak, a dombvidék az alaphegység kőzeteire települt fiatalabb agyagos, márgás tengeri üledékekből és a völgyekben alluviális üledékekből épül fel. A belfortei terület ebbe a dombvidéki zónába tartozik. A folyók az Appeninek magashegyi (1500-2000 m) régióiból erednek, jelentős vízgyűjtő területük van, melyeket szélsőséges lefolyási viszonyok jellemeznek az éves egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt is. Az Isauro-folyó is ilyen, és Belforte városnál